A június 23-i vizsgaelőadással a Magyar Állami Operaházban zárul le kilenc év a Magyar Táncművészeti Egyetem klasszikus-balettszak végzősei számára.
Táncművészet felsőfokon
A Magyar Táncművészeti Egyetem oktatói, hallgatói és növendékei azon dolgoznak mindennap, hogy a magyar táncművészet a nagy elődökhöz és a magyar kultúrához továbbra is méltó, egyben iránymutató legyen. Ez a szakmai és művészi munka végtelenül izgalmas, a több mint hét évtizedes tradíció ötvöződik a korszellemmel, így adva világszínvonalú táncosokat, koreográfusokat vagy éppen táncpedagógusokat a világ táncművészetének. Erről számolunk be ezen a blogon, hogy „látva lássanak”!
A napokban Dobra Janka és Kökény-Hámori Kamill főszerepet táncolt az Opera Kiskalóz című előadásában. A Magyar Táncművészeti Egyetem két tehetséges végzős klasszikus balett hallgatójával beszélgettünk.
A Budapest Táncfesztiválon fellépő neves együttesek kurzusokat is tartottak a Magyar Táncművészeti Egyetem növendékei és hallgatói számára.
Az Oláh Zoltán Kossuth-díjas balettművész, egyetemi tanár vezette négy hallgatóból álló küldöttség öt első helyet szerzett Belgiumban.
Benedetta Maria Carrara, a Magyar Táncművészeti Egyetem hallgatója bekerült a Prix de Lausanne nyári kurzusára és a verseny előválogatójára.
Öt dobogós helyezést, köztük három első helyet szereztek az MTE hallgatói a 10. IBCDC Domenico Modugno Nemzetközi Balett- és Kortárs Táncversenyen.
Nagy sikerrel és komoly érdeklődés mellett fejeződött be a Magyar Táncművészeti Egyetemen rendezett II. Grand Audition Budapest.
Február 23-24-én ismét visszatér a Magyar Táncművészeti Egyetemre a Párizsban és Barcelonában évek óta megrendezésre kerülő Grand Audition. Az előválogatást követően idén 145 fiatal vesz részt a budapesti eseményen.
A neves izraeli koreográfus és tánctanár, Yaniv Abraham a negyedéves moderntánc szakos hallgatóknak tartott Gaga órákat.
A kiváló művész látogatása alatt megtekinti az Egyetem végzős balettévfolyamát és Csizmadia Tamás szervezésében gyakorlatot is tart a hallgatóknak.