Szeptember 15-én nyílt meg és 2024. január 14-ig látható a Ludwig Múzeum új időszaki kiállítása, amely gondoskodás témakörét járja körül mintegy negyven kortárs művész munkáin keresztül.
„A gondoskodás mindannyiunk közös tapasztalata, mely a születés pillanatától a halálig meghatározza életünket. Értelmezhető személyes módon (öngondoskodás), az interperszonális kapcsolatok szintjén (gyerekekről, betegekről, idősekről való gondoskodás), de kiterjeszthető a természeti létezőkre, tágabb értelemben pedig magához a Földhöz való óvó viszonyulásra is”
– olvashatjuk a kiállítás ismertetőjében. A szervezők kiemelik, hogy a kiállítás címe egyaránt utal a gondoskodásra szorulók kiszolgáltatottságára, a gondozó és gondozott között fennálló aszimmetrikus viszonyrendszerre, az élet törékenységére és az ökoszisztéma sérülékenységére, a szociális háló hézagjaira és a gondoskodás mindennapi rítusaira; de legfőképp a kollektív felelősségvállalás szükségességére hívja fel a figyelmet.
Ugyanakkor a Vigyázat, törékeny cím magára a múzeum szerepére is vonatkoztatható, melynek a műtárgyak gondos kezelésén túl új, társadalmat érintő feladatokkal és kihívásokkal kell szembenéznie. A többszintű – szociális, gazdasági, természeti és egészségügyi – válság időszakában a kiállítás arra keresi a választ, miként értelmezhető a gondoskodás változó fogalma, és mi a művészet és a múzeum szerepe annak újragondolásában, miként válhat egy kulturális intézmény társadalmi kérdésekre érzékenyebb, befogadóbb, nyitottabb, hozzáférhetőbb, közösségépítő hellyé.
A kiállítás egy művészettörténész-kurátor, Popovics Viktória és egy múzeumpedagógus-művész, Dabi-Farkas Rita közös gondolkodásának kezdeti állomása, illetve (rész)eredménye, amely a társadalmat és a művészeti intézményrendszert egyaránt átható, egyre fokozódó „gondoskodói válságra” szeretne reagálni. A tárlat egyik „sarokköve” Tarr Hajnalka részvételi-közösségi projektje, mely a nap mint nap ápolási, gondozói, gyógyító munkát végző megannyi kéznek állít szimbolikus emlékművet.
A válogatásban helyet kapó művek nem lehatárolt tematikák mentén, inkább azok összefüggéseiben foglalkoznak többek között az anyasággal és az ahhoz kapcsolódó tabutémákkal, a gondoskodási tevékenységek státuszával és egyenlőtlen elosztásával, a gondoskodás egyéni és kollektív vetületeivel, valamint a művészet gyógyító, javító potenciáljával.
A kiállítótér fizikai falait mintegy átlépve a 2024. január 14-ig látható tárlat a múzeum épületének közösségi tereit (lépcsőház, jegypénztár, könyvtár, Lumi tér) is használatba veszi, sőt külső helyszínekre is kiterjed (Hospice Ház, Értelmi Fogyatékosok Nappali Otthona).