Három magyart követhetünk a Doráti Antal Karmesterversenyen

Hatvanan jutottak be a jelentkezők közül az idén masodik alkalommal, november 5-12. között megrendezendő Nemzetközi Doráti Antal Karmesterversenyre, köztük két magyar dirigens, akiket a hazai koncertlátogatók már ismerhetnek. Erdélyi Dániel a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen végzett karmester szakon 2013-ban. Mesterei: Gál Tamás, Ligeti András, Hamar Zsolt, valamint Erdei Péter voltak. Bachelor diplomát szerzett klasszikus orgona előadóművész, illetve klasszikus zenekar– és kórusvezető szakirányon is. Jelenleg a Magyar Állami Operaházban dolgozik zenei asszisztensként, … Bővebben: Három magyart követhetünk a Doráti Antal Karmesterversenyen