Új Nemzeti Opera kezdi meg működését Izlandon a jövő évtől, az Izlandi Nemzeti Színház részeként. Az előadásokat elsősorban a reykjavíki Harpa koncertteremben, valamint az akureyri Hofban rendezik majd meg.
Az izlandi kormánykoalíció programjának évek óta része volt a Nemzeti Opera megalakítása, a törvénytervezetet Lilja Alfreðsdóttir kulturális és üzleti ügyekért felelős miniszter terjesztette elő. Az operaház feladata lesz az oktatási tevékenység, a főváros területén kívüli zenei társulatokkal, színházi társulatokkal és kórusokkal való együttműködés, illetve törekednie kell majd arra, hogy évente legalább egy izlandi művet színpadra állítson. Az intézmény 12 szólóénekest, egy 16 fős részmunkaidős kórust, valamint egyéb alkalmazottakat is foglalkoztat majd.
Az igazgatót ötéves időtartamra nevezik ki, és művészi, illetve működési függetlenséggel fogja vezetni az operát, annak ellenére, hogy végső soron a Nemzeti Színház művészeti igazgatójának tartozik majd felelősséggel. A Nemzeti Színház igazgatótanácsa további két taggal egészül ki, akiknek operai tapasztalattal kell rendelkezniük.
Izlandon az operajátszás helyzete változóban volt az elmúlt években. Az Izlandi Opera vezető társulata elvesztette állami támogatását, miután az énekesek szakszervezete bírálta a vezetőséget, azt azonban támogatták, hogy helyette megvalósuljon egy új Nemzeti Opera terve.
(Via Iceland Review)