A Nemzeti Filharmonikusok főzeneigazgatója, az MMA volt elnöke a Mandinernek adott interjút, érintve többek között a Zeneakadémiával kapcsolatos történéseket is.
„Amikor MMA- és NKT-elnök voltam, előfordult, hogy három zenekari igazgató érkezett hozzám, hogy átbeszéljük, hogyan léphetne előbbre a magyar zenekari szféra. Amikor egyikőjüknek mennie kellett, a másik kettő már egészen mást és máshogy mondott, arról is, aki távozott. Miután a második is elment, az ott maradó harmadik hirtelen élesen bírálni kezdte mindkét távol levő kollégáját… Úgy érzem, a szakmánknak nem ilyen erkölcsi alapokon kellene megszerveznie önmagát. A zenekarok vonatkozásában fontos a különbségtétel: az államnak vannak saját intézményei, amelyekben ő a kizárólagos tulajdonos, ilyen a Nemzeti Filharmonikusok, a Concerto Budapest és a Szent István Filharmonikusok, valamint az országosan koncerteket rendező Filharmónia Magyarország Nkft. A fenntartó állam joga eldönteni, mekkora költségvetést és milyen feladatot ad nekik, milyen elérendő célokat tűz ki eléjük. Javaslom, ezt a helyzetet sehogyan ne hasonlítgassuk össze azzal, amikor például önkormányzatok vagy magánalapítványok által birtokolt és fenntartott zenekaroknak nyújt támogatást az állam. Ez sincsen tisztázva a fejekben. Az pedig végképp elfogadhatatlan, hogy bárki a magyar művészeti életben felháborodjon amiatt, hogy „csak” évi 300, 400 vagy 500 millió forintnyi támogatást kap az adófizetők pénzéből, mondván, ahhoz, hogy bármi hasznosat tegyen, neki – a példa kedvéért – kereken 870 millióra lenne szüksége. Próbáljon meg valaki ezzel a hozzáállással Nyugat-Európában egy kulturális kormányzat előtt érvelni…”
…
„Rengeteg ifjú tehetség, illetve a szülője gondolja, hogy „a Zeneakadémia már nem az igazi”, ezért azt fontolgatja, hogy inkább külföldre megy vagy küldi a gyerekét zenét tanulni. A Nemzeti Filharmonikusoknál a zenekari próbajátékokon részt vevők szakmai színvonala olyannyira vegyes, hogy előfordult, negyvenvalahány jelentkező közül végül egyetlen elsőhegedűst sem tudtunk felvenni. A sikeres próbajátékokon pedig fehéren-feketén kiderült, hogy az utolsó fordulóba bejutó, általában 25–35 éves zenészek kilencven százaléka már biztosan nem itthon végezte a mesterszakot. A Jóisten különleges kegyelmének, valamint néhány fantasztikus tanárnak köszönhetően bizonyos területeken még elég jól állunk – ilyen a cselló és a trombita –, de legkésőbb a diploma után az itt végzők is szinte mind elmennek itthonról. Ezt a tendenciát meg kell fordítani!
Kötelességünk visszaépíteni a Zeneakadémia hitelét, megreformálni az oktatást és nem utolsósorban virulens komolyzenei szférát teremteni az itthoni felsőfokú képzés köré. Nyilván sokat lehet és kell beszélni az alap- és középfokú zeneoktatás helyzetéről és problémáiról, de itt és most arra volt lehetőség, hogy egy új, kompetens zeneakadémiai rektort válasszunk. Elszalasztottuk.”
…
„Ha a mai Magyarországon valamiben egyet kellett volna érteniük a különböző politikai nézeteken levőknek – közülük is azoknak, akik jártak már életükben magas minőségű klasszikus zenei koncerten –, az ez az ügy. Nem lett volna szabad politikai kérdést csinálni belőle. A sajtó szenzációéhes része – sajnos az MMA néhány tagjának nem éppen szeplőtelen ténykedése miatt is – rengeteg kárt okozott az ügynek, a magyar klasszikus zene, végső soron a magyar kultúra ügyének.
Semmi nem menti azokat, akik kísérletet sem tesznek az igazság megismerésére, pedig az sokszor csak néhány kattintásra vagy telefonhívásra van tőlük – sokáig úgy gondoltam, ennél nincs lejjebb. Sajnos a Zeneakadémia-ügy kapcsán rájöhettem, hogy ez még nem is a legrosszabb: hiszen mit mondjunk azokról, akik ismerik az igazságot, de pillanatnyi érdekből – legyenek bár újságírók vagy az MMA tagjai, netán tisztségviselői – tudatosan a hazugságot tűzik magasra emelt zászlajukra? Sajnálatosan károsnak tartom, hogy sokan aktuálpolitikai indulattól fűtve, a téma mélyebb megismerésének a szándéka nélkül nyilatkoznak, olyan ellenségeskedő hangulatot szítva például a közösségi médiában, amely lehetetlenné tesz minden normális diskurzust. Ugyanakkor hadd mondjam el itt is, immár századszor: nemhogy nem vonom kétségbe, hanem szívből elismerem sok, valóban kiváló zeneakadémiai tanár kollégám magas színvonalú és heroikus munkáját. Nagyra becsülöm őket ezért, de ők is kilátástalan helyzetben lesznek, ha a negyedosztályú diákanyagot kapják meg. A lelkük mélyén minden bizonnyal ők is tudják ezt, de nem mernek megszólalni; ahogyan a szakma sok fontos emberét is elhallgattatja a méltatlan sárdobálás, s őszinte véleményüket csak négyszemközti beszélgetésekben vállalják.”
A teljes beszélgetés ezen a linken érhető el.
