Debrecentől mint református várostól alapjában véve idegen a díszítettség, a vizuális kavalkád, az utóbbi időben azonban más szelek fújnak. Október közepén készült el a város legújabb falfestménye, így már összesen négy gyönyörű freskóval találhatjuk szembe magunkat, ha a belvárosban járunk, de letérünk a megszokott, forgalmas útvonalakról. Szilágyi Szilvia beszámolója.
A kissé eldugott helyszíneken található falfestmények olyan történeteket mutatnak meg, amelyek kevéssé ismertek. Ezzel késztetik az érdeklődőket, hogy egyrészt kutakodjanak, másrészt járják be a város azon szegleteit is, amelyeket egyébként nem keresnének fel. Az új turisztikai látványosságok ugyanakkor nemcsak egyszerűen kedvesek a szemnek és dekorálják a várost, de fontos üzenetet is adnak a látogatók számára.
„A falfestmények vállalt küldetése, hogy meséljenek el valamit Debrecenről, a város múltjáról, a debreceniek múltjához való viszonyáról és magáról a debreceniségről, a debreceni identitásról is” – magyarázta Puskás István, Debrecen kultúráért felelős alpolgármestere.
S hogy miről vallanak a festett falak? A négy attrakciót október 21-e délutánján vezetett séta során bírta szóra Puskás István, Erdei Nóra idegenvezető, valamint Vékony Tamás street art művész, a falfestmények alkotója, a Grafik Trafik munkatársa.
A közel háromórás séta során betekintést nyerhettünk az alkotások mögött rejlő helytörténeti érdekességekbe és hallhattunk a freskók elkészítésének kulisszatitkairól is.
A látványos, grandiózus alkotást, mely a Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumának tűzfalán kapott helyet, a helyi nyomdászat megalakulásának 460. évfordulójára készítette el a Grafik Trafik csapata még 2021-ben. Ez a falfestmény, ahogyan a többi is, egy közös összefogásból született. Bár a kezdeményező Debrecen Város Önkormányzata volt, a Debreceni Szakképzési Centrum tette lehetővé létrejöttét, és vállalati adományok adták össze azt a pénzt, amiből végül a Grafik Trafik kivitelezte az alkotást.
Nem nehéz eltéveszteni, ha a közelben járunk, ugyanis egy grandiózus alkotásról van szó. A Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumának egész tűzfalát beborítja Werbőczy István Hármaskönyvének a magyarra fordított címlapját ábrázoló festmény, ami a 16. századi Magyarország szokásjogainak gyűjteményét tartalmazza. A művet a Debreceni Szakképzési Centrum Bethlen Gábor Közgazdasági Technikumától nem messze, az Alföldi Nyomda jogelődjében nyomtatták.
„Az elképzelés az volt, hogy ha elindul egy falfestmény-sorozat a városban, azt mindenképpen a reformációval kell kezdeni, egy olyan alkotással, ami megjeleníti Debrecennek a reformációhoz való viszonyát, illetve a reformáció szerepét a debreceni identitásban. A falfestmény a reformáció debreceni jelenlétének egy sajátos formáját mutatja be, a könyvnyomtatást”
– magyarázta Puskás István.
Mint ismert, Luther Márton 1517. október 31-én indította el a reformációs mozgalmat azzal, hogy kitűzte a wittenbergi vártemplom kapujára téziseit. Azt viszont talán kevesen tudják, hogy mindössze húsz év telt el az eset után és Debrecenben már meg is alapították a Református Kollégiumot.
„Nagyon sokat köszönhetünk a reformációnak, Méliusz Juhász Péternek, Debrecen első református püspökének, hiszen ő volt az, aki megszervezte a magyar református egyházat, aki mindent megtett azért, hogy a református hit ilyen gyorsan és mélyen gyökeret verjen, de az első debreceni nyomda létrejötte is tulajdonképpen az ő érdeme.
Ő volt az, aki befogadta Huszár Gál vándornyomdászt, aki maradandót hozott létre. Első nyomdájának jogutódja ma is működik, az Alföldi Nyomdáról van szó, Magyarország legrégebben jegyzett vállalatáról.
A nyomdában nemcsak egyházi könyvek készültek, de az oktatáshoz is szükséges kiadványok és magyar nyelvű művek is. Márpedig, ha könyvekről és oktatási intézményről van szó, a Református Kollégiumnak az itt élők mentalitására gyakorolt hatása a mai napig érezhető, a debreceni identitás gyökerei a reformációig nyúlnak vissza.” – hangsúlyozta Erdei Nóra.
