A színművész az elismerést a közönség szavazatai alapján a Hyppolit, a lakáj címszerepéért nyerte el a Kőszegi Várszínház Köz-Játék Fesztiválján.
A Kőszegi Várszínház 2022-ben alapította a Hollósi Frigyes-díjat, ezzel is emléket állítva a nagyszerű színművésznek, aki sok nyáron át játszott Kőszegen. A Hollósi Frigyesről (1941–2012) elnevezett díjat, amelynek odaítéléséről a nézők szavaznak, olyan színművész kaphatja meg, aki a Kőszegi Várszínház saját nagyszínpadi produkciójában kiemelkedő alakítást nyújt.
Az Őze Áron rendezte Hyppolit, a lakáj a Kőszegi Várszínház és a dunaújvárosi Bartók színház közös produkciója. A Trifusz Péter képzőművész által tervezett díjat szombaton, a Hyppolit, a lakáj utolsó kőszegi előadása után a színpadon adta át Kálid Artúrnak Pócza Zoltán, a Kőszegi Várszínház igazgatója.
Kálid Artúrt a díj átvételekor kiemelte, milyen megtisztelő számára az elismerés:
Szabadúszó színésznek nincs saját színháza, én mégis anyaszínházamnak tartom a Kőszegi Várszínházat.
– és elmondta, hogy a legnagyobb elismerést az jelenti számára, hogy újra és újra visszahívják nyaranta.
Hollósi Frigyes lánya, Hollósi Kata a díj alapításakor úgy nyilatkozott: ez a díj édesapja számára is fontos lenne, hiszen egy olyan közösség hozta létre, amelyet nagyon szeretett. Az első Hollósi Frigyes-díjat 2022-ben Takács Katalin kapta a Szentivánéji álom című darabban való játékáért, 2023-ban pedig Schneider Zoltán nyerte el a Miért pont kivi? című előadásban nyújtott alakításáért.