Lassan húsz éve megy át a Müpa összes jelmeze Marika kezei között, sőt, még egyes kollégák ruhadarabjai is megfordulnak nála, ám a több ezer darab közül így is pontosan tudja, melyiket hol keresse. De mit is csinál egy öltöztető? Milyen trükkjei vannak arra, hogy akár harminc másodperc alatt ruhát cseréljen egy művészen? Többek közt ez is kiderül a Müpa jelmeztárának vezetőjével készített interjúból.
– Mikor és hogyan kerültél a Müpába?
– 2005 májusában, még a Budapest Táncegyüttes öltöztetőjeként. Az Egri csillagok című táncjátékot mutattuk be, és akkor tudtam meg, hogy a Nemzeti Táncszínház öltöztetőt keres az itteni táncelőadásaihoz. Imádtam népviseletet varrni és öltöztetni is, de az állandó utazást, pakolást, a nehéz jelmezek cipelését, ami korábban a munkámmal járt, már nem bírta a gerincem, úgyhogy váltanom kellett. Amikor idekerültem, a Müpa műhelye üres volt. Egy mosó- és szárítógép állt a mosodában, egyetlen ruhatartó állvány sem volt összerakva, a műhely közepén pedig egy szabászasztal és egy háztartási varrógép árválkodott egy vasalódeszka társaságában.
– Húsz év alatt sok minden történt e falak között. Mire vagy a legbüszkébb az elmúlt két évtizedből?
– Ennyi év öltöztetői munkával a hátam mögött tudom, hogy nem hiába keveredtem ide. De leginkább arra vagyok büszke, hogy ezalatt az idő alatt egyetlen művésszel sem volt nézeteltérésem. Sokszor kapok dicséretet a művészektől, és noha nem vagyok könnyű eset, empatikusnak tartanak. Az első bemutatóm végén úgy sírtam, mint egy kisgyerek, mert bár nem álltam a színpadon, tudtam, hogy a taps az öltöztetőknek is szól.
– Jól sejtem, te vagy az az ember, akit először kérdeznek meg a művészek, ha nem találnak valamit. Ez azt jelenti, hogy az előadás alatt végig a színpad mellett kell lenned?
– Ha saját előadásunk van, és nincs próba, akkor az előadás előtt egy órával már ott vagyok. Ha öltöztető próba is van, akkor azon is ott kell lennünk, hiszen ilyenkor lepróbáljuk az egész folyamatot. Ilyen például a Holle anyó: reggel bejövünk, összeszedjük a sztendereket (ruhatartó állványokat – szerk.), dobozokat, és megyünk a színpadhoz. Általában én vagyok a szólisták öltöztetője, Mariann kolléganőm pedig a táncosoké. A Holle anyó esetében szerencsések vagyunk, mert mindenki fel tudja venni az első ruháját, a legnagyobb szükség a gyorsöltözéseknél van ránk.
– Olyankor mi történik pontosan? Jöttek már szembe velem olyan videók, ahol a színpad mögött lerántják a ruhákat a szereplőkről, de olyat is láttam, ahol a művész énekelt is közben. Ezek valóban így zajlanak?
– Van ilyen is, de az, hogy hogyan oldjuk meg ezeket a helyzeteket, mindig megbeszélés tárgya. Ha például cipzáras ruháról van szó, akkor csak lehúzom, és halkan jelzem a művésznek, hogy hova lépjen, mivel nagyon kevés az idő.
A Holle anyónál Süle Dalma öltözése úgy szokott zajlani, hogy lejön a színpadról, leveszem róla az aranykabátot, miközben Holle anyó ruhája már körben elő van készítve, hogy könnyedén bele tudjon lépni, és én onnan emelem fel rá. Közben a fodrász is segít, tartja Dalma haját, amíg felhúzom a cipzárt, vagy éppen megfogja az övét. Ezután rendbe teszem a levetett aranyruhát, mert ezt meg kell ismételni visszafelé is, az idő pedig nagyon kevés.
