A magyar fuvolázás elmúlt kétszáz éve és európai beágyazódása címmel jelent meg nemrégiben kötet Czeloth-Csetényi Gyula és Szilágyi Szabolcs fuvolaművészek kezdeményezésére a Papageno gondozásában. Az esszégyűjtemény nem kevesebbre vállalkozott, mint hogy választ keressen a hangszer pedagógiáját és történetét érintő kérdésekre, és új megvilágításba helyezze azokat. Szilágyi Szabolcs szerzőt, a Concerto Budapest fuvolaművészét kérdeztük a kötet nemzetközi fogadtatásáról, a National Flute Association 52nd Annual Convention című eseményről, megbotránkoztatásról és újító szellemiségről.
– Mesélnél egy kicsit a hamarosan induló National Flute Association 52nd Annual Convention eseményről, amin te is részt veszel?
– A National Flute Association valószínűleg a világ legnagyobb ilyen jellegű szervezete. Több ezer, vagy talán több tízezer taggal a világ minden tájáról. Az első kongresszusra 1973-ban került sor. Egy-egy kongresszuson két és fél, gyakran háromezer résztvevő jelenik meg. Jómagam második alkalommal térek vissza a rendezvényre 2013 után, (mivel sajnos a 2014-es Chicago-i meghívásomat egyeztetési okokból végül lemondtam). Azt gondolom, nem is kimondottan a rendezvényen való közreműködés a különleges, hanem az, hogy idén négy megjelenésem lesz a kongresszuson, más-más minőségben.
Lesz egy szólókoncertem, majd egy egyórás prezentáció a kötetünkről. Ezen felül lesz alkalmam bemutatni a felkérésemre Alessio Elia által átdolgozott Johannes Brahms Magyar táncok sorozat teljes fuvola-zongora átiratát a Wm. S. Haynes standjánál, melyet a Universal Edition gondoz, valamint részt veszek az NFA legjelentősebb versenyének, a Young Artist Competition zsűrijének munkájában olyan kollégák mellett, mint Mark Sparks, a St. Louis Symphony Orchestra korábbi szólófuvolása, vagy Hyeri Yoon, a Seoul National University professzora. Direkt vagy indirekt módon, de valamennyi megjelenésem a zsűrizést leszámítva a könyv gondolatmenetéhez kapcsolódik.
– Hogyan kaphat egy művész meghívást egy ilyen jelentős eseményre?
– Minden rendezvényt egy Program Chair vezetésével együttműködő csapat épít fel. Általában van egy központi téma, ami köré épül a négy napos kongresszus. Itt körülbelül 200 program valósul meg, melyet több, mint 500 előterjesztés közül választottak ki. Abban a megtiszteltetésben volt részem, hogy tavaly meghívást kaptam a Pittsburgh-i Carnegie Mellon Egyetemre, ahol mesterkurzust tartottam az egyetem fuvola szakos hallgatóinak. Az osztályt Alberto Almarza professzor úr, és mellette az a Lorna McGhee irányítja, aki akkor még a Pittsburg Symphony Orchestra szólófuvolása volt, idén szeptembertől viszont már a Boston Symphony Orchestra szólófuvolásaként folytatja majd pályafutását.
Lornát már régebbről ismerem, amikor mindeketten a Galway Flute Festival meghívottjai voltunk több alkalommal Svájcban. Almarza professzor úrral a kurzus után beszéltünk a közös munka folytatásáról, ennek következő állomása az NFA Kongresszusa, melyet idén San Antonio-ban, Texas-ban rendeznek meg, a Program Chair pedig idén nem más, mint Alberto Almarza.
– Említettük a könyveteket. Milyen fogadtatásban részesült?
