Akárcsak egy népmesében, három napon át ünnepelhetjük a Hagyományok Házával a tánc- és zeneművészet sokszínűségét a Határtalan Táncfőváros elnevezésű esemény különleges programjai révén, melyeken nemcsak kiemelkedő határon túli hivatásos magyar néptáncegyütteseket ismerhet meg a közönség, de részese lehet Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint Pál István „Szalonna” és Bandája zenei egymásratalálásának is. Az október 13-tól 15-ig tartó, magyar népzenét, amerikai rock and rollt, néptáncot, és színházat elegyítő fesztivál fókuszában a Kárpátalja kincsei és a Petőfi-emlékév áll.
Miközben a Határtalan Táncfőváros különleges koncepciója földrajzi és műfaji értelemben is kiterjeszti a magyar népzene és néptánc határait, fontos bemutatkozási lehetőséget biztosít olyan magas művészi színvonalat képviselő, határon túli, hivatásos együttesek számára, mint amilyen a Hargita Nemzeti Székely Népi Együttes és az Udvarhely Néptáncműhely.
Előbbit a Boldogasszony tenyerén című produkcióban láthatjuk, amelyben az 1920-as évek ünnepelt primadonnájának, Fedák Sárinak élettörténete is megelevenedik Szűcs Nelli és Tarpai Viktória, Jászai Mari-díjas színművésznők közreműködésével. Az Udvarhely Néptáncműhely Petőfi – Potomság című előadásában a Petőfi Sándor halálát övező rejtélyek nyomába ered egy Udvarhelyszéken elterjedt, felkavaró legendát követve, mely szerint Petőfi Székelykeresztúr kisvárosából indult el utolsó útjára, a segesvári csatába, és lehet, hogy „ide is tért vissza, meghalni”.
Ugyanezen az estén hallható az a nem mindennapi Petőfi-koncert, amely Ferenczi György és az 1-ső Pesti Rackák, valamint Pál István „Szalonna” és Bandája együttműködésében kerül színpadra. A műsorban elhangzó dalok Lackfi János költő szerint Petőfit végre „igazi, megalkuvást nem ismerő, bluesos-rockos, kőkemény Sándorként” mutatják be.

Az újító érték- és közösségteremtő törekvések azonban mindezzel még nem érnek véget: fesztivál második estéjén a Magyar Állami Népi Együttes zenekarával közösen lépnek színpadra a hazánkba menekült kárpátaljai népzenészek és néptáncosok, melyre mind ez idáig nem volt példa.

A Kárpátaljai Kultúrkaraván nevű műsort követően a Magyar Állami Népi Együttes nagysikerű, Megidézett Kárpátalja című előadása is színre kerül, amely „a magyar színpadi néptáncművészet történetében először mutatja be egy antológia keretében a Keleti-Kárpátokban és annak előterében, Kárpátalján együtt élő népek: magyarok, ukránok, ruszinok, románok, cigányok, zsidók, sokszínű és gazdag tradicionális kultúráját – felmutatva mindazt, ami e népek hagyományaiban közös és mindazt, ami nemzeti sajátosság.”

A Határtalan Táncfőváros megálmodói hisznek abban, hogy mindenekelőtt a művészet az, amely elgondolkodtatja és felemeli az egyént és képes emberi közösségeket kialakítani – forduljon bármerre is a világ sorsa. A Hagyományok Háza ebben a lelkesítő és egyben ünnepélyes hangulatban várja közönségét, hogy a fesztivál értékrendjét és üzenetét a legnívósabb előadások formájában oszthassa meg vele.
A Határtalan Táncfőváros produkcióira a Hagyományok Háza weboldalán válthatnak jegyet az érdeklődők.