Az UMZE kamaraegyüttes „múlandó szépségről mesélő” hangversenyét május 17-én rendezik meg a BMC-ben. A zenei „törékeny szépség” nemcsak a felhangzó zeneművek koncepciójában és zenei anyagában nyilvánul meg, de több komponistánál az élőben előadott muzsika és a rögzített zenei anyag, az elektronikus zenei effektusok közötti finom egyensúlyra való törekvésben is. Az esten a legfiatalabb zeneszerző generáció is képviselteti magát: Futó Balázs komplex műve mellett elhangoznak Mihalicza Csenge és Bartokos Botond erre az alkalomra komponált alkotásai is. A három alkotóval beszélgettünk inspirációról, filozófiáról, a kortárs zene helyzetéről és azokról a gondolatokról, amelyek nap mint nap foglalkoztatják őket.
– Szépség, idő, entrópia – ezek bizonyos szempontból filozófiai jellegű kifejezések. Mennyire jellemző rátok ez a fajta gondolkodás? Mit jelent számotokra a zene?
Mihalicza Csenge: Úgy érzem, hogy abszolút jellemző rám, hogy filozófiai jellegű gondolatokon rágódom. Nem vetem meg a szépséget. Az időről még mindig nem tudom, hogy mi is valójában, mégis ezt az eszközt használom a legtöbbet az önkifejezésre, hiszen ez a zene legalapvetőbb eleme. Entrópia? Azt hiszem, hogy az élet maga az entrópia elleni küzdelem, aminek az értelme az önmagában való értelem megtalálása. Valaminek az értelme az összes lehetséges jelentésének az összege. Számomra a zene értelme is ez. Mert a zenének igen is van jelentése, végtelen sok. Ehhez nem kell értenünk mindet, de a befogadó kreativitásunkkal újra előállíthatjuk magunknak a hallottakat.
Bartokos Botond: Azt hiszem, egyfajta kísérletezőbb, filozofikusabb zenei gondolkozás a kezdetektől jellemző rám. Nem olyan formában, hogy konkrét filozófiai gondolatok megjelenítésére törekednék, inkább az emberi érzékeléshez, a nyugati társadalmak közös zenei élményeihez való tudatos viszonyulásról van szó, ami mellett az egész továbbra is csak valamilyen megfoghatatlan érzet tud maradni. Ebben érzem a zene legnagyobb erejét.
Futó Balázs: A zene számomra e három fogalom közül inkább az időről szól. Filozófiai fogalmak zenei környezetben, mint a szépség és az entrópia megfoghatatlanok; ezek egy akusztikus élményen keresztül születnek a befogadóban, amihez nekem semmi közöm sincs.
– Kérlek meséljetek a darabotok születéséről, ihletéséről, illetve arról, hogyan illeszkedik bele a koncert koncepciójába?
FB: A rest(s) in (my) piece(s) egy ugyanazon a dallami/harmóniai alapokon nyugvó zenei anyagból épített kísérletsorozatként indult, amiben a váltakozó hangzó és szünetelő zenét igyekeztem egymás ellen állítani. Ebből az alapötletből több realizáció is megszületett, ezek összefoglalása lenne ez a darab. Az utóbbi években sok értékes embert vesztettem el – ez magyarázza a cím kétértelműségét.
MCs: Az én kompozícióm, a Mammatus, eleinte csak a Felhők címet viselte, de rá kellett jönnöm, hogy ebből egy ciklus lesz, így választottam ezt a konkrét felhő típust alcímnek, amely szó szerint emlőt jelent. Mintha gömbök lógnának az égből. Nagy vágyam, hogy láthassak élőben is ilyet. A többi tétel is hasonlóan különleges felhő típusok neveit fogják viselni. Ezeken az égi jelenségeken kívül nagy hatással voltak rám a szimmetriák az alkotás során. Hogy hogyan kapcsolódik ez össze a felhőkkel? Majd a hallgató eldöntheti. És még inkább: hogyan kapcsolódik össze a koncert koncepciójával? Hát erre én is kíváncsi vagyok.
BB: A koncepció elég tágan értelmezhető ahhoz, hogy szinte bármilyen darabba belemagyarázható legyen, ennek ellenére úgy érzem, hogy a koncerten elhangzó darabommal van valamilyen tényleges, mélyebb kapcsolat is. A confused AF alapötlete annyi, hogy a színpad két oldalán két csoport játszik két különböző metronómsávra fejhallgatókkal, ezek vezetésével kerülnek különböző ritmikai viszonyokba; szétcsúsznak, összeérnek, mindezt valahol a káosz, szépség és giccs között egyensúlyozva.
– Jelenleg mi hat rátok legjobban, mi az, ami inspirál? Lehet ez zene, olvasmány vagy csak egy gondolat.
BB: Biztos, hogy dolgoznak bennem a korábbi zenei és olvasmányélményeim, de a közvetlen inspirációs forrás gyakran valamilyen teljesen hétköznapi jelenségben meglátott lehetőség; egy elcsípett beszélgetés a villamoson, vagy akár egy macskás videó a Titkokon.
FB: Az utóbbi alkalommal, mikor alkalmam volt olvasni, a Zsömle odavan apropóján felfrissítettem egyéb Krasznahorkai és Tarr élményeimet is. Ezek raktározódtak el bennem újabb formában, jó időre ellátva gondolkodnivalóval az emberi mivoltunk kapcsán.
MCs: A dolgok jelentésének és értelmének a meglátása ihlető erővel bír számomra. Nem csak kompozíciós szempontból, ugyanis egy saját nyelven (conlangen) is dolgozom. Próbálok a két jelentés teremtő eszköz között kapcsolatot is kiépíteni. Fontosak a szimmetriák, a természetbeli ismétlődések, a formák, a tér, a megértésre való törekvés.
– Hogyan látjátok a klasszikus vagy épp a kortárs zene jövőjét? Milyen irányba szeretnétek elmenni, fejlődni?
MCs: Ez egy különleges téma a mesterséges intelligencia idejében, amikor Beethoven 10. szimfóniáját is megíratták már az AI-val. Épp ezért gondolom azt, hogy az egyedi gondolatok fel fognak értékelődni. Egyre inkább hajlok az „egyötletes” darabok megírására. Én személy szerint fontosnak tartom, hogy a zene amennyire csak lehet, élményszerű legyen, így jobban próbálom kihasználni a tér adta lehetőségeket is, ezzel együtt mégis törekszem a minimalizmusra.
FB: Nem tudok semmit a jövőről, de azt hiszem, ez így van jól. Ami engem illet: nem szeretnék tervezni (nem is tudok mostanság sűrű elfoglaltságaim miatt), nincsen nekem vágyam semmi, de ha valami jön és magával ragad, akkor engedni fogok neki.
BB: A zeneakadémiai éveim alatt sokat tanultam erről a hagyományról, megtanultam értékelni a klasszikus mesterek munkáit, de még mindig azt érzem, hogy csak kívülállóként tudok beszélni a klasszikus zenei közegről, és ha én nem tudom sajátomnak érezni, akkor jó eséllyel mások, akik nem mentek át ezen a képzésen még annyira sem fogják. A kortárs zenével szorosabb a kapcsolatom, de hiába születnek olyan darabok, amik akár több ember számára is izgalmasak lehetnének, nem könnyű az ezekhez való hozzáférés. Talán itt lenne az ideje kukázni a klasszikus zene címkét, és megpróbálni a koncerttermek világán túl érvényesíteni az onnan hozott gondolatokat. Én legalábbis ezzel szeretnék próbálkozni.