A függetlenség az, ha olyan kórházban születsz meg, amelyben nem a világon a legsterilebb csótányok vannak, hanem egyszer használatos injekciós tűk és eldobható pelenkák.
Ў – A szabadság blogja
„Az ў a belarusz ábécé jellegzetes betűje, az úgynevezett ‘rövid u’, vagy ‘szótagot nem képező u’ (ў нескладовае), ami tehát nem is magán-, hanem mássalhangzó. Olyan egyedülálló, hogy még szobrot is állítottak neki.
Arról fogok tehát írni, amihez értek, legalább valamelyest. A belarusz irodalomról. Mert erről szeretek beszélni. Nem titkolom hátsó gondolatomat sem: hátha sikerül magyar kiadók érdeklődését felkeltenem ez iránt a gyönyörű, különleges és ismeretlen, de gazdag kincs iránt, ami a belarusz irodalom és általában a belarusz kultúra.” /Bárász Péter/
Megjelent „A breszti irodalmárok 2024-es almanachja”, a Жырандоля (girandole – karos csillár értelemben).
Az Ukrainian Classical Ballet egyet jelent a kiváló produkciókkal, a hagyomány és a modernitás ötvözésével.
Belehalt az éhségsztrájkba Pavel Kusnir, akit idén májusban tartóztattak le háborúellenes videói miatt. 39 éves volt.
Ukrajna védekezése a háború közepette nem áll meg a frontvonalon. Feladatuk közé tartozik a kultúra megőrzése és működtetése is.
Nyakljajeu barátai közül Szjarhej Vahanau az, aki miatt megint billentyűzetet ragadtam, őt már jól ismeri az Ў-blog olvasója:
Kérem a kedves olvasót, ha kihagyta volna a legutóbbi, Bikauról szóló bejegyzésemet, akkor most először azt olvassa el, legalább az első felét. Köszönöm. Az alábbi novella először a Kandúr a zsákban című kötetben jelent meg (Ab Ovo, 2013.)
A múlt hét Vaszil Bikau jegyében telt el. Ja nem, ez sajnos még a külföldre szorult/szorított belaruszoknak is csak egy szűk körére igaz.
Breszt legnagyobb halboltjában éppen rám került a sor, amikor hátulról megkocogtatta valaki a vállamat. Mint minszki, soknyelvű (ukrán, belarusz és orosz, de lengyelül és az errefelé elterjedt helyi nyelveken is alkotó) szerzőről már többször beszéltem/írtam magyarul különböző helyeken, de közben 6 éve nem láttuk egymást.
2010. decemberében kezdtem el belarusz műfordítással foglalkozni: Uladzimir Nyakljajeu „A dongó és a vándor” című novellája volt a belépőm. A fordítás a Magyar Lettre 2011. tavaszi számában jelent meg először, akkor még Körner Gábor „kölcsönözte” ehhez a nevét.
