December 17-én és 18-án látható a Trafóban a Topáz a SUB.LAB.PRO The Ensemble Program első bemutatója. A kreatív platformról és az esten látható koreográfiákról beszélgettünk Jenna Jalonennel és Hód Adriennnel.
– Bár van egy roppant informatív honlapja a SUB.LAB.PRO-nak, amiről rengeteg információt meg lehet tudni, de azt nem, hogy kitől származik a projekt ötlete, és hogyan jött létre ez a kreatív platform.
Jenna Jalonen: Ezt a programot a párommal, Juhász Péterrel közösen hoztuk létre. Neki már jó pár éve megvolt az alapötlet, de eddig a munkáink miatt nem volt se alkalmunk, se lehetőségünk arra, hogy megvalósítsuk. Aztán jött a Covid, hirtelen felszabadult rengeteg időnk, itthon voltunk, és kidolgoztuk a teljes programot.
Nincs mecénásunk, működési támogatásunk, ez ez egy önfenntartó program.
A résztvevők tandíjából finanszírozzuk a koreográfusokat, az egyéb együttműködőket, a stúdióbérlést.
– Kezdjük azokkal, akik a résztvevők és s nézők számára is húzónevek: a koreográfusokkal. Miért épp őket kértétek fel?
JJ: : Ebben az évben hat koreográfussal dolgozunk. Maria Kolegovával kezdték a szezont, akivel az Ultima Vez Társulaton keresztül régóta ismerjük egymást. Mása részt vett egy másik projektünkben, az International Dance Week Budapest nyári workshop-fesztiválban, ahol először workshopot tartott, majd koreográfusként hozott létre egy kisebb darabot, és lehetőséget akartunk neki biztosítani egy nagyobb darab alkotására, mert fontos szempontunk, hogy a pálya elején járó alkotókat is meghívjunk. Egyértelmű volt, hogy szeretnénk dolgozni Adrienn-nel, mert a kortárs szcéna fontos alkotója. Az a módszer, ahogyan ő dolgozik, egyedi és érdekes; és nemcsak a darab, ami megszületik, hanem maga a folyamat is tanulságos és izgalmas lehetőség fiatal táncművészeknek. Molnár Csaba tavasszal jön hozzánk. Az ő munkáit sem kell itthon bemutatni, izgalmas dolgokat csinál egyedül és különböző konstellációkban. Nála is fontos szempont volt a metódus, ahogyan dolgozik, ahogyan a termen kívüli dolgokat is bevonja a mű elkészülésébe. Az utolsó etapban Mészáros Máté érkezik, aki iszonyatosan jó táncos és pedagógus. És van még egy darab, amit betanulnak a résztvevők, a Sacre az Emanuel Gat Dance repertoárjából. Ez az a kreáció, amivel Emanuel megalapozta a szakmai hírnevét.
– Adrienn, te miért mondtál igent a projektre? Mi tűnt benne izgalmasnak?
Hód Adrienn: A koreográfusi tevékenységem mellett mindig erős volt az oktatás is, gyakorlatilag párhuzamosan létezik a két terület egészen attól fogva, hogy Angelus Ivánnál elkezdtem az iskolát (Budapest Tánciskola, ma Budapesti Kortárstánc Főiskola – a szerk.). Sok mindent tudtam az oktatáson keresztül megtapasztalni, amit az alkotásba vissza tudtam rakni, de ez fordítva is igaz, hogy amit a kreációs folyamatban megtalálok, azt módszertanilag át tudom adni a táncosoknak.
Nekem fontos, hogy amit megtapasztalok, megtanulok, amit elérek, ne maradjon egy belső, zárt körben, ne legyen titok, hanem legyen megosztva, váljon közös tudássá.
És mindig érdekeltek a tehetséges fiatal táncosok, akiket aztán mint alkotókat is figyelemmel kísérek. Tehát minden szempontból passzolt hozzám Jennáék ötlete, az a fúzió, amiben a szigorúan vett táncos rész mellett a szakmában való érvényesülést segítő tanácsadás is szerepel. Ilyen komplex összetételű és ennyire jól összerakott programmal még nem is találkoztam, ezért sem volt kérdés, hogy csatlakozom.
– Azt gondolná az ember, hogy ma már az egyetemek, főiskolák az önmenedzsmentben is segítenek, de ezek szerint még a táncban, ebben a teljesen nemzetközivé vált műfajban is csak a művészképzésen van hangsúly, és ezt országhatártól függetlenül mondhatjuk.
JJ: Minden intézmény más szemlélettel működik, de az igaz, hogy az iskolák csak egy bizonyos szakmai, technikai és előadói szintig készítik fel a táncművészeket, arra viszont nem, hogy mi történik akkor, amikor a szakmába kilépnek. Évekbe telik, mire az ember megtanulja, hogyan kell benne működni, élni.
Én több mint tíz éve végeztem a Táncművészetin, de mostanra jutottam el oda, hogy elmondhatom, tudom, mi minden jár a szabadúszással. Ha a diplomával együtt ennek a tudással egy kis részével rendelkeztem volna, biztos, hogy jóval kevesebb nehézséggel szembesülök.
