Ukrajna védekezése a háború közepette nem áll meg a frontvonalon. Feladatuk közé tartozik a kultúra megőrzése és működtetése is.
Könyv
Nyakljajeu barátai közül Szjarhej Vahanau az, aki miatt megint billentyűzetet ragadtam, őt már jól ismeri az Ў-blog olvasója:
Sebestyén Márta és Szabó T. Anna sosem találkoztak még, de a mostani beszélgetés során az első másodperctől rezonáltak egymásra.
Július 21-ig ismét versek szólalnak meg a Millenniumi Földalatti Vasút állomásain a Vers a peronon programsorozat keretében
A Művészetek Völgyében sok programot találunk mindenhol, lássuk, mit tartogat Vigántpetend július 19. és 28. között.
Ritkán van lehetősége az olvasónak arra, hogy összehasonlítsa azt, amit egy író irodalmi alkotásaiban történik azzal, hogyan reagálna a szerző a helyzetre a valóságban.
Kérem a kedves olvasót, ha kihagyta volna a legutóbbi, Bikauról szóló bejegyzésemet, akkor most először azt olvassa el, legalább az első felét. Köszönöm. Az alábbi novella először a Kandúr a zsákban című kötetben jelent meg (Ab Ovo, 2013.)
A múlt hét Vaszil Bikau jegyében telt el. Ja nem, ez sajnos még a külföldre szorult/szorított belaruszoknak is csak egy szűk körére igaz.
Frank O’Hara amerikai költő életét és munkásságát a városi élet, a modern művészetek és a popkultúra iránti szenvedélye határozta meg.
A húsz legjobb mű a legforgalmasabb busz- és villamosmegállók plakátfelületein lesz olvasható országszerte.