Kissjudit Anna egyike azoknak a fiatal tehetségeknek, akik idén átvehették az MVM Zrt. által támogatott Junior Prima Díjat zeneművészet kategóriában. Az operaénekes diplomája megszerzése után a Berlini Állami Operaház kötelékébe került, a 2022/23-as évad óta a színház társulatának állandó tagja. Annával az elismerés kapcsán beszélgettünk, de szóba kerültek a tanulmányai és a berlini élete is, illetve a jövőbe is kitekintettünk.
– Mit jelent számodra a Junior Prima Díj?
– Ez talán a legnagyobb kitüntetés, amit egy fiatal művész megkaphat a pályája elején. Mi mindannyian a karrierünk legelején vagyunk, keressük a helyünket. A díj egy bátorítás, egy útmutatás, hogy az eddig befektetett munka, a rengeteg gyakorlás igenis megéri, és ugyanilyen kitartással kell továbbhaladni a megkezdett úton.
– Milyen hozadékai lehetnek a díjnak?
– Sok helyen látom feltűnni a Junior Prima díjazottakról készült fotókat, csoportképeket, és számos interjú is készül velünk. Talán ez is hozzátartozik a díjhoz, a fiatal művészeket kicsit promotálni, ismertebbé tenni, nem csupán szakmai berkeken belül, de általánosságban is.
Hatalmas ajándéknak tartom azokat a kapcsolatokat, amik a díjnak köszönhetően születtek. Legfőképpen azt, hogy megismerhettem kilenc nagyszerű fiatal művészt, és meg kell mondanom, csodával adózom előttük. Nagyon sokrétű a Junior Prima Díj: elismer, ösztönöz, és új célokat is ad.
– A kisfilmedben említed, hogy már kislányként tetszett az éneklés, de végül 16 éves korodban kezdtél el énekelni tanulni. Volt olyan fordulópont, amikor eldöntötted, hogy hivatásszerűen szeretnéd csinálni?
– Már a kezdetek kezdetén, mikor még csak próbálgattam a hangomat, megfogalmazódott bennem, hogy az éneklést el tudnám képzelni hivatásomként. De a szüleim – nagyon okosan – nem hagyták, hogy mindent egy lapra tegyek fel, és az idegennyelvek felé irányítottak, így a pesterzsébeti Kossuth Lajos Gimnázium német kéttannyelvű osztályában tanultam tovább. A gimnáziumi évek alatt folyamatosan jártam a XVIII. kerületi Dohnányi Ernő Zeneiskolába, ahol Szilágyi Olgánál tanultam énekelni. Közben szépen lassan kikristályosodott bennem, hogy igenis az éneklés lesz a főirány, és az érettségi után fel is vettek a Zeneakadémiára.
– Hogyan emlékszel vissza a zeneakadémista éveidre?
– Nagyon szép időszak volt ez, ami nagyrészt kivételes tanáraimnak, Halmai Katalinnak és Pogány Imolának köszönhető. Tőlük tulajdonképpen egy „összművészeti” oktatást kaptam. Több olyan barátság is született az egyetemi évek alatt, amik mind a mai napig fontos részei az életemnek; szóval megvolt a kis támogató csapatom. A Zeneakadémia nagy erénye, hogy egy burokban tartja a fiatal művészeit, ahol nyugodtan lehet próbálgatni azokat a bizonyos kis szárnyakat… És az öt év elteltével mindenre felkészülten léphet ki az ember a nagyvilágba.
– Három évvel ezelőtt ki is mentél a nagyvilágba, és ma már a Berlini Állami Operaház társulatának tagja vagy. Milyen meghatározó élményeket szereztél eddig?
– Az operastúdió első évében előénekelhettem az akkori zeneigazgatónknak, Daniel Barenboimnak Erda szerepére (Wagner A Rajna kincse és a Siegfried című operáinak alt szerepe – a szerk.), amire ki is tűztek. Minden fiatal művész életében van egy bizonyos momentum, ami aztán kihatással van a pályájának alakulására. Azt hiszem, nekem ez volt az… A maestro és a színház bizalma nagy hajtóerő számomra, egyfajta édes teher, amit mindennap büszkén és bátran hordozok a vállamon.
