Goethe ráér

Goethe ráér. Ott van a polcon, tizenkét kötetben. Az interneten érkező hírek nem érnek rá, mert a következő öt percben eltűnnek és már másikkal kell foglalkozni. A napilapot még aznap el kell olvasni, mert másnap már érdektelen. A hetilapot megjelenése hetében, hiszen kit érdekel a múlt heti elemzés? A folyóirattal is ez a helyzet, ha nem olvasom el az e havit, a jövő havi már érdekesebb.

Goethe azonban ráér. Ott van a polcon, majd egyszer végigolvasom, akárcsak Platónt és Weöres Sándort. Egyszer leülök és végighallgatom a teljes elérhető Bach-életművet is. Egyszer majd. És elolvasom az igazi, teljes kétkötetes Don Quijotét. Darwint is megígértem magamnak, nem csak A fajok eredetét, de a többi műveit is, igen. És Dantét és Spinozát és Pascalt és Adam Smitht és Hašeket – az összes klasszikust, hiszen azért klasszikusok, mert ismerni kéne őket.

Róluk szólnak ezek a blogbejegyzések. A hatalmas életművekhez képest apróságokról. Kedvcsinálók – hogy legyen kedvünk és időnk az igazán nagyokkal foglalkozni. Ahogyan éppen egy igazi nagy, Ady Endre mondta: „Nézzek immár nagyobbakra is.”