Milyen volt a könnyűzene a 17. században? Ezt mutatja be a Múzeumok Éjszakáján a Simplicissimus Kamaregyüttes.
A 2012-ben alakult zenekar repertoárjának nagy részét a barokk zeneirodalom teszi ki, a zenekar művészeti vezetője, Németh Zsombor hegedűművész és zenetörténész nagy hangsúlyt fektet az kevésbé ismert barokk zeneszerzők munkásságának magyarországi megismertetésére, és a 17-18. századi muzsika korhű hangszerekkel történő bemutatására. A szombati műsort egy hazánkban kevésbé ismert mester, Heinrich Ignaz Franz von Biber (1644-1704) Mensasonora („zenélő asztal”) című sorozata képezi, amely hat, vonósokra és generálbasszusra komponált szvitet tartalmaz.
Az 1680-ban komponált mű nem tartozik a megszokott barokk műsorszámokhoz: Biber darabja a 17. század könnyűzenéjének a részét képezte. Mivel az 1600-as években még nem létezett rádió, a zenekarnak kellett betölteni ezt a funkciót, azaz a zenészek könnyedebb hangú műveket játszottak, miközben a nemesek a társasági életet élték. Ezt a fajta zenét Tafelmusiknak, azaz asztali zenének nevezték. Bár az asztali zenék sokszor nem jelentenek kiemelkedő zeneszerzői teljesítményt, Biber nem vette félvállról a feladatot, és a „slágergyanús”, fülbemászó dallamokhoz veretes basszusokat és ellenpontban gazdag középszólamokat komponált, így a Mensasonora lakoma nélkül, „önálló fogyasztásra” is kiválóan alkalmas.