Hatalmas élmény volt a Ring, és nagyon örülök, hogy a ciklus az idei évadban is visszatér. Ráadásul A Rajna kincse és a Siegfried mellett most A walkürben is énekelhetek! De kiemelném Richard Strauss egyfelvonásos operáját, a Daphnét is, amit szintén tavaly mutattunk be Romeo Castellucci rendezésében.
– Hogyan tudtál beilleszkedni a társulatba?
– Úgy érzem, ez az első pillanattól kezdve könnyen ment, a társulat jelentős része ugyanis korombeli. Egy nemzetközi csapatról beszélünk, és a legtöbben egyedül érkeztünk Berlinbe, családot, barátokat hátrahagyva. Milyen nagy ajándék, hogy a Staatsoperben egy „második családra” leltünk! Sok időt töltünk együtt, a színházon kívül is csinálunk közös programokat. Nagyon támogató ez a közeg, ami a munkát is könnyebbé teszi.
– Olyan világsztárokkal énekeltél már együtt, mint Michael Volle vagy René Pape. Volt olyan érzésed, hogy extra teljesítményt kell nyújtani mellettük, vagy ugyanúgy kezelted a helyzetet, mint bármilyen más előadásnál?
– Világsztárok mellett színpadra lépni mindenképpen nagyobb nyomást jelent, de azt hiszem, belőlem ez pozitív stresszt vált ki, ami arra ösztönöz, hogy még többet dolgozzak, gyakoroljak, és énekmesterem, Brigitte Eisenfeld is nagy támaszom ebben. Ez hajt előre, és az a tudat, hogy rengeteg jó fiatal énekes van a pályán. Az ember könnyen pótolható, ha adott esetben nem úgy teljesít, ahogy azt elvárják tőle.
– Hogyan inspirálnak téged ezek a neves énekesek?
– Egy próbafolyamat alatt, ami akár hat, de adott esetben csak két hét is lehet, nap mint nap látni és együtt dolgozni velük felér egy mesterkurzussal. Ilyenkor mindig próbálom ellesni tőlük, hogy ők hogyan tesznek magukévá egy szerepet: hogyan szülik meg az adott karaktert, és adják hozzá a hangjukat; illetve, hogy mikor markíroznak vagy énekelnek ki mindent teljes hangon. Az ilyesfajta szokások átöröklődnek a nagyoktól. Azt hiszem, ez tényleg az a része a szakmának, amit csak a színpadon tud megtanulni a fiatal énekes.
– Milyen előadásaid, koncertjeid várhatóak ebben az évadban?
– Jövő év elején mutatjuk be Dvořák Ruszalkáját, Mundruczó Kornél rendezésében, amiben Jezsibabát, a boszorkányt énekelhetem. Nagy izgalommal várom már a próbákat. Eddig ez a legnagyobb szerep, ami megtalált, lassan egy éve dolgozom rajta. De mindamellett, hogy nagy kihívás, rengeteg örömöm van a munkafolyamatban. Megszerettem csehül énekelni, illetve a karakter maga is elképesztően sokszínű, nem csupán a jellemét tekintve, de hangilag is.
Ahogy említettem már korábban, a Ring-ciklust is nagyon várom. Sok új énekes csatlakozik a csapathoz, például Wotant a lengyel basszbariton, Tomasz Konieczny énekli majd. Valamint visszatér a Daphne is, illetve lesz egy koncertem a Berlini Filharmonikusokkal, ahol Honegger Jeanne d’Arc a máglyán című oratóriumában St. Catherine szerepét fogom énekelni.
– Miben gondolkodsz hosszú távon?
– Nagyon szeretem az életemet itt, Berlinben, és örömmel maradnék itt a színházban, amíg ők is szívesen látnak engem. A következő évekre el tudnám képzelni, hogy ez a város maradjon a székhelyem, innen nagyon könnyen el lehet jutni szinte bárhova, így akár szabadúszóként is jó centrum lehetne, de ne szaladjunk ennyire előre. Egyelőre csak az előttem álló feladatokra szeretnék koncentrálni, és úgy megoldani őket, hogy azzal magam is elégedett legyek. Talán ez a legnagyobb kihívás.
További információ: mvmjuniorprima.hu
Támogatott tartalom.
