Idén ünnepli megalakulásának 30. évfordulóját az egyedi repertoárral és ars poeticával rendelkező Erdődy Kamarazenekar. Az együttes a jubileumot 2024. december 2-án, a Vigadóban megrendezendő nagyszabású koncerttel szeretné emlékezetessé tenni, amelynek programját olyan művek alkotják, amiket Párizsban mutatták be, annak ellenére, hogy egyik darab szerzője sem volt francia. Az eddig eltelt időszak eredményeiről, kihívásairól, a zenekar filozófiájáról és a folyamatosan megújuló repertoárról Szefcsik Zsolttal, a zenekar alapítójával és koncertmesterével beszélgettünk.
– Miért pont a Párizs lett a központi témája az Erdődy Kamarazenekar 30 éves jubileumi hangversenyének?
– Úgy gondoltam, 30 éves jubileumunkat egy nagyszabású koncerttel tehetnénk emlékezetessé, s ehhez egy régóta érlelt műsortervemet választottam ki, melynek a „Zenék Párizsnak” címet adtam. Négy olyan darabot fogunk előadni, amely három évtizeden belül Párizsban került bemutatásra, de egyik mű a szerzője sem volt francia.
Az első darab Cherubini Médea című operájának nyitánya. Ezt az operát 1799-ben mutatták be, és érdekes módon már három évvel később 1802-ben előadták Pesten is, méghozzá a mostani koncertünk helyszíne, a Vigadó előterében állt egykori Rondellában, mely Pestnek egy régi bástyából kialakított első színháza volt. Egyébként érdekes módon a Médea legelső kiadásából egy eredeti partitúra megtalálható a keszthelyi Helikon Könyvtárban is, ahová egy skót hercegnő, Festetics Tasziló felesége révén került.
Ugyancsak ezen a koncerten elhangzik majd egy baszk szerző, Juan Chrisostomo Arriaga egyetlen fennmaradt szimfóniája, amit ugyan az Erdődy Kamarazenekar már 2014-ben játszott Budapesten és Pécsett, de erre már talán nem olyan sokan emlékeznek. Bízom benne, hogy most még többen fogják hallani, tekintve, hogy a Bartók Rádió rögzíti is ezt a koncertet.
Felcsendül még Chopin Andante spianato és Nagy Polonéz című műve, a szólista Bogányi Gergely lesz. Az koncert talán legkülönlegesebb műsorszáma a már Franciaországban született, de angol származású szerző, George Onslow első szimfóniája lesz, mely magyarországi bemutatóként hangzik el. Az estet a korszak kiváló specialistája, Gérard Korsten fogja vezényelni.
– Hogyan és milyen alapkoncepció mentén alakult meg az Erdődy Kamarazenekar?
– Nos, 1994 őszén azzal a céllal hívtam össze az akkor még pályakezdő fiatal kollégáimat, hogy elsősorban magyar vonatkozású művekkel bővítsük a kamarazenekarok által akkoriban játszott repertoárt. Ehhez eleinte a Zenetudományi Intézettől kaptunk segítséget, az általuk felkutatott és jónak ítélt darabokkal, de hamarosan magam is kutatni kezdtem, előbb az Országos Széchenyi Könyvtár Zeneműtárában, aztán később vidéki, sőt külföldi gyűjteményekben is. Mindezek eredményeképpen most már száznál több Magyarországhoz kötődő értékes mű újrabemutatása fűződik az Erdődy Kamarazenekar nevéhez.
Említeném például Michael Haydn nevét, akinek a műveit a kilencvenes évek elején még alig ismerték itthon, pedig az ő művészete sok szállal kötődik Magyarországhoz, hiszen fiatalon itt élt, és a teljes hagyatékát ma az OSZK Zeneműtára őrzi. Mi mutattuk be először két kantátáját és angol sztáregyütteseket megelőzve lemezre vettük az egyik legnagyobb oratóriumát, a Szent Teréz-misét. Előadtuk több szimfóniáját, ez alapján kimondhatjuk, zenekarunknak szerepe volt abban, hogy a darabjait ma már sokkal gyakrabban tűzik műsorra más együttesek is, és újra elfoglalta az őt megillető helyét a hazai koncertéletben.
Ugyanígy említhetném Hummel, Pleyel, vagy Druschetzky nevét is, sőt több olyan hazai szerző is van, akinek műveiből egyedül zenekarunk előadásában érhető el hangzó anyag. Eddig összesen 18 lemezfelvételt készítettünk, ezek mindegyike tartalmaz magyar vonatkozású darabot, a legtöbb esetben első felvételként, és ezek közül több különböző nemzetközi szaklapok kritikai díjait nyerte el. Összességében elmondhatom, hogy az együttes mára a legkiterjedtebb magyar vonatkozású repertoárral rendelkező zenekarrá vált.
