Szomory a múlt század első felének ahhoz a szerző és drámaíró nemzedékéhez tartozott, amely a hazai színműirodalom megújítását, haladását, az európai modern értékek jelenlétét képviselte.
Ruttkai és kora
Rácz Ráchel missziójának tartja a klasszikus idők értékeinek, hagyományainak továbbvitelét
és élővé tételét a fiatal nemzedékek számára, éppen ezért Y generációs értelmezésben
indította útjára azt a projektet, amely Ruttkai Éva életművét és az általa meghatározott
korszakot kívánja feldolgozni. Érdekességek, korabeli sajtóanyagok, kortárs értelmezések,
idézetek és interjúk között böngészhetünk majd a Ruttkai Éva és kora emlékezetének szentelt
blogon.
Eleanor Powell, az egyik legnagyobb hatású táncstílus-teremtő, hírnevét a hollywoodi musicaleknek köszönheti.
Brigitte Bardot a 60-as években dobbantott, Roger Vadim felfedezésével. Színésznő, énekesnő, valamint elhivatott állatvédő, állatjogi aktivista.
Műfaji palettája rendkívül színes a komédiától a musicalig, markőrjét és időtálló ikonját azonban egyértelműen a film noir kölcsönözte neki.
A Vénusz bolygón kráter viseli a nevét Orczy Emmának, aki talán kevéssé ismert, hiszen a nehéz anyagi hazai viszonyok miatt úgy döntött, külföldön próbál szerencsét.
Legújabb sorozatunkban inspiratív társkapcsolódásokat idézünk. Sorsok, anekdoták, mítoszok helyett mindennapi epizódok, új megvilágítások. Epizódunkban Vivien Leigh és Laurence Olivier történetét elevenítjük fel.
Minden idők egyik legikonikusabb családjába született, a 20. század egyik legegyedibb stílusú alakjaként tartják számon, mégis a legszerényebb és leghitelesebb magatartással rendelkezett.
Ezen a nyáron ünnepli születésnapját a musical műfajának élő legendája, Leslie Caron, aki eredetileg balett-táncosnőnek készült, és lenézte Hollywoodot.
Mint minden nyáron, ezúttal is hozunk egy időutazós filmajánlót érdekességekkel. Pörgessük fel kedvenc ifjúsági filmjeinkkel a nyári szezont!
Inspiratív társkapcsolódásokat idéző sorozatunkban ezúttal Katharine Hepburn és Spencer Tracy különleges történetét elevenítjük fel.