Kategória: Trafó

A budapesti Trafó Kortárs Művészetek Háza Magyarországon egyedülálló, a nemzetközi kortárs színtérbe beágyazott befogadó hely, ahol a különböző műfajok – színház, tánc, újcirkusz, zene és vizuális művészetek – egyedi és autentikus módon jelennek meg.

A posztindusztriális térben működő intézmény szakmai programja egységes szemlélet szerint szerveződik, ugyanakkor sokoldalú, egyszerre kísérletező szellemiségű és nézőbarát, az új irányokra és a kulturális emlékezetre egyaránt épít, és mind hazai, mind külföldi művészek bemutatkozásának teret enged.

Társadalmi kérdések iránt elkötelezett közvetítő helyszín, érték- és kontextusteremtő platform, új gondolatok és produkciók generátora. Előadásaival, koncertjeivel, kiállításaival, közösség- és közönségépítő programjaival több generációt megszólít, minden olyan nézőt, aki nyitott az újdonságra, egész működésében különös figyelmet fordítva a fiatal generációra.

Pesti Coco a Három Hollóban – beszélgetés a rendezővel, Szenteczki Zitával

Rotschild Klára életét még ma is számtalan legenda övezi. De vajon ki volt a nő, aki a kiválóan szabott ruhák páncélja mögött rejtezett? A Faktor Terminál új produkciójában a divattervező tudatosságának, rendszereken átívelő karrierjének a titkát fejtegeti. A Pesti Coco a Trafó által készül, ám külső helyszínen, a Három Hollóban látható. Az előadás rendezőjével, Szenteczki […]

Ami elmúlt, elmúlt – vagy bennünk él?

A Trafóban október 16-án és 17-én látható az Ami elmúlt, elmúlt, a kanadai Out Innerspace Dance Theater előadása. Az alkotókkal, Tiffany Tregarthennel és David Raymonddal beszélgettünk. – Milyen érzés újra turnézni? Tiffany Tregarthen: Olyan, mintha újra magamra találtam volna. Persze, jóval több szervezést igényel, mint korábban, de rengeteg segítőkész emberrel dolgozunk együtt mindenhol. Azt érzem, hogy mindenki […]

PROMÓCIÓ

VEB 2023

Hírlevél

Magazin lelőhelyek

Kattintson a térképre!

Hírlevél

Member of IMZ
ICMA logo
A nyomtatott Papageno magazin megjelenését támogatja:
NKA logo