Sokáig New Yorkban, majd Bécsben élt, most hazaköltözött Oslóba. Rebekka Bakken mindenhol otthon érzi magát, és semmit nem cipel a múltból a jövőbe. A kozmpolita énekes-dalszerző a Modern Art Orchestrával lép fel a Müpában.
– Emlékszik, hogyan fogott hozzá a dalszerzéshez?
– Szükségem volt dalokra, amiket játszhatok és énekelhetek a zongoránál, azért kezdtem sajátot írni. Minden zsebpénzemet kottákra költöttem, de hamar kifogytam azokból a zenékből, amik tetszettek. Szóval írni kezdtem, olyat, amilyet a szívem és a fülem is szeret. Azt persze nem tudtam, hogy ez ennyire fontos része lesz az életemnek, de az elejétől fogva könnyűnek találtam, és szabadságot éreztem abban, hogy a semmiből alkotok valamit. Később valamicskét változott, hogy mennyire könnyedén megy a dalszerzés, máig nem tudom, mi jelent majd nehézséget és mi nem. Lehet, hogy ez mást zavarba ejtene, engem nem. Sosem erőltettem, hogy több és több zenét alkossak. Néha egy vagy két év is eltelik anélkül, hogy egyetlen hangot leírnék, aztán egyszerre újra beindul a gépezet. Már megtanultam együtt élni ezzel a működési móddal.
– Csak szert tett valamiféle rutinra, nem?
– Nem, tényleg nem! Sosem tudom, mikor indul be és mikor áll le velem a gép.
– Sokáig élt New Yorkban, amit nyugodtan nevezhetünk a jazz egyik fővárosának, később pedig Bécsbe költözött, amely klasszikus zenei nagyhatalom. Befolyásolta a zenei ízlését a két város?
– Oh, persze! A New York-i miliő készített fel arra, hogy jazzt is felvegyek a repertoáromba, és az eszköztáramba is beépüljön a műfaj. Amikor Bécsbe mentem, elállt a lélegzetem, olyan gyönyörű klasszikus hangversenyeket hallottam. Az egyik lemezemen, ami ekkor készült, igencsak érződik a hatása. Ragyogó bécsi komolyzenészek játszanak rajta.
– Újra otthon érzi magát most, hogy hazaköltözött Oslóba?
– Nagyon sokat költöztem életemben, és mindig élveztem, hogy idegen vagyok más országokban. Megtanultam, hogy mindenhol otthon érezzem magam, és ahol otthon érzem magam, ott tényleg otthon vagyok. Még mindig hozzá kell szoknom, hogy Oslóban élek, és alapvetően nem változtatott rajtam. Imádok utazni, imádok otthon lenni bárhol, ahol vagyok.
– 2018-ban készítette a Things You Leave Behind című lemezt, amikor hazaköltözött, majd anya lett. Mire utal a cím? Mit hagyott maga mögött?
– Állandóan magam mögött hagyok dolgokat. Ezúttal New Yorkot hagytam el. De amúgy is szeretem, ha minél kevesebbet viszek a múltamból a jövőbe. Intenzívebb így az élet, ha nem nézek vissza.
– Sok helyen emlegetik önnel kapcsolatban, hogy visszautasítja a jazzénekes címkét. Most, hogy jazzegyüttessel lép fel, meg kell kérdeznem, hogy viszonyul a műfajhoz?
– Van egyfajta jelenlét és közvetlenség a jazzban, ami nemcsak megengedett, de szükséges. A jazz fantasztikus zenei találkozások terepe, és én imádom ezt a koncentrációt, imádok belemerülni bármibe, ami a színpadon történik.
– A november 2-i budapesti koncerten Tom Waits-dalokat is énekel, egy egész lemezt szentelt ezeknek a feldolgozásoknak. Miért ennyire fontos ő?
– Tom Waits világában az erő és a szépség mágikus találkozását találtam meg. A szövegek maguktól énekelnek, minden egyes mondata külön világ, a zene pedig ragyogó. Felszabadító élmény volt elmerülni Tom Waits daloskönyvében.
– „Did the Devil make the world while God was sleeping?” – „Vajon az ördög alkotta a világot, míg aludt az Isten?”, ezt kérdezi az A Little Drop of Poison című dal. Van válasza?
– Ez Tom Waits kérdése, nem az enyém.
– Hogyan került kapcsolatba a Modern Art Orchestrával és Fekete-Kovács Kornéllal?
– Meghívást kaptam tőlük néhány évvel ezelőtt. Felvillanyozott, és igencsak vártam, hogy együtt dolgozzunk. Néhány nap, és kezdődnek a próbák, alig várom.