Egy történet a csodáról és az igazi szépségről. Hamupipőke sokunk által jól ismert meséjéből Szergej Prokofjev komponált nagysikerű balettet. A szereplők érzéseit és a közöttük lévő kapcsolatokat fókuszba állító mű a Les Ballets de Monte Carlo 25 éve töretlen sikernek örvendő előadásában tavasszal érkezik Budapestre. A Bartók Tavasz keretében megvalósuló produkciót április 5-én és 6-án láthatjuk az Erkel Színházban.
A Hamupipőke különböző változatai Olaszországtól Indonéziáig számtalan nép mesekincsében megtalálhatóak. A mostohái által megalázott és kihasznált lány történetéből, aki a mese végére jóságának, kedvességének és persze némi varázslatnak köszönhetően elnyeri méltó jutalmát, az évek során rengeteg feldolgozás készült.
Bár bátran mondhatjuk, hogy Prokofjev műve a legmeghatározóbb, nem az orosz zeneszerző volt az első, aki a tánc nyelvén gondolta újra történetet. A Hamupipőkéből készült első jegyzett balettet 1813-ban állították színpadra, a század végén, 1893-ban pedig a szentpétervári Mariinszkij Színházban mutatkozott be Enrico Cecchetti és Lev Ivanov Hamupipőke-koreográfiája, amelyet báró Boris Fitinhoff-Schell zenéjére készítettek.
Prokofjev közel 50 évvel később, 1941-ben kezdett el dolgozni a saját Hamupipőke-feldolgozásán, melyhez Nyikolaj Volkov librettóját használta. A szerző az ezt megelőző években készítette el adaptációját Shakespeare Rómeó és Júliából, mely első ízben nem aratott túl nagy sikert, hiszen eltáncolhatatlannak vélték, később azonban mégis elindult hódító útjára.
Prokofjev ennek a sikernek köszönhetően kapott felkérést a moszkvai Bolsoj Színháztól egy újabb balett, a Hamupipőke megkomponálására. Bár azonnal elkezdett dolgozni a darabon, a Szovjetunió 1941-es német megszállása arra késztette, hogy grandiózus operát írjon Lev Tolsztoj Háború és béke című regénye alapján, így a balettel csak 1944-ben készült el.
Prokofjev számára a 40-es évek magánéleti nehézségeket is hozott, hiszen ebben az időszakban ért véget a spanyol énekesnővel, Lina Codinával kötött házassága, valamint nyilvánosságra került kapcsolata későbbi második feleségével, Mira Mendelsonnal. Egyes feltételezések szerint az ekkor átélt viharos érzelmek, valamint a két nőhöz fűződő különös kapcsolata a mesebalettben is megjelennek, miként a zeneszerző Hamupipőke és az ő hercege kapcsolatát helyezi a darab középpontjába.
„Ennek a költői szerelemnek a születését és virágzását, az útjába gördülő akadályokat és a végül beteljesülő álmot szerettem volna megmutatni” – vallotta őszintén Prokofjev.
Az új balett a francia mesegyűjtő, Charles Perrault munkája nyomán készült, amely a történet egyik legelterjedtebb változata. A Perrault-féle verzióban jelenik meg először a Hamupipőke-történet egyik legikonikusabb jelképe, az üvegcipő, valamint nála kerül be a mesébe a tökhintó és a tündérkeresztanya is. Bár ebben a leiratban kiemelt szerepet kap a varázslat, Prokofjev elsősorban mégis a mese mélyebb rétegeire, a szereplők közötti kapcsolatok pszichológiai mozgatórugóira, a valóságos, emberi érzelmekre és motivációkra fókuszált.
„Hamupipőkét nem csupán egy tündérmese szereplőjeként látom, hanem köztünk járó emberként, valódi érzésekkel és tapasztalatokkal” – fogalmazott a szerző.
A balettet végül Rosztyiszlav Zaharov koreográfiájával, 1945-ben mutatták be először a moszkvai Bolsoj Színházban. A címszerepet Galina Ulanova táncolta, később pedig olyan művészeket ihletett meg, mint Frederic Ashton vagy Rudolf Nurejev.
A Bartók Tavasz keretében Budapestre érkező produkció a Nizsinszkij-díjas és Lausanne-életműdíjas Jean-Christophe Maillot munkája, amit kifejezetten a Monte-Carlói Balett számára készített. Az ő királyi felsége, a hannoveri hercegnő elnöksége alatt működő társulatot 1985-ben alapították, mely az első néhány évben Ghislaine Thesmar és Pierre Lacotte, majd Jean-Yves Esquerre vezetésével működött.
Maillot, a jelenlegi vezető-koreográfus 1993 óta áll a társulat élén, amely vezetésével hamar a világ vezető műhelyei közé került. A művész több mint negyven balettet készített a társulat számára, melyek közül több bekerült más nagy nemzetközi együttes repertoárjába is. A Monte-Carlói Balett első igazán kiemelkedő sikere az 1996-os Rómeó és Júlia-előadás volt, amit három évvel később, 1999-ben követett a hamarosan Budapesten is látható Hamupipőke.
Maillot feldolgozásában a hiú és tétlen mostohaanya és lányai egy olyan mesterkélt és érzelemmentes világot teremtenek, melyben elképzelhetetlen és teljességgel elfogadhatatlan az a gyász és fájdalom, amelyet Hamupipőke édesanyja elvesztése miatt érez. A balett központi szimbóluma ezúttal nem az üvegcipő, hanem a tánc annál is elképzelhetetlenebb kelléke, Hamupipőke meztelen lába, amely az egyszerűség, jóság és tisztaság jelképeként egyszerre jeleníti mg a szegénységet, a kivetettséget és lecsupaszítottságot.
A Monte-Carlói Balett budapesti előadásán Prokofjev zenéje a Clevelandi Zenekar felvételéről szólal majd meg, amelyen az együttest Vladimir Ashkenazy dirigálja. A produkció látványát Ernest Pignon-Ernest, a jelmezeket Jérôme Kaplan jegyzi, a fénytervező pedig Dominique Drillot.