– A 20. századi, illetve kortárs szerzők hogyan kerültek képbe?
– Már a 18-19. századi bemutatókkal párhuzamosan kezdtünk hazai kortárs zenei műveket is műsorra tűzni. Néhány szerzővel különösen jó kapcsolat alakult ki, akik aztán zenekarunknak ajánlották a műveiket. Elsőként említeném Orbán György nevét, aki kamarazenekari művei közül a legtöbbet kifejezetten nekünk ajánlotta, ezeket mi bemutattuk — többek közülük külföldön is — és hármat lemezre is vettünk. Vagy ott van Gyöngyösi Levente, aki nekünk ajánlotta az egyik legjelentősebb művét, a Lukács-passiót, amit 2012-ben a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében mutattunk be, és írt nekünk egy divertimentót is.
– Hogyan működik a zenekar? Mesélne a mindennapokról?
– Elég speciális működési formát alakítottunk ki. Mi konkrét projektekre állunk össze, a tagok különböző budapesti szimfonikus zenekarokban játszanak. Hozzánk elsősorban azért jönnek zenélni, mert minden koncertre megfelelő felkészülési időt biztosítok, hiszen számomra nagyon fontos, hogy a szakmai színvonal a lehető legmagasabb legyen. Ezen kívül feladatomnak tekintem, hogy mindig jó legyen a próbákon a hangulat, és mindenki jól érezze magát. Abban is biztos lehet mindenki, hogy a repertoár különleges lesz, olyan, amit máshol nem fog játszani. Szakmai körökben az Erdődy Kamarazenekarnak sikerült egy jól csengő névvé válnia, annak persze örülnénk, ha a hazai nagy koncertszervezők is meglátnák az általunk képviselt különleges repertoárban rejlő lehetőségeket.
– Hogyan jellemezné a zenekar hangzását?
– Az Erdődy Kamarazenekar modern hangszeren játszó együttes, de mivel én magam és a zenekarban többen is játszanak korhű hangszereken is, ezért a historikus előadásmód tapasztalatait mindenképpen kamatoztatjuk, ez már a kezdetektől fogva jelen van. A 18. század első feléből ritkán játszunk kompozíciókat, sokkal inkább a század utolsó, illetve a 19. század első évtizedei az az időszak melynek zenéjével kiemelten foglalkozunk, így a zenekar hangzása is ehhez igazodik.
A modern hangszeren való játék mindazonáltal egy szélesebb spektrumot enged nekünk. Különösen igaz lett ez az évek során, ahogy a 20. század első felének kifejezetten vonós zenekari darabjai és kortárs művek megszólaltatása felé is nyitottunk.
– Ki tud még olyan különlegességet emelni, ami csak önökre jellemző?
– Különleges specialitása együttesünknek lengyel művek hazai bemutatása is. Ennek alapját a 2000-es évek elején a Budapesti Lengyel Intézettől kapott felkérést adta, hogy mutassunk be egy teljes koncertnyi lengyel művet, amit számos további felkérés követett, és tulajdonképpen most tartunk az ötödik lengyel-magyar témájú lemezünknél. Mindegyik CD-n fele-fele arányban találhatók lengyel, illetve magyar darabok, mára egyértelműen mi mutattuk be a legtöbb lengyel kamarazenekari művet Magyarországon.
Itt említeném a szokásostól eltérő koncerthelyszínek felfedezését is. Évtizedek óta szívesen koncertezünk különböző kastélyokban. A hagyományos helyszíneken, mint Eszterháza, Gödöllő, Keszthely, többször is koncerteztünk. Az utóbbi években a Nemzeti Kastélyprogramban megújult kastélyokat is —Tata, Nádasdladány, Dég, Szabadkígyós, Bajna, Sümeg — mind végigjártuk, gyakorlatilag mi avattuk fel őket, hiszen itt először mi adtunk komolyzenei koncertet. De ugyanígy említhetném a püspöki palotákat, mint Szombathely, Nagyvárad, vagy Veszprémet is, ahol szintén most újították fel az érseki palota dísztermét.
Ezeken a helyszíneken mindig úgy adunk koncertet, hogy először felkutatom az ott valaha játszott műveket, persze, ha ezek elérhetők egyáltalán. Veszprémben például csupa olyan művet játszottunk, ami a Veszprémi Érsekség levéltárában megvan, és ezek közül is, természetesen, az unikális darabokra helyeztem a hangsúlyt. Itt még a jövőre nézve is nagy lehetőség rejlik, hiszen sok olyan igényes és kvalitásos mű rejtőzik a hazai levéltárakban, ami újrafelfedezésre vár.
