Paradicsomi az Ámos-Anna Múzeum kicsinyke, borostyánnal futtatott kertje a Bogdányi utca turistáktól zsúfolt forgatagában, ahol a régi kőpad valóban a „nyugalom szigete” lehet. Az épületbe belépve pedig több kert nyílik meg számunkra: szentendrei festők kertjei, pontosabban kertképei – az Édenkert nyomában járunk a mesterek ecsetvonásaival jelölt ösvényen.
Augusztus 9-én 17:00-tól a Hortus Conclusus – Elzárt kertek című kiállítás kurátori tárlatvezetésén vehetnek részt., melynek helyszíne az Ámos Imre – Anna Margit Emlékmúzeum.
Az idei Art Capital az elveszett paradicsomi létet keresi, központi témája
a modern ember természethez való viszonya, az elveszett Paradicsom utáni vágy: a kert ideája.
Ez a téma azonban olyan mély gyökerekre nyúlik vissza, hogy e helyen csak utalni lehet hosszú kultúrtörténeti vonatkozásaira, és kiemelni azt, ami számunkra fontos.
A Hortus conclusus – elzárt kertek kurátora is ezt tette: kiemelte a Ferenczy Múzeumi Centrum gyűjteményéből azt, ami a szentendrei festők kertjei kapcsán fontos. A kurátor Eged Dalma bölcs belátása, hogy nem is törekedett teljességre, a falakkal körbekerített térben felvillantotta egykori művészkertek leképezéseit, egy vagy két képet kitéve a kiállításon szereplő 19 művésztől.
A Hortus conclusus tárlat azt mutatja meg, hogy jelentős 20. századi magyar illetve szentendrei festők (pl.:Ferenczy-család, Kmetty János, Gálffy Lola, Miháltz Pál. Czóbel Béla, Ilosvai Varga, Bánáti Sverák stb.) számára mit jelentett a kert, mely kétségtelenül kitüntetett helyet foglal el az esztétikai tapasztalásban. A festmények négy terembe osztva mutatják meg, hogy alkotóik számára mi a kert. Persze ezek a festmények nem direkt válaszokat adnak a fogalom körbejárására, hiszen nem kérésre jöttek létre. Az alkotóik életművébe simulnak bele, különböző korszakokban készültek, hogy a válogatásnak köszönhetően kirajzoljanak egy olyan kert-képet, melyet Szentendre és a művésztelep kertje ihletett. E szerint a kert nyújtózó fák és elterülő zöld burjánzás (– figurális és nonfigurális megfogalmazásban is), melyben a legtöbb képen ott az ember is. Tehát az ember és a kert kapcsolatáról mesélnek. Az elzárt természet a padon ülés és a festés helye, s természetesen az ember mint modell is feltűnik. A kert tehát a felüdülés, az elmélkedés helye, ugyanakkor termékeny helyszíne a művészeti alkotásnak.
A kiállítás címe egyértelmű utalást tesz a reneszánszban megjelenő kertfogalomra a hortus conclususra, mely a kert metaforikus jelentéseit állítja előtérbe, a zártságot hangsúlyozza, az elkerítettséget, hiszen a kert így lehet a szeplőtlenség helye is. Ugyanakkor tudjuk, az Énekek énekében szerepel egy másik kert is: a gyönyörök kertje (locus amoenus), mely szerint a kert a nőiség allegóriája. A tárlat képeit azonban nem ez a kertértelmezés jellemzi, sokkal inkább a zártság és szellemi elmélyülés helyeként való leképezés, melyben a művészeti tevékenység a hangsúlyos.
A kurátor számára láthatóan fontos a reflexiók, az asszociációk beindítása is: a kiállítás belső termébe helyezett, kvázi a záró képpé tett Ilosvai Varga Magány című festményen egy meztelen női modell ül a padon, mellette felöltözött férfi: a festő, szorosan egy fa mellett, ága a festő jobb kézzel párhuzamos. A modell, az állvány és a festő is a kép középpontjába, szorosan egymás mellett látszik, a tartásuk viszont végtelen távolságba helyezi őket. Az jut eszembe, hogy a kert nem önmagában tételeződik, persze lehet francia, angol vagy japánkert, de tulajdonképpen a benne létezőktől válik elzárt kertté vagy a gyönyörök kertjévé. Mikörben a Hortus conclusus mindenképpen gyönyörök kertje is, hiszen a képek vizuális megformáltsága révén kínál „kerti örömöket”.
Ahogy újra a múzeum udvarára érek, eszembe jut Kántor Péter remek képleíró verse, a Paradicsomkertecske – Felsőrajnai Mester képe a XV. századból , és arra gondolok, hogy az ötödik és hatodik óra közti szünetben, egy kép láttán mi minden megtörténhet…
A kiállítás szeptember 2-ig látható az Art Capital Képzőművészeti Fesztivál keretein belül.