A Telex cikksorozatban foglalkozik az ötvenes nők társadalmi megítélésével és párkapcsolati helyzetével. A lap ezúttal Gryllus Dorka színművésznőt kérdezte.
– A második évet töltöd az ötvenes éveidben. Eddig mik a tapasztalataid?
– Egy tizenkét és egy hároméves kisfiú anyukája vagyok – ez nem az az életszakasz, amikor a gyerekek kirepülése után keresed magad a világban. Nálam minden kicsit eltolódott, miután az első kisfiamat is viszonylag későn, közel negyvenévesen szültem, a másikat pedig tényleg extrém későn, 48 évesen, és ezért az ajándékért végtelenül hálás vagyok a jóistennek. De ha belegondolok, hogy a nagymamáink idejében 55 év volt a női nyugdíjkorhatár, és ez alapján három év múlva én is nyugdíjba mehetnék, az tényleg furcsa érzés.
(…)
– Milyen filmszerepeid voltak az idén, tehát már ötvenen túl?
– Idén az Itt érzem magam otthon című magyar filmben játszottam, Kornéllal (Simon Kornél színész) és a kisfiunkkal egy furcsa család részei voltunk. Németországban a Tetthely című krimisorozatban egy, a háború alatt Boszniából menekült nőt alakítottam, A hegyi doktor című sorozatban pedig egy ingatlanosnőt. A müncheni filmfesztiválon a napokban lesz A vizsgálat című Peter Weiss-mű német filmadaptációjának bemutatója, ebben egy olyan zsidó nőt alakítottam, aki az auschwitzi titkárságon dolgozva élte túl a haláltábort. Itthon Lakatos Tamás egy olyan anya szerepére kért fel a vizsgafilmjében, aki nehezen tud már kapcsolódni a saját életéhez. Ez is nagyon izgalmas munka volt; örültem, hogy egy fiatal fiú egy ötvenes nő történetét szeretné elmesélni.
(…)
– Az elmúlt évtized magyar mozi- és tévéfilmtermésén végignézve is azt látjuk, hogy Stohlnak, Scherernek, Thuróczynak szinte mindig tíz-húsz évvel fiatalabb női partnere van.
– Ehhez képest a statisztika azt mutatja, hogy a házastársak közötti korkülönbség 2-4 év. A filmen ez a szám 15. A valóságban nincs minden férfinak húsz évvel fiatalabb csaja. Az én családomban például pont az jellemző, hogy a nők idősebbek a férfiaknál: az anyukám nyolc évvel idősebb az apukámnál, a testvérem felesége is öttel az öcsémnél, én négy évvel vagyok idősebb Kornélnál. És a férfiak sem vágynak mindenáron húsz évvel fiatalabb csajokra – de nem akarok senkit megsérteni, nyilván létezik igaz szerelem nagy korkülönbséggel is.
(…)
– Akkor inkább azt kérdezem, hogy a konfrontatívabbá váló személyiségednek van köze ahhoz, hogy csak ötven körül vágtál bele az első rendezésedbe?
– A pályám elején azt mondtam egy színházrendezőnek, hogy tudod, min gondolkodtam? Mire azt válaszolta, hogy te csak ne gondolkozz. Igen, önmagában a tiszteletre méltóbb korommal más pozícióból tudok kimondani dolgokat, és a gondolataimnak is sokkal több figyelem jut. Harmincévesen nem hitték volna el nekem, hogy képes vagyok összerakni egy ilyen előadást, mint a Závada Péter által megírt SZX-MCHN, avagy vágyaink meghurcoltatása.