Beethoventól Schumannon át egészen Alban Bergig ível Balog Alexandra május 3-i szólóestjének programja. A Junior Prima díjas fiatal zongoraművészt sikeres amerikai turnéjáról, a koncerten elhangzó darabokról és az általa megálmodott Altalena közösségről is kérdeztük.
– A hangversenyprogram hatalmas ívet rajzol a 19. és a 20. század között zeneszerzők tekintetében. Miért pont ezekre a korszakokra és zeneszerzőkre esett a választásod?
– A koncertműsor igen nosztalgikus számomra: a londoni időszakomba repít vissza, ahol 2014 és 2019 között éltem és tanultam. Amikor elkezdtem tervezni a programot, tudtam, hogy a Kreislerianát szeretném itthon is eljátszani, hiszen erre még nem volt lehetőségem. Talán, mivel nagyon szép londoni emlékek fűznek ehhez a műhöz, a tudatalattimban megjelent Berg szonátája, amit a mesterdiplomámon játszottam ugyanott, és szintén nagyon jó emlék számomra.
Valamiképp úgy éreztem, hogy ez a két mű nagyon szépen passzol egymáshoz, de van ebben valami megfoghatatlan. Amikor a Berg szonáta elé kerestem a koncert nyitó művét, Beethoven E-dúr szonátáját találtam közelállónak, számomra van néhány nagyon hasonló vonás ezekben a darabokban. Ha röviden fogalmazok: lírikusságba kevert kitörések sorozata, strukturális különlegességek, és az idő és tér folyamatosan táguló egybefonódása jellemzi ezt a két szonátát az én értelmezésemben.
– Mit jelent számodra közvetlenül egy amerikai turné után a Zeneakadémián fellépni?
– Nagy lelkesedéssel készülök, hiszen nagyon szép lezárása lesz ez ennek a koncertkörútnak, ugyanakkor egy megnyitása egy hosszabb otthoni, európai tartózkodásnak. Jó érzésekkel gondolok a hazaérkezésre, és bár jó pár nappal a koncert előtt már Magyarországon leszek, úgy érzem, a szólóest során fogok igazán megérkezni. Valójában azért is nagyon különleges időpont ez, mert a szülinapom másnapra esik, és remélem, hogy ezzel a koncerttel – szülinapomon alkalmából – sok embert megajándékozhatok, talán még magamat is…
– A koncert első darabja Beethoven Op. 109-es zongoraszonátája. Mitől izgalmas számodra ez a kései alkotása a zeneszerzőnek?
– Beethoven 30. zongoraszonátája habár papíron három tételes mű, egy tökéletes egyensúlyban megírt két tételes műnek hat, mely egyik fő különlegessége a variációs harmadik tétel. Ennek lassú témája, valamint az első két tétel összetartozása révén ez egy második tételként (is) értelmezhető. Fantasztikus, gazdag variáció ez, ahol a téma a tétel végen (ismétlés nélkül ugyan) éppen abban a formában jelenik meg, mint a tétel legelején. Ez lehetőséget ad egy visszaemlékezésre, ahol már csak a „múltat” zenélem el, s ennek következtében e két megjelenése a témának nagyon más megélést eredményez. Ezt a jelenséget szimbolikusan is értelmezem a saját életemre, hiszen az idővel igazán különleges a viszonyom. Úgy érzem, hogy ebben az utolsó tételben a visszaemlékezés közben valamiféle tükröződésben, új színekben láthatom a saját eddigi életem állomásait is.
– Berg Op. 1-es zongoraszonátája nagyon ritkán hallható élő előadásban/koncerten. Hogyan közelíted meg ezt nyomasztó, nehezen emészthető darabot?
– Ebben a darabban van számomra valami végtelenség, valami folyamatos növekedés, ami egyszerre nagyon súlyos érzelmeket közvetít, de talán pont azért lesz ilyen erős a hatás, mert egy érzékeny, lírai hang is jellemzi a darabot. Berg ebben a ritkán játszott, egy tételes zongoraszonátában összegezte mindazt, amit a 20. század legelején Schönbergnél tanult a műfajról.
Tanulmányainak befejező szakaszában szonáta tételekkel foglalkozott, és valószínűsíthető, hogy az itt készített vázlatokból írta meg az Op. 1-es szonáta első változatát. Egy megszokott formájú, több tételes szonátát kívánt írni, de nem kapott inspirációt a többi tétel megírásához, mire Schönberg azt mondta: „[Berg]…mindent elmondott, amit el kellett mondania”. Ez a mondat inspirálhatta Berget az első változat kiadására.
Ezzel a darabbal a tanulási, vagy újratanulási folyamatokban nehezen barátkozom, aztán viszont teljesen elkap, szinte addiktív módon folyamatosan megy a fejemben, és az érdekesebbnél érdekesebb harmóniavilágán gondolkodom mosogatás, pakolás, vagy séta közben is. Egy komor, instabilitása miatt nyomasztó, de annál különlegesebb darab ez. Berg az egészhangú és kromatikus megvalósításokkal, valamint egy fajta atonalitásba kevert tonalitás által olyan atmoszférát teremt, ahol olyan érzésem van, mintha folyamatosan tágulna a tér és az idő. A végén talán épp emiatt a szétfeszítettség miatt nagyon erős hatása van a tonalitás tiszta bevezetésének és a h-mollban való végződésnek.
– Zárásképp a zeneirodalom egyik klasszikusa, Schumann Kreisleriana-ja következik. Hogyan viszonyulsz a zeneszerzőhöz, és hogyan jellemeznéd az interpretációd erről a közkedvelt alkotásról?
– A Kreisleriana az egyik kedvenc művem. Schumann egy levelében szintén a kedvenceként említette, és számos kritikában is a zeneszerző legkiemelkedőbb zongoraműveként tartják számon. Az E.T.A. Hoffman regényeiben megjelenő, különc, szellemes és vad karmester ihlette mű nyolc fantáziadarabból áll, ez számomra egy nagyon mély belső utazás Schumann különböző karaktereinek világába, mely karaktereket mindannyian magunkban hordozunk. A lelkes, kifelé forduló Florestan, és a reflektív, álmodozó Eusebius egyéniségei minden tételben egyszerre vannak jelen. Schumann zenéje és karaktere nagyon közel áll hozzám, talán a legközelebb. Én is mindig új tájakra találok, amikor a Kreislerianán dolgozom, vagy játszom el egy koncerten.
Az, hogy egy előadás során miként tudom átadni Schumann meghasadt személyiségeinek jelenlétét, nagyban függ attól is, hogy én milyen érzelmi állapotban vagyok. A felnőtté válás során olykor kilapulnak az érzelmek, hiszen meg kell tanulnunk túlélni, vagy talán megtanuljuk jobban kontrollálni a túláradó érzéseinket. Ezt én is tapasztaltam magamon, és elgondolkodtam, hogy vajon fogom-e még újraérezni a „régi” érzéseimet olyan intenzitással, mint gyerekként. Pedig egész gyerekkoromban arra vágytam, hogy ne érezzek olyan erősen mindent.
A Kreisleriana vissza tudja hozni azokat az érzéseket eredeti, de talán egy felnőttebb formában, és sokszor meg tudom élni ezeket az érzéseket azzal az intenzitással, mint korábban. Mindezért végtelen hálás vagyok. S az, hogy ebből mit tudok átadni a közönségnek, az ott május 3-án fog kiderülni… Kíváncsian várom, hogy ez a közös utazás milyen belső, akár ismeretlen világokba repíthet el minket.
