A 77. Cannes-i Filmfesztiválon mutatták be Coralie Fargeat legújabb filmjét, A szert, ahol elnyerte a legjobb forgatókönyv díját. Most megérkezett hozzá a magyar nyelvű előzetes, a hazai mozikba pedig várhatóan októberben kerül, az ADS forgalmazásában.
Május 19-én, a Cannes-i Filmfesztivál versenyprogramjában láthatta először a közönség Coralie Fargeat legújabb filmjét, ahol elnyerte a legjobb forgatókönyvnek járó díjat. Az erős és felejthetetlenül abszurd képekkel megkomponált testhorror főszerepeiben Demi Moore-t, Margaret Qualley-t és Dennis Quaidet láthatjuk.
Elisabeth Sparkle híres színésznő, menő fitnesz műsorral. Az 50. születésnapján azonban kirúgják, ugyanis a stúdió egy fiatalabb lányt akar a helyére. Elisabeth összetörik, és a feketepiacon szerez magának egy olyan szert, amellyel létrehozza önmaga fiatalabb változatát, csak sokkal jobb kiadásban. A szabály, hogy hétnaponta cserélniük kell, ki van épp „életben”. A fiatalabb én azonban túl mohóvá válik, ez pedig kihat Elisabeth életére is.
A szerhez megérkezett a magyar szinkronos előzetes, melyben Demi Moore-t Tóth Enikő, Margaret Qualley-t Törőcsik Franciska, Dennis Quaidet pedig Kőszegi Ákos szólaltatja meg.
A francia rendezőnő 2017-es A bosszú című filmjét szintén az ADS mutatta be itthon (a film elérhető a Scream.hu kínálatában). A bosszú és A szer között Fargeat csak a Sandman: Az álmok fejedelme sorozaton dolgozott, melyben egy részt rendezett.
A szer várhatóan 2024 októberében kerül a hazai mozikba, az ADS Service forgalmazásában.