Idén is lesz VeszprémFest, Rozé, Rizling és Jazz Napok, Utcazene Fesztivál és a tavalyi év egyik legsikeresebb közösségi rendezvénye, a Hosszúasztal Piknik is megrendezésre kerül az árnyas Veszprémvölgyben. Júniustól augusztusig megtelnek a teraszok, az utcák, a terek és a szabadtéri színpadok zenével, színházzal, hangos beszélgetéssel és igazi nyári hangulattal.
Fesztiválok az operettől az utcazenén át a filmekig
A fesztiválszezont a Magyar Mozgókép Fesztivál nyitja június 12. és 15. között. A három helyszínen – Balatonalmádiban, Balatonfüreden és Veszprémben – megrendezésre kerülő eseménysorozat ezúttal is a legfrissebb hazai filmpremiereket, kasszasikereket és filmklasszikusokat hozza el a nézőknek. Veszprémben nyolc helyszínen találkozhatunk majd a fesztivál programjaival: a vetítések mellett koncertek, beszélgetések és szakmai előadásokra is becsatlakozhatunk majd.
A filmek után a Rátonyi Róbert Operettfesztivál az operett műfajának kedvelőit hívja kikapcsolódásra június 21. és 23. között. Az esemény keretében élőzenés produkciókat láthatunk különleges veszprémi helyszíneken, lesz operett dalokkal színesített felvonulás és természetesen színházi előadások is. Az operett műfaját középpontba helyező programok mellett könnyű- és komolyzenei koncertek és kreatív foglalkozások is várják a résztvevőket három napon át.
A zenei fesztiválok sora pedig itt nem ér véget! Július 17. és 20. között újra jön a nagy sikerű VeszprémFest olyan világhírű előadókkal, mint José Cura, Paloma Faith, Gregory Porter és a Milky Chance. A fesztivált ezúttal is a Rozé, Rizling és Jazz Napok kíséri július 12. és 21. között az Óváros téren, ahol jazz koncertek és a régió legfinomabb ételei és borai várnak mindenkit.
A zene városa pedig ezután sem marad dallamok nélkül: július 24. és 27. között ismét lesz Utcazene Fesztivál, ahol különböző stílusú utcai formációk zenélnek majd minden délután egészen késő éjszakáig. Ha megéheznénk a veszprémi belváros zenétől átitatott utcáin bolyongva, akkor sem kell kétségbe esnünk; a fesztivált ugyanis food truck show kíséri.
Ha két koncert között megpihennénk, érdemes az irányt a városi múzeumok hűs kiállítóterei felé venni. A Laczkó Dezső Múzeum, a Várbörtön Látogatóközpont és a Művészetek Háza is izgalmas tárlatokkal várja az érdeklődőket; többek között megnézhetjük az EKF-év legemlékezetesebb pillanatait felidéző interaktív Ragyogj tovább! kiállítást is.
Több ezer fős piknik a város szívében
A Veszprém-Balaton 2023 Európa Kulturális Fővárosa program a tavalyi év sikere után idén is megszervezi Magyarország legnagyobb közösségi piknikjét. A Veszprémvölgy árnyas fái között június 23-án 15:00-18:00 között egy másfél kilométeren átnyúló asztalsor várja mindazokat, akik szívesen töltenének el egy szép, nyári délutánt jó hangulatban, finom ételek társaságában. A Hosszúasztal Piknik mindenkinek szól: legyen szó gyerekekről, idősekről, kutyákról vagy cicákról, párokról, baráti társaságokról vagy céges csapatokról, az esemény azt a célt tűzte ki maga elé, hogy összehozza az embereket, miközben lehetőség nyílik arra is, hogy megismerkedhessünk a Bakony-Balaton régióra jellemző ízekkel.
Az ínycsiklandó ételek és italok sokasága mellett ezúttal is zsonglőrök, bűvészek, mutatványosok és zenészek fokozzák majd a hangulatot, emellett pedig italárus pont is elérhető lesz a helyszínen. Az igazán lelkes díszítők és kukták pedig akár meg is mérettethetik magukat, ugyanis idén is meghirdetésre kerül a Terített Asztal Szépségverseny és a Régiós Ízek Versenye, amelyek győztesei különböző, értékes nyereményekkel gazdagodhatnak.