És nem kell nagy dolgokra gondolni, hanem olyanokra, hogy hogyan kell jól megírni egy CV-t vagy összevágni egy trailert, hogy nem mindegy, mit küldesz az egyes projektekhez, sőt nem ugyanazt küldöd mindenhova. Arról is beszélünk, hogyan kell partnereket keresni egy projekthez, milyen fórumai vannak a kapcsolatépítésnek, hogyan kell „eladni” magad a különböző helyzetekben, vagy hogyan mutatod be a munkáidat. A szakmai tapasztalás, az alkotói workshopok mellett ezt a tudást szeretnénk átadni a SUB.LAB.PRO The Ensemble Program résztvevőinek.
Egész Európában érzékelhető a változás a táncban, az, hogy a régóta működő rendszerektől egy más szemlélet felé mozdulnak el az értékek tekintetében. Elindultak erről beszélgetések, de a gyakorlatba még kevés helyen építették be. Mi ezzel próbálkozunk. Egy szemmagasságban működünk a táncosainkkal, nincs hierarchikus rendszer, mert attól, hogy valaki tanár, még nincs feljebb a táncosoktól. Ő tudást oszt meg, és nem kompetitív légkört, hanem biztonságos környezetet teremt, hogy a táncosok ki tudják magukból hozni a maximumot.
– Viszont az intézmények egy részében még mindig a régi standardok mentén szocializálódnak a táncosok. Adrienn, mennyire lepődnek meg akár itthon, akár külföldön, hogy ebben az új szellemben kezdesz dolgozni? Van-e azzal munka, hogy megértsék, ebben a demokratizált helyzetben is ugyanúgy tud folyni az alkotás?
HA: Van egy trükköm, amit még a Goliban fejlesztettem ki. Amikor bemegyek a terembe, akkor egy picit hülyén vagy túl lazán viselkedek, vagy valami olyat csinálok, ami meglepő, egyáltalán nem az elvárásoknak megfelelő. Ezt kezdetben nem tudatosan csináltam, csak ösztönből, de az volt a cél, hogy egy kicsit kibillenjenek, és ne vegyék annyira komolyan a helyzetet.
JJ: Ezt én is tapasztaltam, amikor veled dolgoztam! Téged azért is hívtunk a programba, mert tudom, hogy így működsz a táncosaiddal. Soha nem éreztem veled, hogy feljebb állnál, mert te is ugyanazokkal a kérdésekkel foglalkozol, mint én táncosként, és együtt kérdezel velünk. Ez egy fontos és jó metodika arra, hogy olyan környezetet teremtsen egy koreográfus, hogy a táncos társalkotóvá válhasson.
Erőszakmentes környezetben lehet legkreatívabban alkotni. Ha a táncos nem érzi magát szabadon és biztonságban a teremben, az sem várható el tőle, hogy valami új és izgalmas kreáció szülessen.
Hód Adrienn: Amikor tanítok és alkotok, mindig érdekel a résztvevők személyes véleménye vagy gondolatai, és nemcsak fizikális téren, hanem bármi, amit fontosnak tart magáról megosztani. A fizikalitás mellett ezt is sokszor belerakom egy feladatba, például egy olyanba, hogy mit gondol magáról performerként. Az a többlet, amit így megtudok róluk, mind segíti a kreatív folyamatot és oldja a légkört.
– Mennyien és honnan jelentkeztek a programba, és mi alapján választottátok ki a résztvevőket?
JJ: 126-an jelentkeztek több, mint harminc országból. Videót kértünk CV-vel, motivációs levéllel. Egy különleges, színes csapatot akartunk, hiszen a koreográfusi gárda is elég színes, és mindenki másképpen dolgozik. Persze, volt egy bizonyos technikai szint, de nekünk legfőképpen a személyiség volt fontos. Az első körben a videókat néztük meg, utána pedig egy egyórás Zoom-meetingen beszélgettünk a jelentkezőkkel, hogy kiderüljön, miért szeretnének részt venni a programban, mit gondolnak a szakmáról, egyáltalán, szerettük volna megismerni, ki van a tánc mögött. Leszögeztük, hogy nincs semmiféle diszkrimináció a kiválasztásnál. Kilencen indultak, nyolcan vannak most, és teljesen véletlenül alakult úgy, hogy mindannyian nők. Két-két magyar, francia és két belga, illetve egy-egy olasz és izraeli van közöttük, 19–24 évesek, kreatívak, nyitottak. Nagyon jó dinamikával dolgoznak egymással és a koreográfusokkal is, ennek a kialakításában Rácz Anikó is segített coachként.
– Az is véletlen, hogy először három női, aztán pedig három férfi koreográfussal dolgoznak együtt?
JJ: Teljesen. A ráérések miatt alakult így, de ahogy beszélgettünk, mégis kialakultak összefüggések, mert hasonló kérdések foglalkoztatnak bennünket, így aztán tulajdonképpen egymásra épülnek a darabok.
– Mi a ti kreációitok fókusza?
