Takács-Nagy Gábor, napjaink egyik legsikeresebb magyar karmestere gyerekként hallotta először Cziffra György nevét, ma pedig az egyik legnagyobb zongoraművésznek tartja, aki valaha létezett. A dirigens a Cziffra-emlékév olaszországi koncertkörútján lépett színpadra Balázs János művészeti vezetővel és a Cziffra Fesztivál Kamarazenekarával, ennek apropóján beszélgettünk vele.
– Mi az első emléked Cziffra Györgyről?
– Amikor az ‘50-es évek elején az édesapám udvarolt az édesanyámnak, állítólag az egyik első randevún Cziffra György koncertjére mentek el a Károlyi-kertbe, ahol Grieg a-moll zongoraversenyét hallgatták meg. Gyerekkoromban sokat meséltek Cziffráról, aki egy presszóban zongorázott az Astoria környékén, és állandóan tele volt a hely.
– Számodra miben mutatkozott meg az ő zsenialitása?
– Mióta megismertem a játékát, rájöttem, hogy az a csodálatos benne, hogy fizikailag így zongorázni szinte senki más nem tudott a világon. Ő a zongora óriása volt, de sosem öncélúan, cirkuszi mutatványként használta a képességeit, hanem a mű spirituális tartalmát szolgálta minden izma és a lelkének minden mozdulata.
Az egyik legnagyobb zongorista volt, aki valaha létezett, csodálatos szívvel, óriási zenei és technikai tudással.
Mozart egyszer azt írta, mindent játsszunk el, ami a kottában van, de olyan módon, mintha mi szereztük volna a darabot éppen abban a pillanatban. Bartók is ugyanerre gondolt, amikor a következőket írta Szigeti Józsefnek: a nagy művészek úgy játszanak, mint a népzenészek. Vagyis nem egy begyakorolt játékot mutatnak, hanem egy állandóan változó, improvizatív kreativitást. Ehhez hatalmas technikai és zenei tudás, intelligencia és tehetség kell, amelynek Cziffra a birtokában volt.
– Szerinted mi az, amit ma át kellene menteni Cziffra örökségéből?
– A technikai tudás csak a szolgája a zenei célnak. Sajnos ma brutálisan megkövetelik a fiataloktól, hogy ne csináljanak „fizikai balesetet” játék közben. Nagyon örülök, hogy nem most vagyok kezdő muzsikus, én megbolondulnék ettől. A zeneiség a legfontosabb, a mögöttes, nem pedig a felszín. A fiataloknak sokkal többet kellene hallgatni az olyan régi nagy muzsikusokat, mint Cziffra, Yehudi Menuhin, Pablo Casals vagy Fritz Kreisler.
– Nemzetközi viszonylatban mennyire ismert Cziffra neve?
– A nagyon jó muzsikusok és zenebarátok külföldön is tudják, hogy ki volt ő, sajnos a fiatalok már kevésbé ismerik. Nagyon örülök, hogy részt vehetek ebben a Cziffra-megemlékezésben. Fontos, hogy megismertessük a nevét a világgal, hiszen büszkék lehetünk rá, hogy ilyen nagy emberünk volt. A magyar muzsikus mint olyan zászlóvivője a magyar szellemnek és tehetségnek, amelyre Cziffra az egyik legjobb példa.
– Mik a jellemzői ennek a magyar szellemiségnek?
– Van bennünk egy óriási hit, erő, szív és tehetség, amely ezer éven keresztül is megtartott minket a legrosszabb geopolitikai helyen, nagy birodalmakkal körülvéve. Mindig szemet szúrtunk rengeteg embernek és hatalomnak, mégis itt tudunk lenni. Cziffra tudása, szorgalma, munkamorálja, tehetsége mind-mind ezt képviseli.
– A Cziffra-emlékéven belül Milánóban és Torinóban lesz közös koncerted Balázs Jánossal. Milyen a kapcsolatod vele?
– Jánossal nagyon jó baráti kapcsolatunk van, ő egy óriási tehetségű ember. Először tavaly október 22-én, Liszt születésnapján léptünk fel együtt a Zeneakadémián, ahol éreztem, hogy egy nagy formátumú művésszel vagyok egy színpadon. Bartók második zongoraversenyét játszottuk a 65. évfordulóján annak, hogy 1956. október 22-én hosszú idő után újra pódiumra lépett Cziffra ezzel a zongoraversennyel az Erkel Színházban. A versenymű utáni közel negyedórás álló ováció szinte bevezetője volt a másnap kitörő dicsőséges forradalomnak.
– Az olaszországi koncertek műsorát hogyan állítottátok össze?
– A két legnagyobb magyar zeneszerző, Bartók és Liszt köré építettük fel a programot. János Liszt Esz-dúr zongoraversenyét és Magyar fantáziáját választotta versenyműként, amelyeket Ott Rezső vonószenekari átiratában adtunk elő a Cziffra Fesztivál Kamarazenekarával. Velük ez volt az első közös munkám, és kiváló együttesnek ismertem meg őket. Visszatérve a koncertre, Liszt művei mellett a Román népi táncok és a Divertimento hangzott el Bartóktól. Az utóbbi mű nekem a szívem csücske, az egyik legfantasztikusabb darab, amit a 20. században írtak.
Magyarország Kormánya a 20. század legkiemelkedőbb zongoraművészének centenáriumát hivatalos emlékév keretében ünnepli, az UNESCO pedig felvette a közösen ünnepelt évfordulók sorába. A Cziffra György-emlékév a Miniszterelnökség és a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával valósul meg.
