Fischer Ádám szeptember 9-én töltötte be 75. életévét. A világhírű karmester a jeles alkalomból a kultúra.hu-nak adott interjút mesterségről és művészi munkáról.
– Fölfűzheti-e munkásságát fordulópontokra?
– Mik volnának a nagy fordulópontok az életemben? Inkább folyamatokat, egymáshoz kapcsolódó eseményeket említek. Az mindegyik biográfiámból tudható, hogy a Bécsi Zeneakadémián tanultam Hans Swarowskynál, aki egyébként Budapesten született. A diploma után, a hetvenes években rövid ideig korrepetitorként, majd operakarmesterként dolgoztam, vezényeltem Bécsben, Hamburgban, Münchenben. Grazban sikereres Don Carlos- és Rózsalovag-előadásaim után felkértek a Trisztán és Izolda vezénylésére, ez volt az első nyilvános Wagner-produkcióm. Egyre többfelé hívtak, az is előfordult, hogy az énekesek jelezték egyik vagy másik ház igazgatóságának, hívjanak meg ismét.
Fordulópontnak tekinthetem, hogy 1978 tavaszán Münchenben átvettem Karl Böhmtől a Fidelio vezénylését. Egy másik lényeges dolog, hogy 1987-ben megalapítottam az Osztrák–Magyar Haydn Zenekart Eisenstadtban, vagyis Kismartonban. A kamarazenélés számomra újfajta dolog volt, de mind a kettőt csináltam, és mind a kettőt jól csináltam.
Szerintem a karmesterségem titka az, hogy én Wagnerben is Haydnt és Haydnban is Wagnert keresem. Másképpen fogalmazva: amikor kamarazenei műveket vezénylek, célom, hogy a zenedrámát fedezzem fel bennük, és a nagy operákban megleljem a kamarazenei intimitásokat. Nem választom szét a Wagner-operákat és a Haydn-, Mozart- vagy Beethoven-vonósnégyeseket, hiszen mind zene.
– Valójában arra gondoltam, hogy bizonyos helyzetekben olyan sorsfordító döntéseket kellett hoznia, amelyek nélkül egészen másfelé kanyarodott volna a karrierje.
– Az életem csupa véletlenből áll. De hát az életben sok a véletlen, az ember is jóformán véletlenül vagy véletlen körülmények között születik meg. Tehát a „mi lett volna, ha…” kérdésnek sok értelme nincs. Tulajdonképpen egy véletlen (Giuseppe Sinopoli olasz karmester váratlan halála – a szerk.) folytán kerültem Bayreuthba, és egy másik véletlen miatt kezdtem Münchenben vezényelni. Az egész Haydn Fesztivál is, amit fölépítettem, kicsit véletlen volt. Találkoztam valakivel, aki mesélt a kismartoni Esterházy-kastélyról, és hogy szeretnének valamit csinálni, mert a vasfüggöny közelsége miatt ott teljesen kihalt minden. A kastély létezéséről tudtam, de arról nem, hogy használható. Mindennek adódik valamilyen véletlen előzménye. Ilyen az élet…