Az egymás kiállításait megtekintő látogatók számára kedvezményes belépőjegyet biztosít a két intézmény július 25. és augusztus 25. között.
Kiállítás
A július 26. és 28. között megrendezendő első Füred Art Week rendezvény célja, hogy bekapcsolja Balatonfüredet a művészeti élet pezsgésébe.
Ukrajna védekezése a háború közepette nem áll meg a frontvonalon. Feladatuk közé tartozik a kultúra megőrzése és működtetése is.
A világ idei árverésein nyolc tételt adtak el 30 millió dollár fölött, Németországban viszont jóval kevesebbel elérhették az év ottani leütési rekordját.
Kolodko Mihály Pumuklit ábrázoló miniszobra az esztergomi Árpád-házi Szent Erzsébet Gimnázium, Óvoda és Általános Iskola kőfalán tűnt fel.
A nyolcvan évvel ezelőtt lezajlott magyarországi holokauszt emlékezetét bemutató kiállítás a Magyar Nemzeti Galériában tekinthető meg.
Július 28-ig koncertekkel, színházi és irodalmi előadásokkal, sok-sok tánccal, alkotó- és gyerekprogrammal töltik meg Kapolcs, Vigántpetend és Taliándörögd udvarait.
Till Brönner világszerte ismert jazztrombitás ezúttal egy másik műfajban, fotósként mutatkozik be a Ludwig Múzeum kiállításán. Ahogy az képeiből is kitűnik, többször járt már hazánkban, így a művészt a Identitás–Európai Látkép tárlat kulisszatitkairól kérdeztük, de szó esett a portréfotózás kihívásairól, a zene és a fotózás találkozásáról is.
Visszatér a mozikba az egyik legkedveltebb impresszionista művésszel foglalkozó dokumentumfilm, az Exhibition on Screen Renoir filmje.
Az ország legnagyobb összművészeti fesztiválján az irodalom, tánc, színház mellett a képzőművészeti programok sem maradhatnak ki.