Molnár Ferenc klasszikusa Kovalik Balázs rendezésében és Alföldi Róbert főszereplé.sével december 16-ától lesz látható.
Budaörsi Latinovits Színház
A Budaörsi Latinovits Színház immár tizedik évadát kezdte meg idén szeptemberben ezen a néven. A teátrum a már futó előadásai mellett hat új bemutatóval – négy felnőtt és két ifjúsági előadással –, illetve olyan meghívott rendezőkkel ünnepli jubileumát, mint Mohácsi János, Alföldi Róbert és Zsótér Sándor.
A színház a tizedik évad apropóján, a Latinovits 10 emlékév keretében számos rendhagyó, az előadásaihoz kapcsolódó programmal, közönségtalálkozókkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és nyílt próbákkal készül. Ebben a blogban igyekszünk beszámolni minderről.
Máté Gábor második budaörsi rendezését, a Johnt október 6-tól láthatja a közönség a Budaörsi Latinovits Színházban.
„Minden erőnkkel azon vagyunk, hogy a színházunk működhessen ” – hangzott el a Budaörsi Latinovits Színház évadnyitóján.
A kortárs amerikai színdarabból készülő évadindító John Máté Gábor második budaörsi rendezése.
A kiváló formáját mutató budaörsi társulat a Városmajorba egy közel ötven éve németül íródott, fontos erkölcsi tanulságokkal szolgáló előadással érkezik szeptember 5-én.
Az évad végén elbúcsúztatja egyik sikerelőadását a Budaörsi Latinovits Színház. A Pelsőczy Réka által rendezett Vadászat utoljára június 8-án este lesz látható.
A Kurázsi és gyerekei előadás kapcsán június 5-én tartanak közönségtalálkozót Zsótér Sándor, Ungár Júlia és Spolarics Andrea részvételével.
Hat új bemutatóval – köztük egy ifjúsági és egy babaszínházi előadással – készül a 2023/24-es évadra a Budaörsi Latinovits Színház.
Újabb öt évig, 2023. július 1-jétől 2028. június 30-ig töltheti be az igazgatói pozíciót Berzsenyi Bellaagh Ádám a Budaörsi Latinovits Színházban.
Pelsőczy Réka három rendezése, az Álarcosbál, a Születésnap és a Vadászat után ezúttal színésznőként tért vissza a Budaörsi Latinovits Színházba.