– Meddig tart egy ilyen gyorsöltözés?
– Volt már harminc másodperces öltözésem is, de az a letépős megoldás. Ilyen volt például itt a Müpában a Pán Péter egyik jelenete, amikor a főszereplő először találkozik a gyerekekkel. Abban a részben a gyerekek először utcai ruhában vannak, majd hálóingben. Akkor csak annyira volt idő, hogy lejöttek a színpadról, letéptük a ruhát, és már küldtük is vissza őket. Sok ilyen trükköt alkalmazunk.
– Beszéljünk egy kicsit a környezetedről. Amikor belépek hozzád a varrodába, mindig ámulatba ejt ez a sok gyönyörű ruha és a textíliákat körbelengő jellegzetes illat. Miket találunk itt, és mi velük a feladatotok?
– Ez a sok ruha, amit a műhelyben látsz, többnyire a futó előadások jelmezei. Emellett a feladataink közé tartozik a házban dolgozók formaruháinak javítása, a törölközők mosása, de ha például valamelyik színpadi függöny elszakad, azt is mi hozzuk rendbe. Nap mint nap új produkciók, új művészek érkeznek hozzánk, de ha nem is tudom pontosan minden egyes művész nevét, figyelni kell rájuk, és a megfelelő módon kell kezelni őket. Az operáknál különösen koncentrálni kell, hiszen ha egy darabot több napig játszanak nálunk, akkor a ruhák kapcsán gyakorlatilag minden a mi feladatunk: vasalunk, mosunk, karbantartunk, és persze öltöztetünk is, ha szükséges. Ha a Müpa saját produkciójának a jelmezeiről van szó, akkor mindehhez hozzájön a ruhák tárolása és felújítása is.
– Említetted, hogy szoktatok ruhákat javítani, a művészektől a kollégákig mindenkinek segítetek. Tudnál mondani egy-két szokatlan kérést, helyzetet, amivel az évek során találkoztál?
– A feladatköröm számos vicces szituációt szül, nemrég például a Holle anyó előadása alatt azzal a kéréssel találtak meg, hogy gyorsan kerítsek egy arany nyakkendőt, mert az egyik énekes otthon felejtette a sajátját. Persze kerítettem. De emlékszem a legelső ilyen élményemre is: egyik nap jöttem be az egyes portánál, és egy biztonsági őr magába roskadva ült egy széken. Valaki odajött hozzám és azt súgta: „Marika, ennek az úrnak segíteni kéne.” Kérdeztem, hogy mit tehetek érte. „Hát tudod, amikor beérkezett dolgozni, szétreccsent a nadrágja…” – felelte a kolléga. De volt olyan hostessünk is, aki azzal jött le hozzám, hogy leszakadt a szoknyája alja, és azt mondták neki, hogy van itt valaki, aki tud varrni.
– Jövőre lesz húszéves a Müpa, gondolom, rengeteg ruha gyűlt össze a műhelyben az elmúlt két évtized alatt. Körülbelül mennyi jelmez lehet itt?
– Számot nem tudok mondani, de tényleg nagyon sok van. Igyekszünk egy-egy jelmezt többször használni, mert rossz érzés, ha csak állnak itt az öltönyök, az ingek, a cipők, a köpenyek. A Müpa születésének első percétől itt vagyok. A kezem által épült fel a jelmeztár, és pontosan tudom, mit, mikor és hova tettem. Az is rögtön eszembe jutott, hogy hol van az a bizonyos arany nyakkendő a raktáron belül, amiről korábban meséltem. Ha ruháról van szó, minden rögzül a fejemben.
– Akkor felteszem a legnehezebb kérdést: melyik a kedvenc ruhád?
– Igazából nincs ilyen. Látványra talán a nornák ruhái Az istenek alkonyából, mert nagyon érdekes felületűek. De amit a Rajna-lányoknak másodjára készítettem, az is nagyon egyedi jelmez volt.