De miért éppen Werbőczy Hármaskönyvének magyar nyelvre fordított címlapja került fel a falra?
Mindenképpen első kiadványok közül szerettek volna válogatni – árulta el az alpolgármester, de a választásnak volt egy nagyon praktikus oka is: „ennek volt a legszebb címlapja” – mesélte nevetve.
Az is sajátos történet, hogy éppen Debrecenben jelent meg ez a magyar nyelvű mű – tette hozzá. Méliusz és a debreceni Városi Tanács döntése alapján ugyanis nem ismerték el Werbőczy Hármaskönyvének a joghatóságát. Debrecen ezekben az évtizedekben olyan önálló jogrenddel rendelkezett, amely a kálvini tanokon alapult.
„A falfestmény tehát nemcsak a reformáció és a könyves kultúra messzire visszanyúló gyökereit mutatja be, de rámutat arra is, hogy Debrecennek a magyar nyelvű kultúrában és a magyar államiság történetében is fontos szerepe van” – összegezte az alpolgármester.
László Ákos grafikusművész igazi legendás alakja Debrecennek, noha nem a cívisvárosban született. Így ír róla Szénási Miklós Házak, lovak és asszonyok című művében:
„Gyakran feltűnik a belvárosban jellegzetes járásával. Vonul hóna alatt mappáival, rajzaival, télen rövidke kabátban, nyaka köré tekert sálban a Piac utcáról a Simonffy felé ez a magas, kalapos ember. Barátságosan hunyorog, ám a ráncokban csöppnyi gunyorosság is megbúvik, nem bántón soha, s csak annyi éppen, amennyi fűszer is kell ez étel és az élet ízéhez. Köszönget az ismerősöknek, akikkel meg-megáll néhány szóra. Szinte mindenki ismeri, szinte mindenkit ismer. Hiszen jó ideje itt él már, köztünk, velünk ez a kitűnő grafikus, aki három várossal jegyezte el magát: Kolozsváron végezte főiskolai tanulmányait, gyermek-és ifjúkora messze ringó világának napjait és felnőtt éveit főképpen Nagyváradon töltötte, s onnan végül Debrecenbe települt…”
Ezek a jól elkapott mondatok is inspirálták azt az alkotást, amely a Piac utca 28. szám alatti épület Gambrinus köz felé eső tűzfalán látható július óta. A falon László Ákos A művész és a város című alkotása látható – mesélte Vékony Tamás, a falfestmények kivitelezője. A 28 méter magas alkotáson megjelenik a Simonffy utcai iker bérpalota, valamint előterében a művész, László Ákos, akinek mappájából éppen a Református Nagytemplom grafikai vázlata csusszan ki. Mellette pedig egy Ady-idézet olvasható:
„Mi köt ide engem / Hol nem szeret senki? / Ez idegen helyen / Mit tudok szeretni? / Ha elmegyek innen / Minek vágyom vissza? / Lefekvő órámban / Miért fakadok sírva?”
Nem véletlen az Ady-idézet, hiszen egyrészt a művész kedvenc költőjéről van szó, másrészt több közös vonásuk is van, mindketten kicsit kívülállóak voltak, mégis rezonáltak a várossal, és Debrecenhez való viszonyuk is nagyon hasonlóan írható le – magyarázta Erdei Nóra.
„László Ákos grafikája sokunk számára egy nagyon ismerős élményt ad, azt a nem egyszerű viszonyt, ami Debrecenhez fűz minket: mennénk is, de valami mindig ideköt bennünket. Ezt a nagyon mély, ambivalens viszonyt mutatja be a műalkotás az Ady-idézettel és a művész mappájából éppen kipottyanó grafikai vázlattal, amelyen Debrecen szimbóluma, a Nagytemplom látható.
Ki Lábasházként, ki Rickl-házként ismeri a Piac utca 39. alatt található épületet, ahol Szabó Magda anyai felmenői, egy német kereskedőcsalád telepedett le az 1700-as évek végén. Mivel kereskedők voltak, a belvárosban, a Piac utcán szerettek volna boltot nyitni. A legenda úgy tartja, a tulajdonos lábbal mérte le a főutcát és a legendás Török Császárhoz nevű kereskedését annak pontosan a mértani közepére építtette.
Ezt a különleges kereskedőházat, Szabó Magdát és egy 19–20. század fordulójáról származó képeslapot láthatunk a Rickl-ház udvarán található falfestményen, amelyen az egykori Debrecen főutcája bontakozik ki jellegzetes épületeivel és egy gőzmozdonnyal.
