A KaposFest harmadik napja hozta talán az eddigi változatosságot, és ezúttal a színhelyek bővültek: a Szivárvány Kultúrpalota mellett a kiváló adottságokkal rendelkező Kossuth tér is koncerthelyszín lett, ahol Bizet–Scsedrin Carmen-fantáziája és Horváth Károly, egyesek szerint Charlie néhány dala is felcsendült.
A nap egy bravúros beugrással és műsorszámváltozással indult, Javier Comesana Barrera hegedűművész megbetegedése miatt Haffner Eszter lépett fel Fejérvári Zoltánnal. A két művész még a hangversenyt megelőző napon is arról tanakodott, melyik legyen a kiválasztott darab, amit eljátszanak majd. Végül Mozart B-dúr szonátája (K.454) mellett döntöttek, ami kifejezetten a korai órákra való, étvágygerjesztő, ráhangolódó típusú zene, számos csúcsponttal megtűzdelve. A közönség teljes joggal vaspassal értékelte a félig-meddig spontán produkciót és a nem kis alázattal előadott szonátát.
Vajon mi minden történhetett Csajkovszkijjal Firenzében? Valószínűleg egyszerre volt szerelmes, került kapcsolatba szíve választottjával, majd szakított legalább kétszer, mindezek után levonta a tanulságot, és írt egy örömtől duzzadó fúgát. A Firenzei emlék vonósszextett elképesztő energiákat mozgosít, néha túlvezérelt, az intenzitást jobban már fokozni sem lehetne. Ezt tudják jól a zenészek is Kirill Troussov vezetésével, minden idegszálukat megfesztítve, minden izmukat megdolgozva prezentálják az orosz mester túlfűtött romantikáját. Pusker Júlia helyettesítette Barrerát hegedűn, brácsán Liisa Randalu és Jennifer Stumm, csellón Hartmann Domonkos és Várdai István játszottak.
A délutáni etap szintén Mozarttal vette kezdetét. A g-moll zongorakvartettben – Farkas Gábor, Baráti Kristóf, Jennifer Stumm és Ivan Karizna előadásában – ezúttal nem a leheletfinom, könnyed Amadeus jelent meg a színpadon, hanem a cizelláltabb, ravasz és tapasztalt művész. Kellemesen hallgatható, de amolyan odafigyelős darab.
Kristóf Réka ezúttal a szívének nagyon kedves Richard Strausstól adott elő két dalt Farkas Gábor zongorakíséretével. Erős, de mégis jól artikulált hangja jól illeszkedik ezekhez a még 19. század végén komponált dalokhoz: a megfelelően felépített ívek már előrevetítik a Négy utolsó ének összegző mélységét. Jó lett volna belőlük hallani még pár darabot.
Rudolf Matz horvát zeneszerző négy csellóra írt kvartettjével mutatkozott be a Polish Cello Quartet Kaposváron. A darab inkább a négy azonos hangszer hangzásának bemutatása miatt volt érdekes elsősorban: a srácok minden egyes színt és árnyalatot előhoztak a csellóból. Felkészült, összeszokott csapat benyomását keltik a lengyel zenészek; a harmonikus együttműködést az együttesen belüli hierarchia sem zavarja meg, hiszen, elmondásuk alapján, folyamatosan cserélgetik egymást között a szólamokat, ezáltal igazán demokratikus a működésük.
Este 7-re megtelik a Kossuth tér, a színpadon megjelenik a Liszt Ferenc Kamarazenekar a TanBorEn Trió társaságában, és kezdetét veszi az egyik legnagyobb klasszikus zenei, illetve operasláger, a Carmen részleteiből való szemezgetés. A komolyzene elveszti komoly jellegét, kimerészkedik az emberek közé, a köztérre. Fontos és szükséges gesztus ez, főleg akkor, ha ízlésesen tálalják és ha, mint jelen esetben, tökéletesen illeszkedik a fesztivál alapkoncepciójához.
Ahogy Horváth Károly, alias Charlie hangversenye is szerves része az eseménynek. Ha jól belegondolunk, ez is kamarazene, csak a műfaj más. A veterán zenész a kezdeti megilletődött hangulatot hamar feloldja, és jazzes-rockos zenéjével kényszeríti lazításra a téren megjelent egybegyűlt közönséget. Nagyon nem esik nehezünkre, kezünkben egy ital, az ütemre pedig már dobog is a lábunk. Fel vagyunk oldva, pont mint az a jég, abban a bizonyos whiskyben.
A Kaposfestről szóló blogunk további bejegyzéseit ide kattintva lehet elolvasni.