– A könyv, bár nem volt előzmény nélküli, (Czeloth-Csetényi Gyula történeti kutatásai több, mint egy évtizede elérhetőek az interneten, csakúgy, mint a Kusz Veronikával készített Párhuzamos életek című művészetelméleti esszé) mégis ki merem jelenteni, hogy váratlanul érte a szakmát. Leginkább az információk mennyisége és azok forrásmegjelöléssel alátámasztott tényszerűsége okán. Ezért létrehoztunk Gyulával egy prezentációt a könyvről, melyet egy RoadShow keretén belül mutatunk be az ország számtalan pontján író-olvasó találkozókon. Vannak azonban alkalmak, amikor nem tudunk mindketten részt venni egy-egy rendezvényen, ilyenkor valamelyikünk legjobb tudása szerint igyekszik pótolni a másikat. De olyan is történt, hogy Gyula kapott felkérést, tartson előadást egy szakmai rendezvényen a kötetben szereplő történeti vizsgálódásairól. Egyeztettünk Gyulával, és arra jutottunk, hogy nem a szerzők személye, hanem maga az ügy a fontos, így megtartotta az előadást.
– Tulajdonképpen miért írtátok meg ezt a könyvet?
– Észre kell venni, hogy a történeti kutatások csak kontextusba téve értelmezhetők, máskülönben száraz, leckefelmondásszerű felsorolással találkozunk, még csak gondolatkísérletet sem téve az összefüggések felismerésére. A cél pedig nem ez, hanem egy komplex látásmód kialakítása volt. Ez, a külföldi fuvolakultúrák szemszögéből nézve értelmezhetetlen helyzet mutatja, hogy létezik egy érzelmi szál. Ezzel szemben valódi elismerés, hogy nagyon sok kolléga vásárolt már a zenekaron belül (Szilágyi Szabolcs a Concerto Budapest fuvolaművésze – a szerk.) a könyvből. Másfelől Szegeden, az egyetemen már tananyag a kötet tartalma, és hihetetlen nagy élmény látni, milyen nagy hatással van a hallgatókra a honi fuvolázásban eddig még fel nem tett kérdésekre adott számtalan válasz. Itt rendkívül szélsőséges reakciókkal találkozom. Vannak, akik folyamatosan kérdeznek, de akad olyan is, aki habitusának megfelelően felindultan reagál, hogy ő fuvolásként ezekről a dolgokról miért nem hallott idáig.
– A különböző korosztályok, tanulók, hallgató vagy tanárok másképpen reagálnak az olvasottakra?
– Ki merem jelenteni, hogy a kötet fogadtatása generációnként eltérő. Egyfelől pont az ilyen jellegű anyagok hiánya magyarázza, hogy kitapintható egyfajta apátia. A szakirodalom oly mértékben hiányos itthon abban a szegmensben, ami a könyvünk fókuszát jelenti, hogy szinte már fel sem tűnik. Talán ennek lehet a következménye, hogy ma sok fiatal számára a fuvolázás pusztán önmegvalósítást jelent. A fuvolázás azonban egy rendkívül összetett tevékenység. Rengeteg ismeretanyagra, elmélyült, alázatos, befogadó, érdeklődő hozzáállásra, kielégíthetetlen kíváncsiságra és persze tudásra van szükség ahhoz, hogy meg tudjunk fogalmazni, az önkifejezésen túl pontosan mi a célunk a fuvolázással. A prezentációhoz többek között összegyűjtöttünk egy csokrot egy fénykép erejéig az általunk forrásként felhasznált nemzetközi szakirodalomból, majd Gyula rámutatott a képre az egyik előadáson, és kijelentette, hogy egy átlagos fuvolás külföldön ezekből a kötetekből válogat a nyári olvasmányaihoz. Ettől a mondattól mi magunk is megdöbbentünk.
Én úgy látom, hogy a kötetnek ma nincs itthon alternatívája, és a következő generációk már sokkal több információ és tudás birtokában fognak a pályára kerülni. Lesz talán egy átmenet, de hiszem, hogy szignifikáns különbséget mutat a kötet tartalmának ismerete. Gyulával sokszor felemlítjük, hogy bárcsak a mi időnkben is lett volna valami ehhez hasonló anyag. A könyvet egyébként biztosan nagyon sokan forgatják, hiszen a tartalmával rendszeresen találkozunk közösségi platformokon, egyelőre forrásmegjelölés nélkül. Rendkívül károsnak tartom ezt, elsősorban a fiatalok miatt, akik a legsérülékenyebbek, hiszen ők elsődlegesen a közösségi platformokon tájékozódnak. Viszont csak és kizárólag száz százalékban megbízható, tiszta forrásból lenne szabad tájékozódni, és minden platformot arra használnunk, amire való. Másra való a közösségi tér, és mást képvisel egy gondosan összeállított, szakemberek bevonásával készült hiánypótló szakkönyv.