HA: Nekem fontos volt, hogy ne csak az előadás legyen a központban, hanem az, amit Jenna korábban említett: a munkamódszer. Ahogy az anyagokhoz nyúlunk, improvizálunk, analizálunk, dekonstruálunk és újrateremtünk. Egy konkrét stílushoz, a house dance-hez kapcsolódva kezdtem el a dekonstruálást, és az improvizációs feladatokat húztam rá erre a mozgásanyagra. Először hívtam két szakértő tánctanárt, táncost, akik különböző urban dance stílusokat képviselnek, többek között a house stílust is, Fazekas Róbert Pizsyt és Tillinger Alexet, akik urban dance-ekben is jártasak. Ők tették le az alapokat, az ő segítségükkel improvizáltuk a mozgáslépéseket, és erre jött rá egy teljesen más, kortárstánc-szemléletű mozgásanyag, ami az idővel, a térrel, a testrészekkel és egyéb más dinamikákkal játszik. Ehhez pedig választottunk egy erős elektronikus zenét, ami sokkal tempósabb, mint az eredeti tánc. A címe Flappers, mert amikor azon kezdtem el gondolkodni, kik vannak a színpadon, valahogy beugrottak a húszas évek.
Az eddigi munkáim során volt már dolgom különböző időszakok táncvilágát tanulmányozni és mindig is csábított az 1920-as évek „forradalma”, amikor a hölgyek elfordultak a viktoriánus kori női ábrázolástól és megjelent a modern nő. Az az önfelvállalás az elfogadás a szabadság nagyon fontos nekem.
JJ: Mi is sok ritmikai lábmunkával dolgozunk a Ringben, ami a körtánc formájára épül. Az ötlet már pár éve megvan, de soha nem tudtam, hogy fogom megcsinálni, mert alkotóilag nem volt bennem egy csoportos darab. Most viszont úgy adódott a helyzet, hogy lett nyolc táncosom. Öt-hat éve volt egy megvilágosodásom tánccal kapcsolatban, és megértettem, hogy ahhoz, hogy „én mint táncos” semmi köze ahhoz, hogy „én mint előadóművész”, tehát a tánc, a testem nyelvezete a kommunikációs eszközöm, de maga a tánc mint identitás vagy állapot nem kapcsolódik össze a színpaddal. Ezt inkább buli helyzetekben tapasztaltam meg, amikor nincsen néző, mert ha van megfigyelő, az ember azonnal előadó lesz. Amikor ezt megfejtettem, megkönnyebbülést éreztem, és a korábbi furcsa állapotot már nem vittem be a terembe, de azóta is foglalkoztat a téma. Ezért
a körtánchoz nyúltam vissza, az egyik legrégebbi térformához, ami a törzsi társadalmaktól és a szertartásoktól kezdve minden kultúrában jelen van, időbeli és földrajzi határoktól függetlenül. Egy körtáncban a táncos befelé figyel, nem kifelé, a nézőkre.
Sokat kutattunk különböző néptáncokat, szertartásokat, ahol fontos szerepet játszik a ritmus létrehozása lábbal, és azt vizsgáltuk, ezek hogy kapcsolódnak vagy térnek el kulturálisan vagy kortól függően. A kutatásból inspirálódva a táncosok hoztak létre új mozgásanyagokat, és azokat szerkesztettem össze egy konstrukcióba. A zenét pedig élőben hozza létre Halász Péter.
– Az estnek, a három darabnak van egy „ernyőcíme”: Topáz. Miért épp erre a kristályra esett a választás?
JJ: Egy semleges szót kerestünk, ami valami konkrét, és nem a darabok címéből következik. Peti javasolta, hogy legyen egy anyag vagy valami létező dolog neve. Elkezdtem színekben gondolkodni, ásványi anyagokról, kristályokról olvasni, és így találtam a topázra, amihez a kreativitást, az öntudatot kapcsolják. Minél többet tudtam meg róla, annál jobban megtetszett, ráadásul annyira illik a programhoz, hogy még a színe is passzol a logónkhoz.
– A december 17-18-i előadásokkal véget ér a program első etapja. Mi történik utána?
JJ: Szerintem pezsgőt bontunk, hogy le tudtuk zárni az első félévet. Jön egy szünet, mindenki hazamegy. Januárban kezdődik egy úgynevezett personal creation nevű időszak, amelyben az együttműködő partnerünk a MU Színház. Ez azt jelenti, hogy ők maguk alkothatnak, műfaji megkötések nélkül, a táncon kívül lehet más performatív dolog, de akár film, fotó is. Ezzel egyrészt az a célunk, hogy
kipróbálják, hogyan lehet másképpen gondolkozni a táncról, a testről,
másrészt pedig szeretnénk, hogy az alkotás mellett megtapasztalják a létrehozás teljes folyamatát, a próbaidőszak strukturálásától a próbák vezetésén át az esemény kommunikációjáig.
Hogy megismerjék a valóságot, mert a táncosléthez ma már a lépések kreálásán túl rengeteg minden más is hozzátartozik.
Az est harmadik koreográfusával Maria Kolegovával készített interjúnkat hamarosan olvashatják!