A Kilakoltatás című dramedy a zsűri különdíját és a közönségszavazás második helyezését is kiérdemelte a szicíliai Cataniában a KinEst Festen.
díj
Csuja László és Nemes Anna Szelíd című filmjének ítélték oda a palicsi filmfesztivál különdíját – közölték a szervezők július 22-én.
A fesztivál zsűrijének különdíját a Turandot előadás nyerte, a legjobb férfi alakítás díját pedig a Kalaf szerepét alakító Patrik Vyskočil kapta.
Két nemzetközi kórusversenyen is részt vett a Nyíregyházi Cantemus Kórus Pro Musica Leánykara és Cantemus Gyermekkara Olaszországban.
Sadaf Foroughi iráni rendező Summer with Hope című kanadai-iráni koprodukcióban készült filmjének ítélték oda az 56. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztivál fődíját.
A cseh filmekben nyújtott rendkívüli művészi alakításáért Bárdos Judit szlovákiai magyar színésznő kapta idén a Kék Kocka díjat Karlovy Varyban.
Kis Hajni filmje nyerte a legjobb nagyjátékfilm díját a 16. Vukovári Filmfesztiválon, és K. Kovács Ákos Branka című kisfilmje szintén megkapta saját kategóriájának fődíját.
Adamik Lajos első magyarként vehette át az Osztrák Állami Műfordítói Díjat, amelyet az osztrák irodalom más nyelvre történő átültetéséért ítéltek oda neki.
2022. június 24. és július 2. között rendezték meg a Magyar Színházak 34. Kisvárdai Fesztiválját, amelynek idei díszvendége a Zentai Magyar Kamaraszínház volt.
Az alkotás a legjobb filmnek, Fándly Csaba pedig a legjobb színésznek járó díjat kapta a South East Filmfesztiválon Párizsban.