A Szarvasi Cervinus Teátrum közel húszéves, két nyelven játszik: vannak szlovák nyelvű előadásai. Október 27-én Dósa Zsuzsa fordításában, Varga Viktor rendezésében mutatta be Iván Holub kortárs szlovák drámaíró Temetés című szatirikus vígjátékát. A dalokat Szekér Gergő szerezte. A Cervinus a szlovák-magyar kulturális csere egyik meghatározó aktora.
Van egy hentes. Gazdag, agglegény, és irányítja környezetét. Van neki egy slepptúrája: rokonok és nem rokonok. A hentes nyugtalanul tervezgeti a temetését. Megérkezik a nyugalmat meghozó luxuskoporsó. A hentes gondol egyet: a végrendelete kihirdetéséig halottnak tetteti magát, hogy megtudja, a körülötte élők mennyire szeretik őt. Annyira, hogy a biztos örökség tudatában megszabadulnak tőle. Ez a Temetés csontváznyi szüzséje.
A Temetés szereplői a legjobb ruháikat veszik föl, ezek az emberek nem a divatlapból léptek elő, nem mérlegelgetnek reggelenként a tükör előtt, hogy megtalálják az aznapi hangulatukhoz illő ruhákat. Az Ivan Holub által megmutatott világnak nincsenek hősei, mindannyian Miloš Pohánka hentes építette kulisszák között játszanak. Miloš lázasan tervezi a temetését. Meghozza a posta a tervezési kedvet beteljesítő koporsót Ámerikából. Luxuskivitelben.
A környezetéből csupán gazdagságával kiemelkedő mészáros apró részleteket lát maga előtt: „Egy őszi napon fogok meghalni, hintó visz át a városon, amelynek minden egyes lakója sajnálni fog engem, ezt az áldott, jóravaló, gazdag embert”. Milošon sokan csüggnek: a testvér (Angéla) és annak a műszaki megoldásokra egyszerűsödött férje (Paľo), a megözvegyült sógornő (Marta) és annak egyszerű fia (Pišta), aztán az alkoholista postás (Ruža) és annak egyszerű lánya (Irenka).
Az intelligenciát a körorvos (Doktor) képviselné, akinek a közreműködésével aztán a hentesnek valahogy sikerül a terve: meghal a születése napján. A koporsóból fültanúja lesz: a fiatalok testi közeledésének, Marta erotikus vallomásának, testvére gyászának. Miloš boldog, hogy szerették őt. Aztán azon nevetünk, hogy Milošnak szűknek bizonyul az átmeneti nyughely. Szellemnek tetteti magát, de megtudja, hogy Angela és férje az elrejteni vélt aranyat keresik. A koporsónál elhált „házasság” rosszra fordul, a szülők megvédik saját porontyukat. A végrendelet felolvasása újabb fordulatot hoz: a hentes vagyont hagyna a fiatalokra feltéve, ha egybekelnek. Erre a szülőknek fontos lesz a fiatalok összebékítése. A hentes most már látja az övéit, visszajönne a másvilágról, de kívánatosabb lett a halála: a testvér, a férj, a sógornő és a postás beleszúr egy-egy villát a visszatérni szándékozó Milošba. Ez a Temetés szüzséje.
A Halál a kredencnél az evőeszközök között kotorászik. Kiderül, hogy tévedett, a hentes még meleg. Pedig minden bizonnyal pontosan érkezett, előveszi a halotti engedélyt. A halállal nem lehet játszani: meg van írva, hogy Milošnak szívinfarktusa van. A halál megvesztegethetetlen, nem fogad el semmit, még a gyűjtőszenvedélyét kielégítő, ritkaságnak számító étkészletet sem. A Halál kimondja — amikor Miloš visszaforgatná az idő kerekét, amikor már bánja, hogy a temetése megtervezésével kihívta maga ellen a sorsot — „Az ember örüljön az életnek, ne a halálra készülődjön”. A Halál a Temetés szemlélője és intézője.
A színpadkép a két felvonás során változatlan, a rendezői balon lévő balkon ad egy kis levegőt a szereplőknek, a színpadot mindvégig a Ferrari-pirosra festett koporsó uralja. A hentes lakásában kredencet, konyhaasztalt, disznókat ábrázoló plakátot látunk, semmi nem utal rendezett ízlésre, ahogyan a szereplők jelmeze ugyanezt erősíti meg. A Halál, ahogy a koporsó, Ferrari-piros öltönyben és kalapban jelenik meg. Szellemes egyébként a darabot hirdető plakát mintegy olvasatát adva a műnek: Milošt disznófejű alakok veszik körül.
Varga Viktor rendező — egyébként a Halál szerepében jelenik meg a színpadon — a szöveg működésével, belső logikájával foglalkozik, színpadát az eredeti szöveg irányítja, amelytől a darab lezárásában tér el: nála villát szúrnak a disznófejűek Milošba. Varga olyan színészi játékot kér, amely a karakterek változatlanságát formálja meg. Ezen a téren kiemelendő a Marta szerepét játszó Sztárek Andrea és a postást alakító Sipos Imre alakítása. Az előadás első felvonása lassan indul, a színészek a második felvonásban találják meg a darab ritmusát. Dermesztően jól játszanak, amikor elhatározzák szinte egymás szavaiba vágva, hogy megölik Milošt. A rendezőtől mindez jól végiggondolt ritmuskezelésre vall. Hatásos pillanat: alig hisszük el, hogy ott döntötték el a hentes meggyilkolását, mintha már régen készültek volna a gyilkosságra.
Nevetést ígér a darab, de nem nevetünk eleget ahhoz, hogy azt vígjátéknak tartsuk. Keserédes marad a szánk íze. Ráadásul a hiányzik a klasszikus vígjátéki vég. Mire jó tehát a Temetés? Talán arra, hogy rálássunk arra, hogy mennyire lehet sekélyes az ember. Az érzéketlen Milošt a temetése érdekli, a többieket végül is az — és ez okozza a hentes halálát — hogy mennyit húzhatnak ki az eddig velük nem éppen bőkezűen bánó bárdolatlan mészárosból. Ebben a világban nem véletlen, hogy mindenki iszik. A színpapon, ahogy az ilyen életben, ipari mennyiségű pálinkát fogyasztanak.