A zenei ötletekre is alkalmazott projektmenedzsmentről sokszor ciklikusan gondolkodunk, amelyben az ötletelés, tervezés megvalósítás és lezárás a legfontosabb állomások.
FOCUS on You
A FOCUS on You blog elsősorban komolyzenével foglalkozó fiatal zenészeknek, énekeseknek, előadóművészeknek szól. A kéthetente megjelenő írásokban szakértőink egy-egy olyan területről írnak, amelynek ismerete a zenei üzleti életben való boldogulást segíti (legyen szó projekttervezésről, személyes márkaépítésről, kommunikációról vagy jogi ismeretekről).
Interjúinkban zenészek engednek betekintést különböző karrierutakba, és a zenei üzleti élet szereplői mutatnak be kevésbé ismert lehetőségeket. A FOCUS on You a Sonus Alapítvány a Mai Zene és a Korszerű Előadóművészet Támogatására projektje, és a Nemzeti Tehetség Program támogatásával valósul meg. Médiaparterünk a Papageno.
A klasszikus zenében is egyre nagyobb szerepet kapnak a kis- és közepes méretű, független projektek. Ebben az írásban azt vesszük számba, melyek az elengedhetetlen elemek a forráskereséshez.
Zenetörténet? Az nem csak egy tölteléktárgy, ahol évszámokat kell magolni? Hat év zenetudományi tanulmánnyal a hátam mögött, a válaszom egyértelműen nem.
Milyen tanácsokkal szolgálhat Superman ügyvédje a zenészeknek a szerzői jogok kapcsán? Milyen lehetőségeket rejt a zenemű paródiaként felhasználása?
A FOCUS on You program komolyzenével foglalkozó fiatal előadóművészeknek és zeneszerzőknek ad útmutatást a zenei üzleti életben való boldoguláshoz.
Bármilyen önkényes időpont, a naptári év váltása jó lehetőség az előző és következő év áttekintésére, az értékelésre, tervezésre. Cikkünkben azt nézzük meg, miért hasznos, hogy zenészként tudatosan kezdjük az évet.
Hogyan lehet a pörgés mellett mégis hangolódni a karácsonyra? Hogyan érdemes tölteni az év utolsó napjait? Ebben a cikkben három gondolatot hozunk neked, ami segíthet egy kicsit tudatosabban megélni a következő heteket.
Komolyzenészként, színészként, művészként talán elsőre furcsának hangozhat, hogy aktuális online kommunikációs trendekkel foglalkozzunk, de bizony az üzlet világa és a művészet nem is áll egymástól annyira távol. Legalábbis, ha az üzenet átadásának fontosságára fókuszálunk.
Melyik az a csaknem 35 éve működő jogvédő szervezet, amely több tízezer művész jogdíjáról gondoskodik, és nem Artisjusnak hívják?
„Te csak gyakorolj/írj darabokat, és majd megtalálnak a lehetőségek!” – gyakran kapják ezt a tanácsot fiatal zenészek.