– Milyen a könyv nemzetközi utóélete?
– Azt gondolom, hogy nem normális dolog, hogy egy, az adott nyelvterületen, esetünkben angol nyelvterületen nem elérhető kötet bemutatására egy egyórás időtartamban biztosít lehetőséget a National Flute Association Kongresszusa. Ez egyértelműen mutatja ennek a kötetnek a jelentőségét, amivel talán még mi sem vagyunk itthon igazán tisztában. Legjobb tudomásom szerint a közép-kelet európai régióban még nem született ilyen fajsúlyos anyag a fuvolázásról, mint a miénk. Ezt valószínűleg az Egyesült Államokban is tudják, ahol nagy az érdeklődés a kötet iránt, és igen kényelmetlen elmagyaráznom, hogy a kötet még nem elérhető angol nyelven, nem a mi hanyagságunk következménye, hanem pusztán anyagi okai vannak. Mindemellett a külföldi partnereink is folyamatosan érdeklődnek a kötettel kapcsolatban, hiszen a könyv elkészítése kapcsán sokszor fordultunk hozzájuk források elérése ügyében.
Most annyit sikerült elérnem, hogy a korábban említett Brahms Magyar táncok kottakiadvány előszavának elkészítésére felkértem Riskó Katát, a könyv társszerzőjét, a Zenetudományi Intézet muzikológusát, hogy a könyvben megjelent Magyar tánc és európai zenekultúra című esszéje átdolgozott változatát adjuk közre a kottában. Az esszével kapcsolatban meg kell jegyezzem, hogy ez tulajdonképpen a könyvben egy kakukktojás. Vagy mégsem? Hiszen mi keresnivalója van egy zenei összefüggéseget boncolgató kérdéskörnek egy fuvolásoknak szánt kötetben?
Nos talán pont ez a lényeg. A fuvolára, akár a 19. században folyamatosan változó instrumentumra, akár a mai modern hangszerre gondolunk, kizárólag a zene közvetítésére használt eszközként kellene tekintenünk. Így az esszé a könyvben és a kottában is a mindenkori hangszeren interpretálható magyar zenei nyelvezet kialakulásának feltérképezésére irányul. Mindemellett Gyula és Ozsvárt Viktória gondozásával két szakasz rövidített változata megjelnt a sajnos azóta már megszűnt, de az interneten még mindig fellelhető The Babel Flute platformon, amely ráadásul több tucat nyelven elérhető.
– Milyen különbségeket és hasonlóságokat látsz a fuvolaoktatásban magyar és nemzetközi viszonylatban?
-Teljesen egyértelmű, hogy míg a nyugati fuvolakultúrák évszázadok óta folyamatosan dokumentálták a történéseiket, addig a fiatal magyar fuvolakultúra szinte teljes mértékben elmulasztotta azt. A történelmi hajtűkanyarok következtében nem alakulhatott ki a mester-tanítvány láncolat sem. Egész egyszerűen a kiemelkedő fuvolaművészek tanítványai már nem is biztos, hogy ugyanazon a hangszeren játszottak, mint elődeik, a módszerek így lényegében átörökíthetetlenné váltak. Külföldön a leírásokból metodikák épültek fel, a hangszerépítés hatalmas átalakuláson ment keresztül, míg végül megállapodott a 19. század közepén született modern fuvolánál. Itthon az 1950-es években elképzelt módszerek mára elavultak, pontatlanok voltak vagy eleve korszerűtlennek bizonyultak, mindemellett végbement egy rendszerváltás is.
