Virtuozitás, improvizáció, természetesség és innováció. Ezek a szavak nemcsak a Cziffra Fesztivál és a Budafoki Dohnányi Zenekar szellemiségére jellemzők, hanem a fesztivált életre hívó Balázs János és Hollerung Gábor művészi hitvallásában is egyaránt központi helyet foglalnak el. A Budafoki Dohnányi Zenekar zeneigazgatója hisz a csapatmunkában, a mai napig sokat tanul a zenészeitől, és határozott elképzelése van arról, hogy mitől igazán jó egy karmester.
– A Budafoki Dohnányi Zenekar az egyik leginnovatívabb magyar szimfonikus zenekar. Tudatosan mozdultatok ebbe az irányba?
– Igen, mindenképp. Ez a szemlélet nem kizárólag rám jellemző, hanem az engem körülvevő csapatra is. Egy szimfonikus zenekarban igen nagy ötlet- és vágymennyiség halmozódik fel, amelyek el is sikkadhatnak persze, de azt az utat választottuk, hogy amit csak lehet, kipróbálunk. Ennek a gondolkodásnak az eredményeként jöhettek létre azok a kamarazenekarok, amely gyakorlatilag a Budafoki Dohnányi Zenekar muzsikusaiból állnak, például Budapest Szaxofon Quartet, Corpus Harsona Kvartett, BDZ á la carte, Trüffel Kvartett, MYNK Kvartett.
– Ez a sokszínűség a koncertek újszerű programszerkesztésében is megmutatkozik.
– A Filmharmonikusok és a Cinemusic koncertjeinken elsőként kezdtünk filmzenét játszani az országban, és ezáltal olyan új, fiatal rétegekhez jutott el a szimfonikus zenekari nyelvezet, akik számára mindez korábban idegen volt. A már szintén nagy hagyományokkal rendelkező karácsonyi koncertjeinkkel is hasonló a helyzet: a COVID előtti legutolsó alkalommal már stadionnyi néző volt kíváncsi rá, és bízunk benne, hogy ez a tendencia a jelenlegi nehéz korszak ellenére is folytatódni fog. A mi generációnk klasszikus zenészeire nem volt az jellemző, ami a mai fiatal művészeknél már megfigyelhető: természetes viszonyuk van a populáris zenével. Mindezt igyekeztünk kihasználni, hogy kapcsolatba kerülhessünk az ifjúság azon rétegével, akiknek lényegében nincsen kapcsolata a klasszikus szimfonikus zenével. Ez volt tehát a kiindulási pontunk, amihez igyekeztünk a legjobb és leghatásosabb formákat megkeresni.
– Nemrég a Zempléni Fesztiválon két koncertet is adtatok Balázs Jánossal, a Cziffra Fesztivál alapítójával és a Cziffra100 emlékév művészeti vezetőjével. Mindketten hasonlóan gondolkodtok a zenéről, ugyanazokat tartjátok fontosnak. Mi az, ami legelőször eszedbe jut, ha Cziffra György nevét meghallod?
– Egyértelműen az improvizációra való hajlandóságot és képességet említeném. Én egy historikus gondolkodású ember vagyok, nagyon kedvelem a barokk zene fénykorát, amikor a muzsikusok a számunkra oly kötött keretek között képesek voltak szabadon, improvizálva zenélni. Cziffra György játékában is ez a féktelen szabadság köszön vissza. Hozzám ez az attitűd sokkal közelebb áll, mint korunk tradíciókban megkövült kottaolvasási mechanizmusa. Egy nagy szimfonikus zenekar persze nem improvizálhat, de, amennyire lehetséges, igyekeztünk magunkévá tenni ezt a szemléletmódot. Szívesen kirándulunk például a jazz világába, és az itthoni és nemzetközi jazz zenészek, világsztárok is nagyon szeretnek velünk dolgozni: a közös koncertezés mindannyiunk számára nagy élmény.
Én személy szerint nagyon büszke vagyok, hogy ilyen nyitottság jellemzi a zenekart, és örülök annak is, hogy ezt a közönség észrevette és támogatja.
– Hogyan találkoztatok Balázs Jánossal?
– Sok-sok évvel ezelőtt láttam őt először Rachmaninov II. zongoraversenyét játszani, már akkor is lenyűgözött az a fajta nyitottság, tűz és virtuozitás, ami a játékát jellemezte. Azóta is baráti viszonyban vagyunk, hasonlóan gondolkodunk a zenéről. A Cziffra Fesztiválon sokszor dolgozunk együtt, több koncerten lépünk fel közösen, mondhatjuk a fesztivál szerves részét képezzük. Erre a szemléletre, ami Jancsiból árad, nagy szükség van manapság. Olyan újszerű viszonyulást kínál a klasszikus zenéhez, amely sokak számára kinyithatja a kaput erre a műfajra.
– Hogyan motiválod a zenészeidet?
– Leginkább az egymás iránti tisztelet és a kölcsönös szolidaritás mechanizmusaival. Ennek szellemében igyekszem nem csak karmesteri, hanem munkáltatói feladataimat is ellátni… Figyelembe kell vennem az egyén képességeit, adottságait és körülményeit, és észre kell vennem, amikor engedni vagy lazítani kell. Meghallgatom a zenészek javaslatait is, melyeket adott esetben meg is valósítunk. Manapság ez nem divat: nagyon sok karmester gondolja úgy, hogy ő már semmit nem tanulhat a zenészektől. Szerintem ez nem így van: én magam például rengeteget tanulok az együttes tagjaitól.
– Tehát az ideális karmester egyszerre határozott és empatikus?
– Az én nemzedékem még tanult filozófiát, amelynek legnagyobb része mára a gondolkodás szemétdombjára került. A filozófia esszenciális gondolatai Platóntól Hegelig – különösen a művészettel foglalkozó emberek számára – nélkülözhetetlenek. Ilyen például a lényeg és jelenség gondolatköre, amely a karmesterségre mint szakmára is egyértelműen lefordítható: egy karmesternek a lényegben kell igazán ott lennie, és nem a jelenségben. Leegyszerűsítve: a zenei artikulációval és dramaturgiájával kell foglalkoznia, nem pedig az ujjrenddel vagy a vonásnemmel. Tágabb értelemben a zenének mint művészetnek nagyon sok olyan összetevője van, amelyről nem lehet egyértelműen eldönteni, hogy a lényeg vagy a jelenség kategóriájába tartozik. Ilyen például a tempó vagy a dinamika. Ezek esetében tudni kell, hogy miből és mikor lehet engedni vagy nem engedni, mi fontos és mi nem, mi szolgálja a produkció érdekét és mi nem.
Magyarország Kormánya a 20. század legkiemelkedőbb zongoraművészének centenáriumát hivatalos emlékév keretében ünnepli, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.
