„A megújulás öntudatlan, ösztönös, nem tervezhető. Nem azt mondja az ember, hogy most majd megújulok” – így vall Nádas Péter író, az Arcus Temporum irodalmi díszvendége a Pannonhalmi Főapátság kulturális évadának mottójáról, a „Megújulásról”. Az idei fesztivál is ezt a fogalmat állítja a középpontba. Erről is beszélgettünk az idén nyolcvanéves Kossuth-díjas íróval, aki egyben kiváló fotóművész is.
– Mit jelent Önnek az a fogalom, hogy „megújulás”?
– Valójában minden áldott nap megújulás. Ahogy reggel felkelek, a külsőt és a belsőt lassan összerendezem, az álmokat még egy kicsit dédelgetem, kikérdezem, majd gyorsan visszagyömöszölöm őket a helyükre, a sötét zsákba, várakozzanak, legyenek velem még kis türelemmel, inkább megnézném, hogy mit tegyek, hol állnak a napi fények, milyen erősek, az elkövetkező órákban mi mit jelent és mit jelentsen, miként kell majd kik között navigálnom s így tovább.
– „Nádas Péter megújulásai” címmel Bazsányi Sándor irodalomtörténésszel beszélget az Arcus Temporum Művészeti Fesztiválon. Írói, fotóművészi munkásságában, illetve személyes életében mely momentumokat tartja a legnagyobb megújulásoknak?
– Bizonyára Bazsányi Sándor volt, aki ezt a címet adta. Én magam óvatosabb lennék a saját megújulási képességeimet illetőn. Nem hiszem, hogy egyetlen emberéleten belül adódna több három-öt újjászületésnél. Ez sem mindenkinek. A megújulás öntudatlan, ösztönös, nem tervezhető. Nem azt mondja az ember, hogy most majd megújulok. Rilke kategorikus felszólítása, miszerint meg kéne változtatnom éltemet, inkább mindig bosszantott. Ne mondja már meg, kedves iskolamester úr. Éppen annyira bosszantott, hogy ne vegyem komolyan. Nekem életem nyolc évtizedében inkább az volt a tapasztalatom, hogy létezésnek a megújulás csupán az egyik aspektusa. Másik aspektusa a folytonosság, az állandóság, a visszatérés, a visszanézés. Az embernek minden áldott napon meg kell újulnia, de vissza is kell hajóznia, olykor akár az unotthoz visszatérni, az utálthoz, amikor nincsen jobb ötlete.
– Különleges látásmódjába az Arcuson nyíló fotókiállítása is bepillantást enged. Milyen válogatást hoz a munkáiból?
– A digitális fényképezés alaposan összetűzött bennem az analóggal. A digitális technikát nem voltam hajlandó szó nélkül elfogadni, megragadtam hát a gyengéinél, talán erősségnek bizonyulnak.
– „Saját halál” című, személyes halálélményét feldolgozó művét felolvasószínházi előadásként Dömötör András állítja színpadra a fesztiválon. Mit vár ettől az előadástól?
– A színlapon látom ám, hogy nagyszerű színészekre számíthatok, egy rendezőre, aki a szövegeimet alaposan ismeri. Mi kéne több.
Az előadáson olyan kiváló színészek szerepelnek, mint a Jászai Mari-díjas Fullajtár Andrea és Hegedűs D. Géza, valamint Ötvös András. A színészi játékot Vranik Krisztián különleges hangeffektjei egészítik ki. A rendhagyó írás színpadra állítása már régóta foglalkoztatta Dömötör András rendezőt. „A magyar irodalom egyik legnagyobbja a maga könyörtelen és végletekig részletező módján ugyanis beavat minket, mit tapasztalt, amikor megállt a szíve, és három és fél percre megszűnt a mi fogalmaink szerint létezni.” És hogy mire számíthat a fesztivál közönsége ezen a különleges alkalmon? Erről álljon itt az egyik előadó, Ötvös András gondolata: „Szándékom, hogy mindannyian – a Nádas Péter-mű olvasói és hallgatói egyaránt – közelebb kerüljünk az előadás során a saját halálunkhoz. Mindenesetre – »Ha az Úr is úgy akarja« – legalább együtt leszünk, addig is…”
