Kamarazenei előadásként, Dénes István zongorakíséretével adja elő Hajdú Diána és Cser Péter Bartók A kékszakállú herceg vára című operáját. „Ennek a kamaraprodukciónak egy missziós utat kellene bejárnia” – fogalmazta meg Kovács János Kossuth-díjas karmester. Az előadás 2020-ban debütált Oberfrank Péter zongorajátékával, 2023 óta pedig Dénes István hallható a zongoránál.
A Kékszakállút legközelebb szeptember 22-én adják elő a rákoshegyi Bartók Zeneházban, majd szeptember 26-án a brüsszeli Bartók-fesztiválra viszik el az előadók. Október 3-án Egerben, december 13-án pedig a budapesti Kondor Béla Közösségi Házban hallhatja a közönség.
A produkciót számos helyszínen bemutatták már az előadók, többek között a Római Magyar Akadémián 2023. december 12-én, legutóbb pedig április 7-én a Fasori Evangélikus Templomban, ahol Mekis Péter orgonaművész is közreműködött.
Bartók a Kékszakállú herceg várában az egyedi párkapcsolat kálváriáján keresztül mutatja be az egész emberiség traumatikus történetét. Mindez kamarazenei intimitásban; két énekes egy szál zongora kísérettel idézi fel az ősi népballadát egy misztérium játék szintjén. A történet Charles Perrault 1697 ben írt La barbe bleu, avagy a kíváncsi asszony – horrornak induló, de végül is jóra forduló – tanmeséje nyomán, Balázs Béla fényhozó gyógyító megváltó Juditján keresztül, Bartók Béla zenéjével emelkedik világméretű dimenziókba.
Freudot jóval megelőzve a pszichoanalízis segítségével hatolunk be a tudatalatti legrejtettebb mélységeibe, feltárva az emberiség inkubálódott, betokosodott, elfojtott emlékeit. A Kékszakállú lelke Ady szavaival élve: „Lelkem ódon babonás vár”. Jellemét, cselekedeteit egyrészt a gyógyulás iránti vágyakozás, másrészt a gyógyítással a sebek feltépésétől való rettegés, a vele járó fájdalom teszi ellentmondásossá. Ő a végzetes férfi: L’homme fatale: Don Juan, Casanova, Drakula, Bartók mandarinja a Mosoly országa Szu-Csongja.
Judit rokonsága viszont Wagner hősnőivel kitapintható; Judit egyben a Lohengrin titkát megfejteni vágyó Elza, a Trisztán harmadik felvonásban várva várt doktornőnek (Ärztin) nevezett Izolda, és a Bolygó hollandit megváltandó Senta. A hetedik s egyben utolsó ajtó kinyitása után Kékszakállú szinte teljesen meggyógyulva, csodálatos, eddig még soha nem hallott dallamokat kezd énekelni, a trubadúrok, Minnesängerek lantos-kobzos stílusában, végre kifakad belőle a mindez idáig elfojtott költő. Még lejátszódik előtte az egész élet: „hajnal-dél-este” (emlékezzünk a Sphinx rejtélyre: reggel négy-, délben két-, este háromlábú!) mely már a halál előszele.
Az éjszaka tehát maga a halál, de ennél még több, szerelmi halál trisztáni értelemben, melyben a világmindenség olvasztótégelyén Kékszakáll és Judit egymásba forrva egyesülnek és egyben átlépnek a szingularitásba. Itt már nincs többé tér-idő, ez maga a fekete lyuk, ahonnan az iszonyatos gravitáció miatt már a fény sem szabadul ki. Ehhez hasonló látnoki erővel írja le Vörösmarty Az éj monológjában a világmindenség végét: „…a napok egymásba hullva összeomlanak; a Mind enyész, és végső romjain A szép világ borongva hamvad el; És ahol kezdve volt, ott vége lesz: Sötét és semmi lesznek: én leszek, Kietlen, csendes lénynemlakta Éj.”