Mi vezetett az SZFE-én belüli és az egyetem körül zajló vitákhoz, a színházi élet jelenlegi megosztottságához? Elejét lehetett volna venni a folyamatnak? Hívták-e az SZFE-re Szarvas Józsefet és Vidnyánszky Attilát? Mi vár a fővárosi színházakra? Léteznek-e politikai oldalak a kultúrában? Máté Gábor, a Katona József Színház igazgatója az Indexnek adott nagyinterjújában reflektált az elmúlt évek színházi és kulturális életének eseményeire – saját szerepét is vizsgálva a történtekben.
– A magyar színházi világban dúló háború emellett (az orosz-ukrán háború- a szerk.) eltörpül, de ez a mi itteni életünk: elmondhatjuk, hogy az elmúlt évek megosztottsága most, a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltásával jutott a mélypontra?
– Bármi lehet még, persze, de azt hiszem, lent vagyunk az alján. Az más kérdés, hogy mennyi ideig lesz a szakma ezen a ponton, mert nem biztos, hogy ebből csak úgy ki lehet mászni. Itt olyan súlyos problémák, bűnök vannak, hogy nem látom magam előtt, milyen lépések következhetnének, amelyek ezt úgy tudnák helyrehozni, hogy valakik ne éreznék úgy, ők ennek az egész történetnek a kárvallottjai. Egészen katasztrofális, ahova sikerült eljutni.
– Látja ebben a saját felelősségét?
– A saját felelősségem annyi, hogy bizonyos helyzetekben naivan hittem abban, hogy ez nem fog idáig jutni. Azt gondoltam, lehet párbeszédet folytatni, hogy van kommunikáció. De azoknak a közeledéseknek, amiket tettem, csak negatív következménye volt – rám nézve. Sárdobálás folyt, de pozitív következménye az égvilágon semmi.
(…)
– A következő fordulat 2015-ben volt, amikor kinevezték az SZFE élére Papp Csillát kancellárnak, és nagyon durva ellenállással találkozott. Ha akkor engednek, lehet, hogy nem következik be az egyetem teljes „átvétele ”?
– Akkor már jóval előbb bekövetkezett volna. Akkor abban nem lehetett engedni, mert láthatóan erőből akarták ezt megoldani, és az sem lehet véletlen, hogy a Magyar Teátrumi Társaság titkárának, Szabó Lászlónak a felesége tök váratlanul odakerül a színművészeti élére. Itt már érezhető volt egy „hatalomátvételi” szándék – bár én az oktatást szolgálatnak tartom –, és a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a hölgy láthatóan nem volt tisztában azzal, hogy hova jön. Sokan ültünk a tanácsteremben, ahova a diákok jelentős része is bezsúfolódott, és iszonyatos küzdelem zajlott, mert meg akartuk értetni valakivel, hogy tudja, hova jön. Föltettünk neki kérdéseket, amikre nagyon nem tudott válaszolni. És ezek nem gazdasági, nem oktatáspolitikai kérdések voltak…
(…)
– Nem gondolja, hogy valóban a Katona, az Örkény és a Radnóti Színházhoz köthető szellemi kör uralta az egyetemet?
– Hogyan kerültek be az SZFE-re a tanárok? Úgy, hogy voltak jelöltek, akikről gondolkodtunk, és az illető tanársegédként, óraadóként, kurzusvezetőként odakerült. És aztán vagy csinált egy nagyon jó kurzust, és a diákokkal egyetértésben mondtuk, hogy maradjon, vagy nem.
– Pont erről van szó, hogy az mehetett oda, akit önök meghívtak, és neki kellett úgymond „bizonyítani”, jóllehet ők már mondjuk nem ezen a szinten álltak.
– De hát én is így kerültem oda! Amikor először fölmerült a nevem, hogy diákok hívására kurzust vezethetek, akkor előtte elmentem egy színjátszó táborba, hogy kipróbáljam, egyáltalán alkalmas vagyok-e arra, hogy tanítsak. Nem az volt, hogy elvártam, hogy szóljon nekem valaki, mert meg vagyok róla győződve, hogy én tudok tanítani. Tanítani nagyon összetett feladat. És miután ott megmérettem, és úgy tűnt a magam számára, hogy ezt ideig-óráig képes vagyok csinálni, akkor elvállaltam a kurzust. És mivel az jól sikerült, utána hívtak más osztályokba is.
Aztán Horvai István odavett maga mellé, ott ültem mellette tanársegédként négy éven keresztül. Szarvas József és Rátóti Zoltán, akik most rá hivatkoznak, nem ültek ott. Egyébként Horvai Szarvast meghívta, és ő dolgozhatott az egyik osztállyal, de csak egy évet töltött ott. Erről most hallgatnak, hogy ő megkapta a lehetőséget, csak akkor valamiért nem érezte szükségét annak, hogy tanítson. Érti? Erről nem tudom, miért kussolnak. Gálffi László is akkor került oda, ugyanahhoz az osztályhoz, ő valamiért hosszú évekig tanított, Szarvas meg nem. És nem azért, mert a „kommunista” vezetés, ahogy ezek mondják, kipiszkálta onnan Szarvas Józsefet, mert Orbán Viktor-rajongó. Nem, hanem valamiért lemorzsolódott. Miért morzsolódik le egy színész? Mert rájön, hogy nincs erre ideje, forgat, rádiózik, szinkronizál, vagy nem kap elég pénzt – mert akkoriban nevetséges összegekért tanítottunk –, tehát van itt egy hallgatás arról, hogyan zajlottak a dolgok. Ez az egyik része.
Az interjú teljes terjedelmében az Indexen olvasható ide kattintva.
