Öt nap kulturális kaland színházi előadásokkal, koncertekkel és gyermekprogramokkal – július 19. és 23. között a harmadik Déryné Fesztiválon.
Színház mindenkinek
A Déryné program négy alprogramjával széles körben szólítja meg a magyar színházi élet résztvevőit, és karolja fel a kistelepüléseket, az elérés mellett pedig minőségemelést is indukál. A program célja, hogy elindítson egy öngerjesztő folyamatot is, melynek alapja a minőségi színházi előadások iránti igény megteremtése, növelése.
Megtartotta évadzáró társulati ülését a Déryné Program. A 2022/23-as évadban 674 előadás valósult meg, közel 90 000 néző részvételével.
A nyári fesztiválok egyik különleges színfoltja a Déryné Fesztivál, amely július 19. és 23. között kerül megrendezésre.
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Déryné Fesztivál. 5 napon át, 11 helyszínen, több mint 70 ingyenes program várja a kultúra szerelmeseit július 19. és 23. között Sátoraljaújhely és környékén.
„Ki mit tud?” újratöltve a 21. században. 5 kategória, egy maximum 5 perces videó, egy…
3 éve indult útjára a Déryné Program. Ennek apropóján, valamint a Színházi Világnaphoz kapcsolódóan március 28-án Lakitelken, a Nemzeti Művelődési Intézetben tartottak szakmai konferenciát.
A Drámaírói Műhely első sikertörténete a Szemet szemért. Jánosi Ferenc darabja a Déryné Program drámaíróknak meghirdetett ösztöndíjprogramjának keretében született meg.
Sokéves előkészítést követően 2023 februárjában a Déryné Program elindította a KultUp “Belenősz a kultúrába!” elnevezésű, középiskolásoknak szóló programot.
Az indulás óta már több mint 200 000 nézőt sikerült színházi élménnyel megajándékozni a Déryné Programnak köszönhetően.
A Déryné Program Barangoló alprogramjának Drámaírói Műhely 2023-ban folytatódik. Az idei felhívás apropóján az első év tapasztalatairól, valamint arról kérdeztük a három mentort, a Nemzeti Színház munkatársait: Kulcsár Editet, Kozma Andrást és Lukácsy Györgyöt, mit tanácsolnak az idei jelentkezőknek.