A versenyt az előválogatón kiválasztott 38 karmester részvételével augusztus 20-28. között rendezik meg Debrecenben, a zsűri elnöke a világhírű finn karmester, Jorma Panula lesz.
Kodály Verseny
Június 17-26. között kerül sor az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre Debrecenben, melyre rekordszámú, pontosan 200 jelentkezés érkezett. Az előválogató alapján a verseny élő fordulóit 20 nemzet 38 versenyzője kezdheti meg.
Augusztus 20-28. között kerül sor a 2. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre Debrecenben, melyre ezúttal a karmesterek jelentkezését várják.
A Bécsi Szimfonikusok 23 esztendős szólamvezető művésze, Temesvári Bence november 20-án a Müpa Felfedezések sorozatában lép színpadra.
A Baráti Kristóf hegedűművész vezette rangos zsűri döntésének értelmében a verseny első díját Carlos Vidal kapta.
Az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny díjátadójára és az azt követő gálakoncertre június 26-án 19 órakor kerül sor. Az eseményt a verseny honlapján és a Papageno Facebook-oldalán is élőben lehet követni.
A középdöntők után az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny zsűrije június 22-én döntött arról, hogy kik folytathatják a versenyt a döntőben.
Június 24-én és 25-én a döntővel folytatódik az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny. A hat finalista egy-egy versenyművet ad elő a Kodály Filharmonikusok szólistájaként.
Az élőben zajló elődöntők után az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny zsűrije június 20-án döntött arról, hogy kik folytathatják a versenyt a középdöntőben.
Június 21-én és 22-én a középdöntőkkel folytatódik az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny. Mutatjuk, hogy mikor lépnek színpadra a magyar fiatalok.
Június 17-én a versenyzők fellépési sorrendjét eldöntő sorsolással, másnaptól pedig az elődöntőkkel indul az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny Debrecenben, melynek keretében fiatal hegedűsök, brácsások és csellisták mérik össze tudásukat.