Érezd magad jól! Ez az egyik legnépszerűbb óragyártó jelmondata, és ez nem mást jelent, mint a cég küldetését, vagyis, hogy öltözz úgy, viselj olyan karórát, amihez kedved van, ami illik hozzád, amit magadénak érzel. A cég ugyanis nem mást határozott el 1984-ben mint azt, hogy egy olyan márkát hoz létre, ami friss, fiatalos, laza, vagány de emellett kiváló minőségű és értékálló. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy az elképzelést sikerült megvalósítani és Tom, valamint Kosta Kartsotis álma valóra vált.
A Fossil alapkoncepciója
Az Órashop.hu Fossil óráinak alapkoncepciója az 1930-as évek nagy gazdasági világválsága után újraindult Amerika érzésvilága. A világválság lezajlása után újra elkezdődhetett a termelés, és visszatért az élet Amerikába. A nehéz, szürke évek után a 40-es 50-es években beindult az élet és minden színes, világos, vidám lett, kezdve a városok világító neontábláitól az emberek öltözködéséig. De ebben a korszakban indult útjára a Rock’n Roll, és Amerikában új szelek kezdtek fújni.
A Fossil ezt az érzésvilágot szerette volna megeleveníteni, és vidám, változatos de letisztult formavilágú darabokat kezdett forgalmazni. Nem titkolt szándéka volt az, hogy órái divatékszernek számítsanak, ezért több darab vásárlására sarkallta az embereket.
A Fossil stílusa
Letisztult számlap, karakteres stílusjegyek, mindig újabb és újabb modellek, egyszerre sportos és elegáns darabok. A márka női és férfi változatai mindenkinek tartogatnak stílusához illő darabot, és nem is csak egyet. Minden ruha más, minden alkalom más, dukál ezekhez különböző óra is!
Fossil kollekciók
A cég kollekciókba rendezte a termékeit, az egyes kollekciókban hasonló stílusú kincseket találsz. Ilyen kollekció például férfi kategóriában a Grant, a Minimalist, a Bronson, a Neutra, női kategóriában a Jacqueline, Carlie, Taylor, Stella és egyéb kollekciók.
Számlapot tekintve nagy a választék, a fekete, a kék, fehér, szürke, bézs, barna, zöld, ezüst, antracit, grafit színek közül választhatnak a férfiak, a nők pedig ezeken kívül a sárga arany, a rozé arany, a rózsaszín, a gyöngyház a lila, valamint virágmintás számlapokban gyönyörködhetnek.
Az órák minőségét a nemesacél tok és a japán Miyota szerkezet garantálja. Szíjak terén megtalálható bőr vagy nemesacél, de férfi változatban szilikon és textilszíjat is találhatunk. Aki a 24 órás kijelzést szereti, könnyedén választhat ilyen modellt, mivel igen nagy arányban gyártják ezt a fajtát is. Aki pedig átnyergelne okosórára, az ezt is megvásárolhatja ebben a márkában. Az órák vízállósága is változatos, akár 100M/10ATM-el rendelkező darabot is találhatunk.
A Fossil hatalmas népszerűségre tett szert és ezt az eladási számok is jelzik. Az utóbbi időben már nemcsak órákat, hanem egyéb kiegészítőket is elkezdett forgalmazni. A órák és kiegészítők remekül harmonizálnak egymással, ezért érdemes a Fossilból ékszereket, napszemüvegeket is beszerezni, hiszen ne feledd: minden élethelyzetben érezd magad jól!