A szegénységben élő művész jellegzetes elnyújtott alakjai ma már csillagászati összegekért kelnek el az árveréseken. Nem véletlen, hogy olyan mennyiségben hamisítják, hogy egész tárlatok eredete kérdőjeleződik meg hatalmas botrányt kavarva. Az utóbbi években új részletek derültek ki személyiségéről is a Hébuterne-vel folytatott bántalmazó kapcsolat fényében. 1884. július 12-én született és 1920. január 24-én, 35 évesen hunyt el Amedeo Modigliani olasz festő, szobrász.
1884. július 12-én született Livornóban egy francia-olasz zsidó család negyedik gyermekeként. Üzletember apja éppen az ő születésének évében ment tönkre, de éppen fiának köszönhetően állt talpra: egy régi törvény értelmében a végrehajtók a gyermekágyas anya ágyát nem foglalhatták le, így legértékesebb tárgyaikat az ágyban halmozták fel.
Amadeo beteges gyermek volt, ezért iskolába nem sokat járhatott, képzést otthon kapott. Kiskorától szenvedélyesen rajzolt, szülővárosában, majd Firenzében és Velencében folytatott festői tanulmányokat. A reneszánsz mellett a kibontakozó futurizmus gyakorolt rá nagy hatást, ebből a korszakából vázlatokon és néhány festményen kívül alig maradt fenn műve.
1906 telén érkezett Párizsba, a kor szellemi és művészeti középpontjába, ahol a szegény művészek legendás montmartre-i tanyáján, a Bateau-Lavoirban (Mosoda-hajó) szállt meg. Modora ugyan nyers volt, de hamar megkedveltette magát a művészvilágban.
„Az olasz, aki mindig verseket szaval” – így emlegették.
Tüdőbajos volt, tudta, hogy élete rövid lesz, talán ezért is élt önpusztító életet, ivott, kábítószert fogyasztott, és számtalan szerelmi afférja volt, többek között az orosz költőnő Anna Ahmatovával is. Elképesztő iramban alkotott, volt olyan nap, amikor száz rajzot is készített, de ezekből alig maradt fenn, mert ugyanilyen lendülettel meg is semmisítette, elajándékozta vagy költözéskor előző szállásán hagyta őket.
Műveinek besorolása szinte lehetetlen, ő maga egyik iskolához sem volt hajlandó csatlakozni.
Festményeinek erős, tiszta színei a fauve-ok (vadak) színvilágát idézik, szobrainak leegyszerűsített mértani formái pedig a kubizmus hatására utalnak. A szobrászattal a román Constantin Brancusi hatására kezdett foglalkozni, műveit, amelyekhez a követ építkezésekről lopta, a görög kariatidák, illetve az óceániai és afrikai törzsi művészet ábrázolásmódja ihlette. Erre utalnak a híres, szemgolyó nélküli, hosszúkás női arcok, a letisztult körvonalak, az elnyújtott, lágy formák.
Törékeny egészsége miatt azonban néhány év múlva fel kellett hagynia a szobrászattal, amelyhez ereje sem volt igazán, és a belélegzett kőpor sem tett jót tüdejének. 1907-től volt patrónusa a fiatal orvos, Paul Alexandre, az első világháború kitörése után szerelmi szálak fűzték egy dél-afrikai újságírónőhöz, aki anyagilag is támogatta, 1916-tól a lengyel műkereskedő Leopold Zborowski lett mecénása, aki lakást és modelleket bérelt neki, és rendszeres fizetést folyósított neki. Anyagi helyzete azonban nem sokat javult, mert a pénzt azonnal elverte nőkre és italra. Számos finom portrét is festett, amelyeken az arcok ugyancsak hosszúkásak, és gyengédségről, érzékenységről tanúskodnak, éles ellentétben alkotójuk heves természetével. Legismertebb képei közül néhány: A csellista (1909), a Kék szemű nő (1917), Kislány kékben (1918).
1917-ben találkozott a tizenkilenc éves, angyalarcú Jeanne Hébuterne-nel, aki társa és múzsája lett. A tehetős családból származó lányt a szintén festőművész bátyja mutatta be a művésztársaságnak. Hébuterne maga is alkotó ember volt: fotózott, ékszereket és ruhákat készített, de rajzai, festményei is fennmaradtak. A hófehér bőre és sűrű, barna haja miatt Kókuszdiónak is becézett lány több alkotónak is modellkedett. A kortársak beszámolói szerint a preraffaeilta nőideált testesítette meg hatalmas, szomorú szemeivel, kissé távolságtartó, titokzatos, kiismerhetetlen arckifejezésével.
