A háború első napja, vagyis február 24. óta zárva tartó Lvivi Nemzeti Operában május 6-án tartották meg közönség előtt az első egész estés előadást.
Intermezzo
A 2010-ben alapított Ágai Karola és Szendrey-Karper László Ének- és Zeneművészeti Alapítvány évente díjaz jelentős operaénekeseket illetve gitárművészeket.
Turnéra indul az Egyesült Államokban Zombola Péter, Vizin Viktória és Gergye Krisztián közös alkotása az …és Echo című kortárs kamaraopera.
Elsősorban feltörekvő tehetségek és izgalmas zenei kísérletek számára ad lehetőséget a Magyar Zene Háza Szabadtéri színpada, amely május 10-én nyit az Ephemere koncertjével.
Ökölvívókat és harcosokat ábrázoló, több méter magas szobrok darabjai kerültek elő a szardíniai Mont’e Prama ásatási területén.
Ingyenesen látogatható digitális kiállítóhelyet nyitott május 9-én a Magyar Nemzeti Múzeum a budapesti Erzsébet téren, az Akvárium klub bejárata mellett.
Május 10-én indul a második, a művészet szabad! alcímet viselő Freeszemle fesztivál a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében.
Ahogy arról korábban beszámoltunk, Magyarország rendezi meg 2023-ban a X. Színházi Olimpiát a Nemzeti Színház koordinálásában.
1912. május 9-én született Budapesten és 1990. október 9-én hunyt el Ottlik Géza író, műfordító, többszörös magyar bridzsbajnok.
Bono, valamint The Edge a U2 slágereiből adott elő párat az ukrán főváros egyik földalatti állomásán, illetve duettezett egy ukrán katonával.