1313. június 16-án született Giovanni Boccaccio olasz költő, író, a Dekameron című novellagyűjtemény szerzője.
- hirdetés -

Születésének körülményeiről a különböző források az időpontot illetően megegyeznek, de egyesek szerint Párizsban, mások szerint Firenzében vagy Certaldóban látta meg a napvilágot. Apja, Boccaccio di Chellino firenzei kereskedő állítólag egyik párizsi útján találkozott egy Jeanne nevű asszonnyal, akitől Giovanni fia született. A fiút aztán magához vette, és törvényes házasságából származó gyerekeivel együtt nevelte. 1319-től Firenzében, majd 1327-től Nápolyban éltek, ahol apja a Bardi-bank egyik fiókintézetét igazgatta. Szerette volna, ha Giovanni is kereskedelmi-pénzügyi pályára lép, és meglehetősen rossz szemmel nézte fia irodalmi érdeklődését.
A szellemi és gazdasági téren is virágzó Nápoly jó iskola volt az ifjú Boccaccio számára, aki – engedve apja kérésének – folytatott pénzügyi-kereskedelmi és kánonjogi tanulmányokat, de hallgatott filozófiát és teológiát is. Bejáratos volt a nápolyi király gazdag könyvtárába, megfordult az arisztokrácia és a polgárság körében is, megismerkedett a szerelem örömeivel és gyötrelmeivel. 1340-ben visszatért Firenzébe, poggyászában néhány Nápolyban befejezett irodalmi alkotással. A Bardi-bankház csődbe jutásával a család anyagi biztonsága is megrendült, Boccaccio élete további részében mindig kisebb-nagyobb anyagi nehézséggel küzdött, időnként teljes szegénységben élt.
Firenzei tartózkodása alatt újabb műveket írt, amelyek közül a Fiametta asszony gyászénekéből című prózai munkája és a Fiesolei nimfa-ének című poémája sikerült a legjobban. 1345-47-ben üzleti úton Ravennában és Forliban járt, és valószínűleg részt vett Nagy Lajos magyar király nápolyi hadjáratában is. 1348-ban Firenzében pestisjárvány pusztított, amelynek áldozatául esett családja.
Ő csak egy évvel a járvány után tért vissza a városba és hozzákezdett a Dekameron végleges formába öntéséhez. Több mint négy évig dolgozott rajta, és közben városi szolgálatban is állt: 1350-ben Romagnában, 1351-ben Lajos bajor herceg tiroli udvarában, 1354-ben VI. Ince pápánál volt követ. A költőfejedelem Petrarcával 1350-ben ismerkedett meg: az bölcs, higgadt tanácsaival segítette írótársát, aki mestereként tisztelte. A két művész élénk levelezést folytatott, amelyben lefektette a klasszikus irodalom humanista újrafelfedezésének alapjait.

Raffaello Morghen: Giovanni Boccaccio portréja – forrás: Wikipedia
A Dekameron után Boccaccio már csak néhány olasz nyelvű művet alkotott, köztük az Il Corbacciót, amely – valószínűleg szerelmi csalódásainak következtében – a női nemről írt csípős szatíra. Érdeklődése ezt követően a latin nyelv és a humanista tanulmányok felé fordult, maga is több latin nyelvű művet alkotott. Ugyanakkor lelki élete egyre zaklatottabbá vált, felerősödtek a vallással kapcsolatos aggályai, egy szerzetes hatására majdnem elégette a Dekameront, csak Petrarca közbenjárása és rábeszélése mentette meg a művet, valamint az író könyvtárát is, amelyet el akart adni.
Az 1360-as évek elejétől megismerkedett a homéroszi költeményekkel, újra felfedezte a klasszikus latin szerzők műveit, és hozzákezdett Dante-tanulmányaihoz, amelynek eredménye lett az Isteni színjátékhoz fűzött kommentár és a Dante élete című életrajz. 1363-ban az állandó anyagi gondokkal küzdő író a család ősi certaldói házába költözött, ahonnan 1373-ban Firenze város kérésére tért vissza, hogy megkezdje az Isteni színjáték nyilvános felolvasását és kommentálását az egyik templomban. A nagyszabású vállalkozást romló egészségi állapota miatt félbe kellett hagynia.
Petrarca 1374-ben bekövetkezett halála mélyen megrendítette, végleg visszavonult Certaldóba, ahol egy évvel később, 1375. december 21-én meghalt.
Boccaccio, akit máig az olasz reneszánsz egyik legnagyobb alakjának tartanak, egész életében azon munkálkodott, hogy a modern olasz nyelven írott irodalmat a klasszikusok szintjére emelje, és neki köszönhetjük a novella műfajának tökéletességre emelését is. Fő műve, az 1348 és 1353 között írt, 100 novellát tartalmazó Dekameron máig talán az egyik legolvasottabb gyűjtemény, frivol, pajzán, olykor mulatságosan szókimondó történetei remek szórakozást ígérnek a mai olvasóknak is.
Magyarul több fordítása is megjelent, a legismertebb talán az 1968-as kiadás, amelyet Révay József fordított, a lírai betéteket Jékely Zoltán ültette át magyarra. A Dekameronból 1971-ben Pasolini készített filmet, amelyben többnyire amatőrökre bízta az egyes jellemek megformálását, és Giotto tanítványaként maga is szerepelt.
Az MTVA Sajtóarchívumának portréja