Se Pestnek, se Bécsnek nem volt még ebben az időben gőzmozdonya, azaz „villamosa” – hívta fel a figyelmet Erdei Nóra.
Puskás István hozzátette, a 19–20. század fordulójára tehető Debrecen aranykora, a betelepülő különféle nemzetiségű kereskedőcsaládok ugyanis hasznos tagjai akartak lenni a közösségnek.
„A Déri Múzeum, a Csokonai Színház közadakozásánál is jelen voltak, mindenféle egyleteket, árvaházakat, óvodákat, idősotthonokat alapítottak a városban az ősi cívisekkel együtt. Nekik is köszönhetjük azt a Debrecent, amit ma nagyon szeretünk, s amit Szabó Magda örökít meg számos regényében. Ezért is zárul Szabó Magdával és a Régimódi történetből vett idézettel a panoráma”
– ecsetelte az alpolgármester.
A falfestményhez egy információs tábla is tartozik, amelyet a Déri Múzeum állított össze, s amely a Rickl-ház történetét mutatja be.
Vékony Tamás elárulta, a Vass Richárd tervei alapján készült grafikán az Apolló mozi perspektivikusan meg van döntve, viszont, ha egy bizonyos pontból szemléljük a festményt, az az épület kiegyenesedik, a freskó tehát egyfajta játékra is hívja a nézelődőt.
A Grafik Trafik csapatát annyira meghatotta az az élénk érdeklődés, amely a falfestményeket övezi, hogy úgy döntöttek, szeretnének egyet ajándékba adni a városnak. Így készült el nemrég a Sesztina-udvarban látható freskó, amely az évszázadokkal ezelőtti Debrecent ábrázolja korabeli cívisházaival, valamint akkori négy templomával. A falfestmény egy régi rézmetszet alapján készült, melyet ismeretlen diákok készítettek. Az 1800-as évek elejére kalandoz az, aki ellátogat a Sesztina-udvarba, egy olyan korba, amikor Debrecen az ország legnépesebb városának számított.
„Félig városi és félig paraszti életmódot éltek a cívisek, inkább hasonlított egy agrártelepülésre akkoriban Debrecen, mint az ország legnagyobb városára. Nyáron a por, télen pedig a sár volt az, amivel meg kellett küzdeniük a lakóknak, akik emiatt hidakon közlekedtek, noha folyójuk már akkor sem volt”
– mutatott rá Erdei Nóra.
Az 1800-as évek Debrecenét Petőfi egyik leveléből ismerjük: „Voltál már Debrecenben, barátom? Láttad-e a pusztai várost, vagyis e városi pusztaságot? Ha porba vagy sárba akarsz fúladni, csak ide jőj, itt legkönnyebben célt érhetsz; de az orrodat jól befogd, mert különben, mielőtt megfúlnál, a guta üt meg a szalonnaszagnak miatta. Mennyi szalonna, mennyi hízott disznó van itt! A szellem mégis oly sovány, hogy csak úgy csörög a bordája, épen mint az idevaló híres talyigás lovaknak. Itt, ha vesznek is könyvet, tán csak azért veszik, hogy bele szalonnát takarjanak.”
Erős szavak, de nehezen vehető komolyan – hangsúlyozta Puskás István.
„Petőfi erősen sarkít. Arról a városról állítja, hogy műveletlen, ahol Európában egyedülálló módon a lakosság nyolcvan százaléka írástudó volt a 19. század közepére. Petőfi mint a magyar irodalmi életnek a része, az egyébként Kazinczy által nagyon lenézett Debrecenről nem mondhatott mást, csak ezt, ez egy irodalmi toposz volt a korban. A sztráköltő a pesti olvasóközönséghez beszélt, akiket Kazinczy arra tanított meg, hogy Debrecenben kizárólag faragatlan, műveletlen, maradi földtúró falusiak élnek. De jól tudjuk, remekül érezte magát a városban, hosszú hónapokat tölt Debrecenben, itt születik a fia, itt keresztelik meg, s amikor belép a színházba, félbemarad az előadás, akkora ovációval ünneplik. Annak ellenére, hogy egy hatalmas falu látképét nyújtotta Debrecen, meghaladta az akkori települések kultúráját.” – emelte ki az alpolgármester.
A sétán végéhez érve azt is megtudhattuk, hogy további falfestmények várhatóak a közeljövőben, de hogy pontosan mikor készül el, mit fog ábrázolni és hol találkozhatunk az alkotással, az még a jövő titka, mindenesetre rengeteg ötlet van a tarsolyban.
