A Beszélnünk kell Kevinről a Budaörsi Latinovits Színház legújabb bemutatója. Az előadást Berzsenyi Bellaagh Ádám rendezi Pelsőczy Rékával a főszerepben.
Budaörsi Latinovits Színház
A Budaörsi Latinovits Színház immár tizedik évadát kezdte meg idén szeptemberben ezen a néven. A teátrum a már futó előadásai mellett hat új bemutatóval – négy felnőtt és két ifjúsági előadással –, illetve olyan meghívott rendezőkkel ünnepli jubileumát, mint Mohácsi János, Alföldi Róbert és Zsótér Sándor.
A színház a tizedik évad apropóján, a Latinovits 10 emlékév keretében számos rendhagyó, az előadásaihoz kapcsolódó programmal, közönségtalálkozókkal, kerekasztal-beszélgetésekkel és nyílt próbákkal készül. Ebben a blogban igyekszünk beszámolni minderről.
Zsótér Sándor rendezővel a Kurázsi és gyerekei bemutató előtt beszélgettünk nézői és kritikusi elvárásokról, Brecht szövegvilágáról, az újrafordítás szükségességéről, Kurázsi dilemmájáról, körülményekről és döntésről, békéről és háborúról.
A Kurázsi és gyerekei bemutatója 2023. február 18-án lesz a Budaörsi Latinovits Színházban Zsótér Sándor rendezésében.
A Budaörsi Latinovits Színház új bemutatója, Az eprésző kislány aktuális kérdéseket szegez nekünk.
A nagy érdeklődésre való tekintettel november 24-től ismét műsorra tűzi a Koldusoperát a Budaörsi Latinovits Színház.
Az Öröm és boldogság című előadáshoz kapcsolódó kerekasztal-beszélgetéssel indul a Budaörsi Latinovits Színház új sorozata.