A rendszerváltás előtt született metodikai és didaktikai anyagok felett pedig eljárt az idő, hiszen a gyermekek teljesen más háttérrel érkeznek ma a zeneiskolákba, mint 50 évvel ez előtt. Más megfogalmazásban, míg a nyugati fuvolakultúrák nyomtatott kötetek százait produkálták évszázadok alatt, már ami a hangszerjáték metodikáját illeti, addig itthon többnyire az oral history vette át ennek a szerepét. A külföldi fuvolaiskolákat itthon nem lehetett megjelentetni a kommunista diktatúra miatt, a nyelvoktatás pedig mélypontra került. Így többnyire kurzusok alkalmával megszerzett információk, amelyek azonban természetüknél fogva jelentős transzformáción mentek keresztül az információáramlás során, jelentették az iskolát. Nevezzük ezt konszenzusnak. Aki ettől eltért, vagy több ismeretre vágyott, azt kirekesztették. Kétségtelen, hogy ebben a helyzetben az egyéni útkeresés is kiutat jelentett.
A könyv vezérfonala egyébként a fuvola evolúciója a 19. században, ami leginkább a szimfonikus repertoár kiteljesedésén keresztül vizsgálható. Teljesen egyértelműen kirajzolódik a szimfonikus zenekarban való megszólalás, ami validál vagy elvet bármilyen hangszerkezelést, hangigényt, előadói törekvést. A Kárpát medencében tudjuk, hogy rengeteg a tehetség a művészetek, a sport és a tudomány területén. De azt gondolom nem bízhatunk mindent a tehetségre. Végeredményben itt a könyvvel mára egy paradigmaváltás ment végbe, és a könyv a maga eszközeivel megpróbálja felkutatni a magyar fuvolázás gyökereit, megpróbálja kontextusba helyezni az elmúlt kétszáz év történéseit.
– A Budapesti Fuvola Akadémiáról mondanál pár szót? Illetve milyen feladatok várnak rád a következő szezonban?
– Egy régi tervem vált valóra idén tavasszal. A BFA meghívására visszatért hazánkba Jürgen Franz professzor úr, az NDR Elphilharmonie Orchester szólistája, a hamburgi HFMT fuvolaprofesszora, aki egy három állomásos, öt napos turnén vett részt Szegeden, Budapesten és Miskolcon. Így nem egy központi rendezvényre került idén sor Budapesten a BFA keretén belül, hanem egy nemzetközi sztárt utaztattunk az ország különböző pontjaira. Hasonló turnéra még nem került itthon sor. A programban mesterkurzusok és koncertek mellett helyet kapott természetesen a könyvbemutató is. 2025 elején pedig egy, a magyar művészetoktatás területén eddig még periférián szereplő témával is szeretnénk foglalkozni. A következő szezont az amerikai program után rögtön lemezfelvétellel kezdem szeptemberben. Borbély László kamarapartneremmel befejezzük a Bach szonáták felvételeit a Hunnia Records számára. De a közeljövőben több lemezprojektet is meg szeretnék valósítani.
Terv-ben van egy kamaraprodukció, és egy szólófuvola album felvétele is, de én már nagyon szeretnék a Brahms Magyar Táncok sorozattal is foglalkozni. A következő évben folytatódnak a könyvbemutatók. Jelenleg három helyszínnel egyeztetünk, van, ahol több napos programban gondolkodunk a helyi szervezőkkel, illetve szeretnénk pótolni egy tavaly elmaradt programot is. Zenekari művészként pedig a következő lesz a harmincadik szezonom az együttesben. Mindig öröm és megtiszteltetés, ha a zenekartól szóló, vagy kamaraprodukcióban való közreműködésre kapok felkérést. 2025 márciusában a Zeneakadémia Nagytermében lesz lehetőségem Bach IV. Brandenburgi koncertjét eljátszani a zenekar egyik kedvelt visszatérő vendégével, a zseniális hegedűművésszel, Arvid Engegarddal és szólamvezetőmmel, Kaczander Orsolyával a Concerto Budapest Névjegyek bérletsorozatában.