Inspirálóan hat rá a multikulturális közeg, keresi az új kihívásokat, emellett mind a szólójátékban, mind a vonósnégyesben otthon érzi magát Kökény Eszter Junior Prima díjas hegedűművész. A fiatal zenésszel többek között a versenyzéssel együtt járó stresszről, a Kölnben töltött időszakról beszélgettünk, valamint szóba került az is, milyen volt zeneakadémistának lenni a pandémia alatt.
– Melyik áll a szívedhez közelebb? A vonósnégyes vagy a szólóhegedű?
– Nehéz lenne a kettőt elválasztani egymástól. A szólójáték ad kétségkívül a legtöbb teret az egyéni előadóadói szabadságnak, azonban én nagyon szeretem a vonósnégyesbeli munkát, mert a műfaj egyedi hangzása mellett megtanít az aprólékosságra, a részletek kidolgozásának fontosságára, arról nem is beszélve, hogy a kvartettjátékot is fontos egyéni munka előzi meg. Úgy fogalmaznék, hogy a hegedülés áll a szívemhez közel, és a hangszerre írt csodálatos és gazdag repertoár, apparátustól függetlenül.
– Kölnben is tanultál Kelemen Barnabás növendékeként. Mesélnél a közös munkátokról?
– Kiváltságosnak érzem a lehetőséget, hogy Kelemen Barnabástól tanulhattam a kölni ösztöndíjas évem alatt. Egy, a Zeneakadémián tartott kamarazenei kurzusa hatására jelentkeztem hozzá. Különösen inspiráló volt tőle Bartók II. hegedűversenyét tanulni, mert a Kocsis Zoltánnal és a Nemzeti Filharmonikusokkal közösen felvett lemezét már konzis koromban sokat hallgattam. Hálás vagyok neki a közös munkáért.
– Mennyiben más a kölni intézmény, mint az itthoni Zeneakadémia? Melyek a legfontosabb különbségek?
– A 2019/2020-as tanévben tanultam Erasmus+ ösztöndíjjal az intézményben, és a kezdődő vírus miatt sajnos csak az első félév telt jelenléti oktatással, valamint diploma előtt állva kevés tantárgyat kellett már teljesítenem, ezért nem hiszem, hogy hiteles képet tudnék festeni arról, hogy milyen ott diáknak lenni. Viszont, mint ahogy a mesterkurzusokon is, nagyon izgalmas és főként motiváló volt egy új, multikulturális közegbe csöppenni. Jó volt rácsodálkozni sok új ötletre, hozzáállásra, személyiségre a tanszaktársaim és a kamaratársaim által. Jól éreztem magam itthon a Zeneakadémián, nagyon szerettem, sokra becsültem a tanáraimat, de mielőtt lediplomáztam volna, jó volt ezt az élményt is megtapasztalni.
– Gyermekkorodban hogyan került hozzád közel a klasszikus zene? És miért pont a hegedűt választottad?
– Édesanyám zeneiskolai hegedűtanár és játszik a kecskeméti zenekarban. A szüleim már kisgyermek koromban magukkal vittek komolyzenei koncertekre. Nem emlékszem egy határozott pillanatra, amikor eldöntöttem, hogy milyen hangszeren szeretnék tanulni, valószínűleg magától értődő volt számomra, hogy én is hegedülni fogok, és nagyon örülök neki, hogy így történt.
– Sok versenyen vettél részt. Megszoktad már az ezzel járó stresszt?
– Nem hiszem, hogy valaha meg tudom szokni a verseny- és koncertszituációval járó idegességet, de az izgulás átalakítható izgalommá, ha megfelelő felkészülés előzi meg.
– Mesélnél az előtted álló tervekről? Hogyan látod magad hegedűművészként az elkövetkező időszakban?
– Az őszi sikeres próbajáték után januártól megkezdem a próbaévem a Nemzeti Filharmonikus Zenekarnál, amit izgatottan várok. A következő években igyekszem minél több fesztiválon és mesterkurzuson részt venni, illetve szeretném, ha a kamarazene továbbra is állandó szerepet töltene be az életemben, és az alkalmankénti szólista feladatoknak is nagy örömmel teszek eleget.
– Mit jelent neked a Junior Príma díj? Mit éreztél, amikor megtudtad, hogy te kapod?
– Megható volt értesülni az eredményről, és hálát éreztem azok iránt, akik mindennap támogatnak: a családom, a tanáraim és a barátaim. Emellett ez a díj az én szememben felelősséggel jár, ami munkára sarkall. Köszönöm a zsűri bizalmát, nagy megtiszteltetés ebben részesülni.
