Ukrajna védekezése a háború közepette nem áll meg a frontvonalon. Feladatuk közé tartozik a kultúra megőrzése és működtetése is.
Ў – A szabadság blogja
„Az ў a belarusz ábécé jellegzetes betűje, az úgynevezett ‘rövid u’, vagy ‘szótagot nem képező u’ (ў нескладовае), ami tehát nem is magán-, hanem mássalhangzó. Olyan egyedülálló, hogy még szobrot is állítottak neki.
Arról fogok tehát írni, amihez értek, legalább valamelyest. A belarusz irodalomról. Mert erről szeretek beszélni. Nem titkolom hátsó gondolatomat sem: hátha sikerül magyar kiadók érdeklődését felkeltenem ez iránt a gyönyörű, különleges és ismeretlen, de gazdag kincs iránt, ami a belarusz irodalom és általában a belarusz kultúra.” /Bárász Péter/
Nyakljajeu barátai közül Szjarhej Vahanau az, aki miatt megint billentyűzetet ragadtam, őt már jól ismeri az Ў-blog olvasója:
Kérem a kedves olvasót, ha kihagyta volna a legutóbbi, Bikauról szóló bejegyzésemet, akkor most először azt olvassa el, legalább az első felét. Köszönöm. Az alábbi novella először a Kandúr a zsákban című kötetben jelent meg (Ab Ovo, 2013.)
A múlt hét Vaszil Bikau jegyében telt el. Ja nem, ez sajnos még a külföldre szorult/szorított belaruszoknak is csak egy szűk körére igaz.
Breszt legnagyobb halboltjában éppen rám került a sor, amikor hátulról megkocogtatta valaki a vállamat. Mint minszki, soknyelvű (ukrán, belarusz és orosz, de lengyelül és az errefelé elterjedt helyi nyelveken is alkotó) szerzőről már többször beszéltem/írtam magyarul különböző helyeken, de közben 6 éve nem láttuk egymást.
2010. decemberében kezdtem el belarusz műfordítással foglalkozni: Uladzimir Nyakljajeu „A dongó és a vándor” című novellája volt a belépőm. A fordítás a Magyar Lettre 2011. tavaszi számában jelent meg először, akkor még Körner Gábor „kölcsönözte” ehhez a nevét.
Már három alkalommal fogadott az Iparművészeti Múzeum múzeumpedagógiai osztálya ukrán gyerekeket nekik szóló programmal a Ráth-villában.
Az ukrán házaspár, Romana Romanisin és Andrij Lesziv mesekönyve érzékenyen, de bátran mesél egy nehéz, mégis fontos témáról, a háborúról.
2001. és 2008. között egy kecskeméti vállalkozás képviseletében intenzív együttműködést közvetítettem egy minszki és egy kijevi cég, illetve a magyar holding között. A kecskeméti cégcsoport társtulajdonosa regénybe illő figura volt, de történetét én biztos, hogy nem fogom megírni.
Cikkünkben a Szjarhej Vahanauval készített interjú második részét közöljük. A beszélgetés első fele az alábbi linken érhető el.