A lány szülei megpróbálták megakadályozni, hogy a közismerten alkohol- és drogfüggő művésszel kösse össze az életét, Hébuterne azonban megszakította velük a kapcsolatot és összeköltözött a férfival annak műtermében. 1918-ban lányuk született, Giovanna Hébuterne (1918-1984), akit a festő csak később vett a nevére. A mindössze 14 hónapos kislányt szülei halála után az apai nagyszülei és nagynénje vették magukhoz, ők nevelték fel. Felnőve apja monográfusa lett.
Modigliani el akarta venni Jeanne-t, de a lány szülei ebbe nem egyeztek bele. Az utóbbi időben több részlet is napvilágot látott az eufemiztikusan viharosnak titulált kapcsolatról. Modigliani gyakran bántalmazta a lányt. Annak ellenére, hogy a Jeanne-ról készült szobrai és portréi meghitt gyengédséget árasztanak, a kortársak olyan esetről is beszámoltak, hogy végigverte az utcán a múzsáját. Többek közt az ő kapcsolatuk, valamint Picasso egykori kedveseinek beszámolói nyomán indultak viták arról, mit lehet eltűrni egy művésznek? Mire jogosít fel egy alkotót a zsenialitás? A művészekkel szembeni kettős mérce jól megfigyelhető az ő esetében is. A jóképű, fiatalon elhunyt festőzseni romantikus ideálja azonban jelentősen csorbult ezeknek a felvetéseknek a hatására.
Ugyancsak 1917-ben – Zborowskinak köszönhetően – aktjaiból megrendezhette első és utolsó önálló kiállítását, amely hatalmas botrányt keltett.
A rendőrség obszcenitás vádjával be akarta zárni a tárlatot, amely csak a kirakatban lévő képek eltávolítása után folytatódhatott.
A festő súlyosbodó tüdőbaja miatt 1918-ban rövid időre Nizzába költözött, de a mediterrán hangulat idegesítette, csak néhány tájképet festett, és 1919-ben visszatért Párizsba.
Betegsége miatt már dolgozni is alig tudott. 1920 januárjában egy fagyos éjszakán részegen dülöngélt hazafelé, de mivel elfáradt, sokáig üldögélt egy padon, és teljesen átfagyva feküdt le jéghideg műtermében. Néhány nap múlva a láztól reszketve találta meg egyik barátja, a Charitében, a szegények kórházában halt meg 1920. január 24-én, alig harminchat éves korában. A második gyermekükkel várandós Jeanne Hébuterne két nappal később öngyilkos lett, szülei házában kivetette magát az ablakon. Modigliani a Pere Lachaise temetőben nyugszik, Jeanne családja csak tíz évvel később engedte meg, hogy társa mellé temessék.
Modigliani műveiért ma már műgyűjtők és múzeumok versengenek, kiállításai hatalmas tömeget vonzanak, életéről 2004-ben film készült Andy García főszereplésével. 2003-ban Párizsban több hónapig kígyózott több száz méteres sor a Musée du Luxembourg előtt, ahol alkotásainak több mint egynegyedét állították ki, köztük első ízben egységes sorozatként az egykor oly nagy botrányt kavart aktokat. Első nagyszabású magyarországi kiállítása 2016-ban nyílt meg a Magyar Nemzeti Galériában, ahol 61 művét és kortársainak alkotásait mutatták be, a tárlatot 140 ezren tekintették meg. 2015-ben akkor minden idők második legmagasabb összegéért, 170,4 millió dollárért kelt el a Christie’s árverésén Nu couché című aktfestménye, 2018-ban egy másik aktért 157 millió dollárt fizettek a Sotheby’s aukcióján.
Valószínűleg ugyanez az oka, hogy gyakran hamisítják is. Az utóbbi években több olyan botrány is kirobbant, amelynek középpontjában hamis Modigliani-festmények álltak.
2017-ben egy genovai kiállítás esetében már a tárlat plakátján szereplő festmény is csupán utánzat volt, illetve a kiállított harminc képből huszonegyről feltételezték a hatóságok, hogy nem a művész munkája. 2019 novemberében egy 69 éves modenai férfit tartóztattak le egy palermói kiállítás hamis Modigliani-festményei miatt. Szakértők szerint több Modigliani-hamisítvány is forgalomban van.
1984-ben az okozott botrányt, hogy a művész szülővárosában, Livornóban egy csatornából kihalászták három állítólagos szobrát, melyeket aztán neves szakértők eredetinek minősítették. Később azonban kiderült, hogy diákcsínyről volt szó, amelynek kifejezetten az volt a célja, hogy bolondját járassa a műkritikusokkal.
