Június 17-én a versenyzők fellépési sorrendjét eldöntő sorsolással, másnaptól pedig az elődöntőkkel indul az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny Debrecenben, melynek keretében fiatal hegedűsök, brácsások és csellisták mérik össze tudásukat.
Kodály Verseny
Június 17-26. között kerül sor az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre Debrecenben, melyre rekordszámú, pontosan 200 jelentkezés érkezett. Az előválogató alapján a verseny élő fordulóit 20 nemzet 38 versenyzője kezdheti meg.
Pauk György, a londoni Royal Academy of Music professzorának váratlan betegsége miatt Baráti Kristóf hegedűművész vezeti a június 17-én kezdődő első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nemzetközi zsűrijét.
Június 17-én 19 órától a Debreceni Egyetem Aulájából élőben közvetítjük az első alkalommal megrendezett Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny nyitókoncertjét, amit a verseny honlapja mellett a Papageno Facebook-oldalán lehet majd követni.
Az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre, melynek valamennyi fordulója ingyenesen látogatható, június 17-26. között kerül sor Debrecenben.
Pauk György, a magyar hegedűiskola egyik legnagyobb élő képviselője június 17-től az I. Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny zsűrijének elnöke lesz.
Az előválogató alapján a Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Verseny élő fordulóit 20 nemzet 49 versenyzője kezdheti meg.
Öt kontinens 43 országának pontosan 200 fiatal muzsikusa jelentkezett. A versenyt hegedű, brácsa és cselló kategóriában rendezik meg június 17-26. között Debrecenben.
2022. június 17. és 26. között kerül sor az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre Debrecenben, amelyre január 31-ig lehet jelentkezni.
2022. június 17. és 26. között kerül sor az első Kodály Zoltán Nemzetközi Zenei Versenyre…
2022 júniusában a vonósok, a továbbiakban pedig minden páros évben más és más hangszercsoportok legkiválóbb…