„Günter Verheugen, annak idején az Európai Unió bővítési biztosa soha nem vezényelt zenekart, nem készült zenészekkel hangversenyre. Ezért vallott kudarcot Kofi Annan, az ENSZ főtitkárának Ciprus-terve is, ez az oka, hogy mindmáig nem sikerült Dél- és Észak-Ciprust egyesíteni.” Meglepő kijelentés. De hát miért? Fischer Ádám így magyarázza különös kijelentését: „Minden karmester tudja, hogy mit kell […]

A politikai harci szellem és a zenei tapintat furcsa keveréke Fischer Ádám lényéhez tartozik. Azt, hogy a közéleti küzdelem és a művészlélek milyen messze esnek egymástól, akkor érthetjük meg, ha sikerül belőle kicsikarni egy vallomást a zene szeretetéről. „A klasszikus zene számomra az életem tartalma, az életem minőségének meghatározó eleme. A zenét a legmagasabb fokon […]

Fischer úgy véli, ha tetszik egy rendezés, ha nem, a karmester semmiképp nem éreztetheti a próbákon, hogy nem ért egyet azzal, ami a színpadon történik. Aki megszegi ezt az íratlan szabályt, elbizonytalanítja az énekeseket, akiknek épp ellenkezőleg, bátorításra és biztonságos háttérre van szükségük, s így veszélybe sodorhatja az egész produkciót. Ha az előadás stílusáról megállapodtak, […]

A meghívásban, ha közvetetten is, de szerepe volt a magyar Wagner-rajongó Rockenbauer Zoltán miniszternek, és a történet annyiban ismétlődött, hogy újfent egy magyar „wagneriánus”, az építész Zoboki Gábor adta az első ösztönzést a Budapesti Wagner-napok alapításához. Ő is a rendszeres bayreuthi zarándokok egyike, bár magáról azt vallja, hogy építészként nem „Wagner-természet”, nem önmegvalósító egoista; mint […]

A ’80-as évek közepére Fischer számára kínzóan elmosódtak a szakmai összkép körvonalai, később azonban az lassanként újra helyreállt, letisztult. De sokáig küzdött azzal a nehéz kérdéssel, hogy a maga békés, a konfliktusok elől kitérő természetével megfelel-e a mesterség követelményeinek, képes-e teljesíteni az alapvető lélektani feltételeket – folytatjuk Fischer Ádám történetét. Bántották a jóindulatú tanácsok, melyek […]

A Fischer által vezényelt Otello-előadásoknak híre ment a München és Bécs között különösen szűk zenei világban. Ezért hívták meg a bécsi Operába: adja hát le itt is a névjegyét. Leadta, és vele mély benyomást keltett. „Viharzene és orkánszerű ujjongás” – ez állt címként az egyik recenzió fölött, és a Die Presse nem éppen elnéző kritikusaként […]

A helsinki Opera épülete, ahova Fischer Ádám a hetvenes évek közepén érkezett, az egykori Sándor Színház volt. A színházat alapításakor az ott élő oroszoknak szánták, mivel Helsinki orosz helyőrségi város is volt; építését a cár engedélyezte, megnyitására 1880-ban került sor. 1917 után aztán ez a szerény színházépület lett a Finn Nemzeti Opera és Balett rezidenciája. […]

A második világháborút követő évtizedekben mind Bécs, mind Graz megszenvedte, hogy Nyugat-Európa peremén feküdt, a vasfüggönytől mindössze egyórányira. De hát Bécs, mint tudjuk, mindig Bécs marad, míg a hetvenes évek elején, mikor Fischer Grazba került, jóval érezhetőbb volt a város végállomás jellege, a tény, hogy az út mind keleti, mind déli irányban szögesdróttal biztosított határokhoz […]

Diplomáját a Akadémián (Universität für Musik und darstellende Kunst – a szerk.) Fischer Ádám 1971-ben vehette át. Négy hónapnyi időt kapott, hogy felkészüljön a mű vezénylésére, amelyet a záró hangverseny vizsgadarabjaként jelöltek ki számára: Ernst Bloch csellókoncertjének, a Schelomo – Héber rapszódia című darabnak a dirigálására. Fischer Ádám történetének harmadik fejezetét közöljük. Az előadás mind […]

Gyerekkora óta két téma foglalkoztatja és tölti ki életét: a zene és a világpolitika. Előbbi örömet okoz, utóbbi leginkább csak bosszúságot. Valóban, a politika számára már korai éveiben is nagy csalódással járt. Fischer Ádám történetének második fejezetét közöljük. Nemzedékek óta számos zenész került ki a Fischer családból, többé vagy kevésbé sikeres művészek; Fischer Sándor inkább […]