Papageno Radio
- hirdetés -
Címlap Goethe és az Egyesült Államok

Goethe és az Egyesült Államok

Papageno Fanfár
Iratkozzon fel hírlevelünkre és hetente elküldjük Önnek a világ legfontosabb kulturális híreit!

Amikor kisfiú koromban megkérdeztem anyámtól, ki volt az a Goethe, akit ők – a szüleim – olyan sokszor és olyan természetességgel emlegetnek, mint a Gyuri bácsit, anyám válaszul a kezembe nyomta Szerb Antal Száz vers című antológiáját.

(A könyv 1944-ben jelent meg. Megjelenése után néhány hónappal szerkesztőjét, a Magyar irodalomtörténet íróját magyar keretlegények agyonverték Balfon.)

- hirdetés -

Ebben a könyvben száz költőtől szerepel egy-egy vers és a kötet végén mindegyik költőről olvashatunk egy két-három soros kis életrajzot. Ezeket a néhány soros kis életrajzokat Szerb Antal könnyen összeszedhette, hiszen másik irodalomtörténészi főműve, ugye, éppen A világirodalom története volt.

De Goethéről csak ennyi áll ott: Ő volt Goethe.

10-12 évvel ezelőtt lelkesen meséltem Fodor Gézának:

– “Képzeld, Berlinben jártam és a Dussmannban (ez egy híres könyváruház) láttam egy vadonatúj Goethe-összest.

– Nem láttál Goethe-összest.

– De ha mondom, hogy láttam, elfoglalt egy fél falat.

– Péter, nem láttál Goethe-összest. Nincs Goethe-összes.”

Goethét valóban nehéz hétköznapi ésszel felfogni. Miért nincs Goethe-összes? Hát azért, mert ezt az életművet összerakni kétszáz éve reménytelen vállalkozásnak tűnik. (Pedig maga Goethe is megpróbálta, aVollständige Ausgabe letzter Hand, műveinek saját maga által jóváhagyott összkiadása 1827-ben volt az első ilyen – reménytelennek bizonyult – kísérlet.) Drámák (sok), versek (rengeteg), regények, elbeszélő költemények, a besorolhatatlan Faust, növénytani művek, a mostanában reneszánszát élő Színtan – ez így együtt már önmagában elég volna néhány életre. (Mindehhez támasztékul némi nyelvismeret: latin, görög, olasz, angol, héber,francia). De hogy csak úgy találomra soroljam a többit: volt ő évtizedeken át színigazgató is meg bányafelügyelő is. Szerkesztett folyóiratot (barátjával, Schillerrel) és megírta minden idők egyik legkülönösebb útikönyvét, ez az Utazás Itáliában (ezen a címen már az apja is írt egy azonos témájú könyvet).

Goethe / Stieler, 1828

Ehhez az úthoz kivett két év fizetés nélküli szabadságot a weimari hercegtől, aki elképesztően bölcsen és előrelátóan viselkedett a barátjával – abban a pillanatban, amikor a huszonéves Goethe a Werther megjelenése után egy csapásra sztár lett, azonnal meghívta parányi hercegségébe (10.000 lakosról beszélünk) és biztosított neki mindent, hogy jól érezze magát. Akárcsak hercegi unokája, aki majd néhány évtized múlva Liszt Ferencet hívja meg Weimarba zeneigazgatónak.

Itt és most azonban csak egyetlen kis Goethe-versről akarok kicsit hosszabban szólni. Ez az 1827-ben írt, 12 soros kis szösszenet egyszerűen és szellemesen annyit mond, hogy a vadonatfiatal Egyesült Államoké a jövő, mert lakóit nem húzza vissza a múlt. Nem kötik a tradíciók, az épületekbe kövült magatartási és gondolkodási szabályok – szabadon fejlődhet, amerre csak akar.

A gondolat nem új ugyan, de ilyen hatásos tömörséggel ilyen korán nagyon kevesen fogalmazták meg. Maguk az Egyesült Államok polgárai is sokáig azt tekintették értékesnek, ami Európából jött – ennek híres művészeti példái Charles Dickens vagy Oscar Wilde felolvasó-körútja, Antonín Dvořák sikere vagy Enrique Granados tragédiája, aki abba halt bele, hogy Wilson elnök meghívta őt a Fehér Házba, emiatt lekéste a hajóját, és amelyikkel aztán el tudott utazni, azt megtorpedózták a németek.

A gondolat nem új, írtam föntebb, hiszen mi másról szól a mítosz erejével Daniel Defoe Robinson Crusoe-ja, mint arról, hogy az európai ember a fejében elvitt technológiai tudással egy lakatlan szigeten is képes felépíteni a civilizációt? Én a Robinsont mindig is Amerika-mítoszként olvastam. De hát a Robinson egy vastag könyv, a Goethe-vers pedig 12 sor.

Goethét és Defoe-t más is összeköti – a maguk korában és országában mindketten a szerzői jogok élharcosai voltak. De erről talán majd máskor írok. Most vissza Robinsonhoz.

Az egyik legjelentősebb magyar közgazdaságtudományi mű, Jánossy Ferenc A gazdasági fejlődés trendvonaláról című munkája (1973-ban) azt a meglepő tényt írja le, hogy a világ országai a legnagyobb katasztrófák után néhány évvel nagyjából ugyanolyan ütemű gazdasági fejlődést produkáltak, mint a katasztrófa előtt. Egy-egy földig rombolt ország lényegében négy-öt év alatt utolérte saját magát (az ő kifejezésével élve ez a „helyreállítási periódus”), az utólérés pillanatáig rendkívül gyorsan fejlődött, de onnantól kezdve felvette saját régi fejlődési ütemét. Ez Jánossyt, aki, mint minden nagy felfedező, a legegyszerűbb, látszólag nyilvánvaló tények magyarázatát kereste, meglepte – és hosszas kutatás és elemzés után egyetlen magyarázatot talált rá. Ez a magyarázat abban foglalható össze, hogy az és csakis az számít, ami a fejekben van.

Goethe persze nem egészen ezt mondja – de valami nagyon hasonlót mond.

És ami őt magát illeti – az ő fejében ott volt egy egész világ. Ennek a kis versnek a megírásához kontinentális méretekben kellett gondolkodni.

Johann Wolfgang Goethe:

Az Egyesült Államokhoz

Amerika, könnyebb a dolgod,

mint a mi vén Európánknak,

nincs sok bazaltból épült tornyod,

omló falu várad.

Időd elevenjét

nem dúlja föl soha

a sok céltalan emlék,

haszontalan vita.

Használd, amit a jelen ad,

s ha fiaid dalt költenének,

jó sorssal válaszoljanak

a rabló-, a lovag-, a kísértetmeséknek.

(Szelíd xéniák – Fodor András fordítása) 1827.

Den Vereinigten Staaten

Amerika, du hast es besser

Als unser Kontinent, das alte,

Hast keine verfallene Schlösser

Und keine Basalte.

Dich stört nicht im Innern,

Zu lebendiger Zeit,

Unnützes Erinnern

Und vergeblicher Streit.

Benutzt die Gegenwart mit Glück!

Und wenn nun eure Kinder dichten,

Bewahre sie ein gut Geschick

Vor Ritter-, Räuber- und Gespenstergeschichten.

(Zahme Xenien) 1827.

Promóció

- hirdetés -

Olvassa és hallgassa a Papagenót mobilon is!

X
X